Ahogy a két méltóságteljes nóniusszal húzott hintójukkal, századfordulós polgári öltözetben végigvonulnak a városon, sokan vágynak életformájukra, bele sem gondolva abba, hogy e szép megjelenés mögött milyen sok munka és lemondás van. Lovas Tibor és Kárpáti Noémi azonban a régimódi sétakocsikázás és városismertetés mellett a természet összhangját is megmutatják vendégeiknek, méghozzá hitelesen, hiszen a városon kívül lévő birtokukon maguk is ebben a szellemiségben élnek.
A fiatal pár télen nosztalgikus szánkóval viszi a természetbe vágyókat, tavasztól őszig pedig a hintóztatás mellett a Békés megyei szűcshímzés motívumaival díszített társaskocsijukon tesznek gyógynövénytúrákat, hogy megértessék: milyen pompás gazdagság vesz körbe minket.
„A történet abból indul ki, hogy nagyon szeretjük a természetet – kezdi Noémi az elején -, és mindketten a városban nőttünk fel. A párom 19 éves korában költözött ki tanyára, mert neki már akkor a természet volt a mindene, én pedig abszolút városi lányként éltem 18 éves koromig, és nem is gondoltam, hogy ezt valaha megszeretem. A gyógynövények mindig is érdekeltek, most pedig egy gyógynövényes rét közepén élünk a kis tanyánkon, Gyula határában, a kétegyházi és az eleki út közti deltában. Az első köves út is másfél km-re van.”
A kezdetek
A szántóföldet és legelőt is magába foglaló 8 hektáros birtokon Lovas Tibor régebben birkát, kecskét, nyulat, gyöngytyúkot és még vietnámi disznót is tartott, nyaranta pedig még most is kézzel kaszál, és kezdetben a ló is csak az ottani teendők elvégzésében segített. „Lovas kapával munkáltuk meg a veteményeskertet, vele hordtuk be a szénát, lovas gereblyével húztuk össze a lucernát, időnként a ritkaságnak számító lovas fűkaszagépet is elővesszük és egy lovas hókotrót is kifejlesztettünk” – magyarázza Noémi, hisz télvíz idején erről is maguknak kell gondoskodni. “A gazdálkodásunk a mi igényeink kiszolgálására elegendő, mert amióta a vállalkozással foglalkozunk, csak a két lovat tartjuk, más mezőgazdasági tevékenység nem fér bele, hisz a lovak gondozása, tanítása, rendszeres mozgatása sok időt és figyelmet igényel.”
A negyedik éve működő vállalkozás távolról nézve egy szépen kivitelezett kulturális-turisztikai szolgáltatás, alaposabb szemügyre véve azonban kiderül, hogy sokkal inkább a természet uralta összhang jó pszichológiai érzékkel történő közvetítéséről van szó. Ez sokáig részükről sem volt tudatos, hisz ahogy Noémi fogalmaz: a sors hozta.
“Méghozzá lépésről lépésre. Itt voltunk mi, a kisemberek: két tanyasi egy lóval. Egyik Húsvétkor egy ismerősünk kért meg bennünket arra, hogy vigyük el locsolkodásra a helyi néptáncosokat, mert épp akkor vettünk egy hagyományos lovas kocsit, de azt is csak azért, mert annyira jó állapotú volt. Padokat, szőnyeget tettünk bele, hogy kényelmesebb legyen, párnákat is varrtam. Aztán sokáig nem foglalkoztunk ezzel. Időnként jött pár megkeresés, hogy kocsikáztassunk csoportokat, aztán mi is egyre tudatosabban álltunk ehhez. Levéltárban, könyvtárban kutattam, fölkészültem a városból, kitaláltunk egy logikusnak tűnő útvonalat, szórólapokat készítettünk, amiket beadtunk a szállodákba. A vendégek egyéni időpontokat egyeztettek, de ez még nem volt olyan vonzó.”
Az eszközpark
Lovas Tibor szülei szomszédságában volt egy nagyon egyszerű, pici Károlyi hintó. Jó állapotú, de nem volt rajta fék és fa kerekei sem tűntek túl korszerűnek. Neki azonban annyira megtetszett, hogy megvette, valójában maga sem tudta, hogy miért. Évekig csak kerülgették, majd elhívták a füzesgyarmati hintókészítőt, Galambos Sándort, és felszereltették rá a féket, némiképp a tengely is átalakult, és a megkímélt, csodaszép állapotú, 90 éves kocsiszekrény fémkerekeket kapott. Azzal kezdtek el gyakorolni, az egy lovukat két rúd közé fogva. Épp egy ilyen gyakorló út során szólította meg őket egy arra bicikliző hölgy, azt kérdezve, nem foglalkoznak-e városnéző kocsikáztatással? „Történetesen épp azzal foglalkozunk” – felelte Tibor, és ott helyben szerződést kötöttek, a biciklis ugyanis az egyik hotel értékesítési vezetője volt.
„Még aznap megérkezett a szálloda fotósa, aki képeket készített a fogatról, és máris a szálloda programkínálatába kerültünk. Ők toborozták a vendégeket, minden gyönyörűen ment – emlékezik vissza Noémi -, ami azóta is tart. Mivel a Károlyi hintón két személy utazhat, csak párokat tudtunk vinni, a családokat már vissza kellett mondanunk vagy megosztani a sétakocsi idejét és menetrendjét, ami semilyen szempontból nem volt praktikus. Így vettük mellé a Viktória hintót, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert 4-5 fős családokat tudunk vele vinni, és megjelenésre is sokkal vonzóbb.” A hintó hátuljára Noémi maga festette fel logójukat, ezzel is a maguk képére formálva.
Itt minden házi
“Akkor még csak elegánsabb öltözetben voltunk és a második év végén találtuk ki, hogy mivel a város is adja a régimódi, polgári hangulatot, az öltözetünkkel is megadjuk a tiszteletet ennek az egésznek a régimódisága felé. Nem akartuk, hogy jelmezbálnak tűnjön, így a századforduló polgári viseletét céloztuk meg. Ekkor megint kutatómunkába kezdtem, majd megvarrtam a ruhákat. Van nyári-téli kollekció. Itt minden házi – toldja meg az elképedés láttán mosolyogva. – A szórólapokat éppúgy mi készítjük, mint ahogy a lovakat is mi patkoljuk.”
A lovak
„Úgy voltunk vele, hogy ha már ló, akkor legyen nagyon jó fajta, ezért döntöttünk a nóniusz mellett, mert a szellemisége nekünk nagyon szimpatikus volt. Jázmin 11 éves, hagyományos, mezőhegyesi nóniusz, nyugodt, kiegyensúlyozott, nagyon erős idegrendszerrel, bármit rá merünk bízni. Glória 4,5 éves, már az újfajta nóniusz fajtához tartozik, benne van az Akitos vonal, szellemileg kicsit szerényebbek a képességei, de az energetikussága, temperamentuma Jázminnak is nagyobb lendületet ad. Tűz és víz, de kiegészítik egymást. Mindketten törzskönyvezettek.”
Ligetszépe
Míg Jázmin megfontoltan, Glória annál vehemensebben járná be a sétakocsis útvonalat, gazdájuk a bakról teremt köztük egységet, és a városi forgalomban ügyel a biztonságos haladásra, azalatt Noémi idegenvezetőként tart várostörténeti ismertetést, adott esetben angol és német nyelven is. A tradicionális esküvői felvonulásban is kuriózumnak számítanak, hisz – megrendelőik véleménye szerint – nyugati autója ma már bárkinek lehet. Lőcsös kocsijukkal a város korabeli jeleneteinek eljátszásában vesznek részt, nosztalgia lovas szánjukkal pedig a télen is kimozdulni vágyókat viszik a szabadba. Ez az időszak kevésbé mozgalmas, bár ilyenkor sem telnek tétlenül a napok, Noémi ugyanis tudományos íróként publikálja pszichológiai cikkeit, összefoglalóit.
„Pszichológus diplomám van, de a világnézetem megváltozott, ezért a természetgyógyászatot, a fitoterápiát is kitanultam, amit a gyógynövénytúránk során tudok kamatoztatni. Ez egy nagyon barátságos, családias program, a hosszú, pados, hagyományos lovas kocsival megyünk, amire 12 felnőtt fér fel, ovisokból pedig egy teljes csoport. Ezeken az utakon a vadon termő gyógynövényeket mutatjuk be botanikailag, állomásról-állomásra járva. Van a várostól egy öt-tíz percnyi távolságra fekvő rész, amit Kisökörjárásnak neveznek. A területet övező gáton kezdődik az útvonalunk, felmegyünk egészen a Fehér-Körösig, közben a vizek élővilágáról is beszélünk, de az egykori ártéri ligeterdőt, a lecsapolt mocsarak visszamaradt növényzetét is bemutatjuk, mert ott is nagyon sajátos növénytársulásokkal lehet találkozni. Ezen a vadvirág patikának nevezett területen a legkisebb, lágyszárú növényektől a legnagyobb fákig mindről elmondjuk, hogy milyen gyógyászati értékkel rendelkezik, mind a népi, mind a modern, tudományos kutatásokon alapuló ismeretek szerint. Ez egy nagyon tiszta gyűjtőhely, ahol a gyógynövénygyűjtés szabályait mi is maximálisan betartjuk. Már abból a szempontból is bioprogram vagyunk, hogy a lovas fogat is környezetbarát, nem ártunk vele a természetnek. Nekünk eleve az volt a koncepciónk, hogy a természettel összhangban éljünk. Ez a munka pedig ebbe annyira szépen belefér.”
Ebből adódik vállalkozásuk neve, a „Ligetszépe” Kisvárosi Sétakocsikázás is, hisz a parlagi ligetszépe (Oenothera biennis) is egy nyugtató hatású gyógynövény, ami épp akkor virágzik, amikor körülötte már minden lecsendesült.
Az összhang fontossága
“Mi zenészként ismerkedtünk meg egymással, 14 évvel ezelőtt. Egy zenekarban játszottunk, a párom szólógitáros volt, én basszusgiáros, bár a szívem mélyén dobos vagyok – részletezi a hat hangszeren játszó Noémi. Egy zenekarban is fontos az összhang, hogy egy dal úgy szólal-e meg az egyes hangszereken, mint ahogy azt a szerző elképzelte, és ezt csak egymással összhangban lévő emberek képesek megcsinálni. Így vagyunk mi ketten is. Ugyanaz az elképzelésünk, és mindenben úgy összetartunk. Ebben az életformában a természet bennünket nagyon sok mindenre megtanított. Alázatra, hogy megtanuljuk elfogadni a természet irányítását, épp azt, amit az ember mindig felül akar írni. Az, hogy most itt tartsunk, nagyon sok lemondással járt. Mi nap mint nap tapasztaljuk a sarat, a fázást, a jelen pillanattal való foglalkozás fontosságát, mert hiába akarunk előbb a városba érni, csak a lovak tempója szerint tudunk, és befogás közben sem gondolhatok arra, hogy a városba érve mi lesz, mert akkor a megfelelő szerszámozásra kell összpontosítani. Azt az egy, másfél órás elegáns megjelenést olykor sok nehézség előzi meg, amiről a vendégnek nem kell tudnia, és ha ő jól érzi magát, az bennünk is feloldja ezeket a küzdelmeket. Ez az életmód, és hogy minden egyes nap látom a növényeket, attól kezdve, hogy megjelennek a tavaszi hóolvadásban egészen addig, hogy a fák tudják, hogy ősszel le kell hullatni a leveleiket, nagyon sok mindenre megtanít, mert dinamikus és az élettel analóg. Próbálom erre átformálni a gondolkodásomat, mert ez egyben egy életfilozófia is: az ember igazi természete az maga a természet, ami pedig önmagában a teljesség, mert minden megvan benne, amire pszichésen is szükségünk van.”
(Csomós Éva – Agrofórum Online)
