Állattenyésztés

Nőtt a sertés-, csökkent a baromfi vágások száma

Magyar Idők

Több sertést és juhot dolgoztak fel tavaly az országban, míg marhából és baromfiból kevesebb került a vágóhidakra. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az elmúlt évben 2,5 százalékkal esett vissza a szarvasmarha-feldolgozás.

Egy hónapban átlagosan 4400 tonnányi marhát dolgoztak fel, egyedül a november volt kiemelkedő időszak, amikor a vágások mértéke élősúlyban meghaladta az 5200 tonnát. A tavaly levágott állatok élősúlya összesen 53 400 tonna volt, míg a vágósúly 27 200 tonnát ért el, ami egyaránt háromszázalékos csökkenést jelent.

A gazdaságok többségében tehenet vágtak le, ez adta a feldolgozás 64 százalékát, míg a bikák aránya 23 százalék volt. A baromfiféléknél egyértelműen a madárinfluenza-járvány áll a jelentősnek mondható, 4,5 százalékos visszaesés hátterében. Míg csirkéből összességében egy százalékkal többet dolgoztak fel a vállalkozások, mint egy évvel korábban, kacsából 34, libából pedig 17 százalékkal került kevesebb a vágóhidakra. Pulykából 6,9 milliót vágtak 2017-ben, hat százalékkal kevesebbet, mint a bázisidőszakban.

A sertéspiacon ugyanakkor folytatódott a növekedés: a múlt évben összesen 4,76 millió hízó került a magyar vágóhidakra, ami csaknem 80 ezerrel, 1,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A sertéstartás jövőjét illetően bizakodásra ad okot, hogy az előző évhez képest lényegesen kevesebb anyakocát vágtak le az országban, számuk az előző évi 105 700-ról 83 600-ra csökkent. Juhból is többet dolgoztak fel a magyar vágóhidak, a 35 ezer levágott egyed 4 százalékkal haladja meg a 2016-ban mért szintet. Anyajuhból több mint 5200-at vágtak, az élősúly 245 tonna volt a vizsgált időszakban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon először mutatták ki a kiskérődzők pestisét

2025. január 28. 13:10

A vírus súlyosan fertőző, a betegség bejelentési kötelezettséggel jár. Az érintett állományt felszámolják.

Kutyára macskára, görényre egyaránt veszélyes a szívférgesség

2025. január 28. 09:40

A szívférgesség (dirofilariózis) súlyos, akár halálos betegség. Minden fajnál megelőzhető, de gyógyulásra csak a kutyáknál van lehetőség.

Az állattartó telepek támogatásai: a Massey Ferguson gépei

2025. január 27. 12:30

A Massey Ferguson állattartó telepeket érintő támogatási programjaiba is beépíthető gépei.

27-ről 34,5 literre növelték a tehenek napi tejtermelését

2025. január 22. 16:10

Nagy volt a személyzet, kevés a rutin, a takarmányadagokon, a termékenység szabályozásán, az állatok egészségi állapotán is javítani kellett.

Tovább csökken a sertés- és szarvasmarha-állomány az EU-ban

2024. október 8. 13:10

Az állatállomány-összeírások legfrissebb eredményei szerint 2024-re tovább csökkent a sertés- és szarvasmarha-állomány az Európai Unióban.

Száj- és körömfájás ütötte fel a fejét az orosz-kínai határnál

2020. február 12. 15:32

Az orosz hivatalos jelentések szerint a regisztrált 58 fertőzött szarvasmarhát és 18 sertést megsemmisítették, hogy gátat vessenek egy esetleges járvány kitörésének.

Már Ukrajna is kitiltotta a magyar sertéshúst a sertéspestis miatt

2018. május 3. 19:14

Ukrajna is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket a Heves megyében talált vaddisznótetemben kimutatott afrikai sertéspestisre (ASP) hivatkozva.

Horvátországban megerősítették az első afrikai sertéspestis-esetet

2023. június 28. 08:03

Horvátországban afrikai sertéspestis-járvány jelenlétét észlelték két sertéstelepen az ország keleti részén.