25℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek
Nagyvilág

Ausztriai idénymunka: tömegszállás, alacsony bér – kipakolt egy kelet-európai szezonmunkás

Agrofórum Online

8 óránál hosszabb munkaidő, alacsony fizetés, borzalmas szállás, főidényben 40-50, összezsúfolt ember – a Der Standardnak egy kelet-európai mezőgazdasági dolgozó mondta el az ausztriai tapasztalatait. Az osztrák munkaadó elismerte a hibák egy részét, de szerinte nem minden úgy volt, ahogy a munkavállalója állítja.

Fejet le, feneket fel, ne nézzen se jobbra, se balra, csak húzkodja ki a gyomnövényeket – ezeket a szűkszavú utasításokat elég sokszor hallotta a nyáron a munkavezetőjétől a lap által Radaként emlegetett mezőgazdasági munkás, aki elmesélte az újságnak, hogy milyen körülmények között kellett dolgoznia – írja a Heart and Spades blog.

A munkanap kora reggel kezdődött, és este kilenc körül ért véget, ehhez jött még az alacsony fizetés és a pocsék szállás, a Kelet-Európából jött dolgozók ilyen körülményekkel találkoztak. Úgy éreztem magam, mint egy rabszolga, mondta Rada a Standardnak.

A Szlovákiából, Bulgáriából és Romániából érkezett dolgozók – az aratás idején mintegy ötvenen – egy kis házban laktak Alsó-Ausztria egyik településén, egészen november közepéig. Radát nem csak a betakarítás idején foglalkoztatták, hanem utána is. Hét másik nővel egy kis helyiségen osztott, ahol emeletes ágyakon aludtak, ráadásul a szobájukon át kellett menniük azoknak, akik a vécére igyekeztek.

A Standard birtokába jutott képeken és videókon jól látszanak a nyomorúságos körülmények. A falak penészesek, edények, vizes palackok hevernek szanaszét, ruhák lógnak mindenütt, a szűk helyen még hűtőszekrény is áll. A fürdőszoba is hasonló képet mutat: a vécé és a zuhanytálca egymás mellett, az előbbinek rossz az öblítője. Amikor szóltak a munkaadónak emiatt, nem törődött vele, Rada szerint arra sem vette a fáradtságot, hogy köszönjön a dolgozóinak.

Ausztriában a munkásszállásokat szigorú előírások szabályozzák, nemcsak egészségügyi, hanem egyéb szempontoknak is meg kell felelniük, például az emberi méltóságnak. A berendezés sem lehet akármilyen, például biztosítani kell a zárható szekrényeket. És az csak természetes, hogy a szállásnak nem lehet egészségkárosító hatása.

A ház mellett a munkakörülményekkel gond volt: a nyári hőségben a dolgozók nem kaptak friss vizet, amit pedig magukkal vittek, hiába csomagolták alufóliába, a napon legkésőbb délig úgy felmelegedett, hogy ihatatlanná vált.  Az ebédszünetet a földeken tartották, gyakran olyan helyen, ahol árnyék sem volt. Ha valakinek vécére kellett menni, nagyjából az volt a válasz, oldja meg, ahogy tudja.

A munkaadó osztrák gazda kénytelen volt elismerni a lapnak, hogy a videón és a fotókon látott házban szállásolta el a dolgozóit – azonban szerinte nem ötvenet, csak húszat. A helyiségek azért penészesek, állította, mert az épület alatt nincsen pince, így nedvesség beszivárog a falakba. A gazda szerint mintegy 10 év laknak az idénymunkásai a házban, amelyet utoljára 2016-ban újított fel valamennyire. Egyik télen például ki is festetett, de aztán úgy döntött, hogy más szálláshelyet keres a munkavállalóinak, így nem költött többet az ingatlanra. Miután a Standard érdeklődött nála az esetről, valóban egy másik helyre költöztette a munkásait. A munkaadó szerint a nagyobb földjein voltak mobil-vécék és jövőre árnyékolókat is beszerez, állította és hozzátette: a munkaidő pedig fél nyolctól délután ötig, hatig tartott.

Rada azt mondta az újságnak, 1350 eurót kapott készpénzben havonta. Munkaszerződést nem látott, az órabér körülbelül 5 euróra jött ki. A mezőgazdasági kisegítőknek egyébként szintén ágazatilag szabályozott a munkabére, Alsó-Ausztriában legalább nettó 6,27 eurót kell kapniuk, vagy 1086,25 eurót, 40 órás munkahét esetén. Túlóráról, 13. és 14 havi bérről szó sem esett, ráadásul a nőnek minden hónapban két jegyzéket kellett aláírnia – hogy pontosan mi volt rajtuk, azt nem látta, mert a munkaadó a tartalmukat letakarta. Az osztrák gazda azt állította, kifizette a kollektív szerződésben előírt összeget és a 13. és 14. havi bért is, egyben visszautasította, hogy biankó bérjegyzéket íratott alá a dolgozóival. Munkaszerződés pedig volt, csak nem kapták kézhez az alkalmazottak.

Az illetékes szakszervezetet nem lepte meg az eset, a szervezet már 2014 elindította a kampányát, amelyben a külföldi szezonmunkások helyzetére kívánta felhívni a figyelmet.  Azóta igyekeznek a munkavállalókat informálni, és anyanyelvükön adnak nekik tanácsot, ugyanis az ausztriai idénymunkára érkezők többsége nem tud németül és a törvényi hátteret sem ismeri. 2015-ös adatok szerint a mezőgazdaságban foglalkoztatott 29 697 személy közül 17 287 nem osztrák állampolgár volt.

A szakszervezet jogásza, René Schindler azt mondta a Standardnak, hogy Rada esete nem egyedi. A munkaadók korábban feketén foglalkoztatták a külföldi dolgozóikat, mostanában részmunkaidőre bejelentik őket, ám a törvény adta kereteken felül foglalkoztatják őket. (Meghatározott időszakban, például betakarítás, lehetséges a napi 12, heti 60 órás foglalkoztatás, azonban hosszú távon nem.) A túlórát, a 13. és 14. havi pénzt gyakran nem fizetik ki a munkaadók, a jogász szerint egész egyszerűen ellopják a munkavállalók pénzét, üzletszerűen elkövetett csalással. Ezenkívül spórolnak a munkavédelmi eszközökön és berendezéseken is, így aztán Ausztria közepén kelet-európai munkakörülményekkel találkoznak a dolgozók.

Schindler elmesélte a lapnak, hogy két szezonmunkás azzal kereste meg, hogy 3,5 majd 4 órás órabért kaptak a mezőgazdasági munkáért Bécsben – a fővárosban nettó 6,09 euró az ágazati órabér. Amikor a 13. és 14. havi fizetésről érdeklődtek, azt mondták neki, hogy Ausztriában nincsen ilyen.

A szakszervezet egyébként sikeresen képviseli a dolgozók érdekeit – már ha azok eljutnak a szervezethez. 2016-ban 21 mezőgazdasági kisegítő dolgozót ügyében jártak el a bíróságon, még hozzá sikerrel, csaknem minden esetben a kézhez kapott duplája járt az ítélet szerint.

Az ágazatnak van egyébként felügyeleti szerve, a mezőgazdasági és erdőfelügyelőség. 2016-ban Alsó-Ausztriában a testületnek 411 ügye volt, ebből 15 érintette a munkaszerződéseket, ám egyetlen ügyben sem született azonnali határozat, büntetés vagy feljelentés.

(Heart and Spades – Standard – Katrin Burgstaller)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

Narancssárga, fekete, fehér?! Mini paradicsom új köntösben

2025. június 15. 16:10

A színes mini paradicsomok népszerűsége ugrásszerűen nő Kínában – a vásárlók az ízt, a látványt és a prémium minőséget keresik.

Globális kukoricahiány fenyeget 2025-26-ban

2025. június 1. 16:10

Rekordalacsony lehet a globális kukoricakészlet 2026-ra. A kínálat szűk, a kereslet erős – az USA és Kína kulcsszerepben.

Uniós könnyítések: kevesebb szabály, több támogatás

2025. május 31. 16:10

Brüsszel csökkentené a gazdák adminisztrációs terheit, miközben több támogatás és nagyobb mozgástér is járna a termelőknek.

Milyen zöldségeket vethetünk a nyár közepén?

2020. július 13. 06:59

Lehetséges a nyár közepén még valamely zöldségfajok vetése? Több hely felszabadult már kertemben, melyet szeretnék megfelelőn hasznosítani.

Hogyan tervezek fenntartható kerteket? - Íme az alapok!

2022. december 29. 05:37

Egy fenntartható kert esetében már az alapoknál úgy kell eljárni, hogy körültekintőek legyünk minden téren. Ezeket az alapokat hoztam mai témának, melyeket mi betartunk minden egyes kert tervezésénél.

Hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket?

2023. február 27. 04:36

Kérem segítségüket abban, hogy hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket? Mire kell figyelnünk a tervezés során?

A szokottnál hamarabb kezdték el a sütőtök betakarítását

2022. augusztus 22. 11:34

A sütőtök szereti a meleget – ezért a száraz nyárnak kevés hatása van a terméshozamra.