Állattenyésztés
Állattenyésztés

Rettegés: sertéspestistől tartanak a magyar gazdák

Rettegés: sertéspestistől tartanak a magyar gazdák

Világgazdaság

A sertéstartók egy részének veszteséget hoznak a mai árak, de többségüket most inkább az foglalkoztatja, hogy a Magyarországon eddig még ki nem mutatott, de elkerülhetetlennek látszó sertéspestis hogyan rendezi át a piacot, képesek lesznek-e újraindítani a termelést.

Az utóbbi hetekben elindultak felfelé az élősertés-árak a 325-330 forintos kilogrammonkénti szintről, de a jelenlegi 365-370 forintos árak még mindig a 400 forint körüli önköltségi szint alatt vannak – mondta el a Világgazdaság kérdésére Zsótér László, a sertéstartással foglalkozó Kunágotai Bercsényi Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. A sertéstartók kilátásait az afrikai sertéspestis (ASP) közeledése is rombolja. Mint ismeretes, a környező államokban rohamosan terjed a betegség, Romániában, Ukrajnában és Csehországban is kimutatták már a vírust. Bár Magyarországon egyelőre nem jelent meg, bizonyos védőintézkedések magyar településeket is érintenek, szakértők szerint pedig gyakorlatilag elkerülhetetlen a kór hazai megjelenése.

Zsótér László úgy véli: ha Ausztriában és Szlovákiában is ASP-fertőzött sertést vagy a betegséget terjesztő vaddisznót találnak, már azelőtt elkerülhetetlen lesz a korlátozó intézkedések bejelentése, mielőtt nálunk is kimutatnák a vírust. Ez pedig az állatok leölésén túl regionális korlátozásokat, telepbezárásokat fog eredményezni. Kérdés, hogy lesz-e állami kártalanítás, s ha igen – ami azért valószínű –, az milyen mértékű lesz, és mikor kapják meg a termelők. Ezek után pedig az a bizonytalanság áll majd fenn, hogy kik lesznek képesek újraindítani a termelést. Utóbbit Zsótér László szerint nehezíteni fogja, hogy a sertéságazatot elhagyó munkaerő nem fog visszatérni. Mindez pedig az eddig sem eredményes, eredetileg az állomány megduplázását célzó kormányzati sertésstratégiát végleg ellehetetlenítheti.

Más, a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők némileg árnyalták a helyzetet, bár abban egyetértettek, hogy az ASP miatt egy legalább féléves konszolidációs folyamat várható a sertéságazatban. A 400 forintos önköltséget viszont magasnak találták, mondván, hogy ma Magyarországon egy jól működő telepen kilónként 370 forint körüli ráfordítással vágósúlyba hizlalható egy sertés. Az árak pedig attól függően változnak, hogy a termelő kötött-e szerződést. Ha igen, kilónként 370-380 forintot kap az élő sertésért, az úgynevezett prompt ár azonban ennél átlagosan 20 forinttal alacsonyabb.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) az idei hatodik héten 2 százalékos átvételi árnövekedést regisztrált az uniós piac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak többségénél, de még ezzel együtt is 25 százalékkal voltak alacsonyabbak a sertésárak az előző év azonos hetének átlagárához képest.

A nemzetközi kilátások sem túl biztatók. Az Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) – AKI által idézett – év eleji elemzése szerint az USA sertéshústermelése több mint 4 százalékkal emelkedhet az idei első negyedévben a 2017. január–márciusi mennyiséghez képest. A növekedés támasza, hogy a feldolgozók emelkedő kereslete miatt a termelők bővítik állományaikat, és a sertésszektor termelékenységi mutatói is folyamatosan javulnak.

Az USDA szakértői a kínálat bővülése miatt a hízósertés termelői árának 1–4 százalék közötti csökkenésére számítanak. Bár a termelésből a belső fogyasztás 1 százalékos növekedése elvisz egy részt, a nemzetközi piacokra csaknem 3 százalékkal több amerikai sertéshús kerülhet, ami az árcsökkenés irányába hat. Az EU-ban is a sertéshústermelés növekedése várható, igaz, az USA első negyedéves előrejelzésénél alacsonyabb mértékű, 1 százalékos emelkedésre számít az Európai Bizottság.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A madárinfluenza „tejcseppfertőzéssel” terjedhet tehénről tehénre

2024. május 8. 10:10

A madárinfluenza (H5N1) vírus a szarvasmarhák között a fejőházakban, tejjel terjedhet. A pasztörizálás viszont biztos védelmet nyújt ellene.

Veszélyben a pármai sonka a sertéspestis miatt

2024. május 7. 09:10

Olaszország világhírű terméke, a pármai sonka eltűnhet a boltok polcairól, ha nem állítják meg a sertéspestis (ASP) terjedését.

Kevesebbet szellentő tehenekkel lassítanák a klímaváltozást

2024. április 29. 14:10

A szarvasmarhák által termelt, éghajlatváltozást okozó metángáz mennyiségét öröklött tulajdonságok és a tartás, takarmányozás is csökkentheti.

Nem lesz több barna tojás a szupermarketekben

2024. április 29. 13:10

Miért van barna és fehér tojás? A német Szövetségi Mezőgazdasági Információs Központ szerint ebben a döntő tényező a fül színe, a fehér tyúkok általában fehér tojást tojnak.

Már Győr-Moson-Sopron megyét is elérte az ASP miatti korlátozás

2021. március 3. 08:55

Az elmúlt hetekben újabb területen, ezúttal Dunaalmás külterületén elhullottan talált hat vaddisznó mintájában mutatta ki az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma.

Vaddisznómentes övezetet terveznek Németországban?

2021. október 8. 04:36

Németország bemutatta az Európai Bizottságnak azt a két kerítés közötti védőfolyosó tervét, amely megoldást nyújthat a betegség terjedése ellen.

Nőhet a baromfihús ára

2020. január 21. 10:35

A sertéshús tavaly 20 százalékkal drágult, miközben a baromfitermékek ára alig emelkedett, sőt, például a csirkemellfilé ára, ami pedig prémium terméknek számít, még kissé lejjebb is szállt.

Horvátországban megerősítették az első afrikai sertéspestis-esetet

2023. június 28. 08:03

Horvátországban afrikai sertéspestis-járvány jelenlétét észlelték két sertéstelepen az ország keleti részén.