Életmód, gasztronómia

A méhek a lényeg – interaktív bábelőadás sorozat a Syngenta támogatásával

Syngenta

A természet megismerését, ezzel párhuzamosan a megóvását nem lehet elég korán kezdeni. Ez a gondolat hívta életre „A méhek a lényeg” című interaktív bábelőadást és foglalkozás-sorozatot, amely a Gévai Csilla és Koródi Eszter által vezetett Fiúról Apára Program keretében valósul meg a Syngenta támogatásával

A program célja, hogy felhívja a figyelmet a beporzók fontosságára, megismertesse életmódjukat, szokásaikat a legkisebbekkel. A méhek csodálatos életét bemutató bábelőadást eddig Szarvastól Sopronig országszerte 17 óvodában nézhették meg a gyerekek.

A márciusban útjára indult program összesen 20 intézménybe viszi el az interaktív előadást Gévai Csilla és Benkő Bence bábművészek tolmácsolásában.

A több mint 500 gyermekhez eljutó előadást minden esetben egy beszélgetés és foglalkozás követi Weiner Sennyey Tibor méhésszel. Itt a kicsik feltehetik a kérdéseiket, megnézhetik a lépet, és betekinthetnek a méhészkedés rejtelmeibe. Az elhangzottak játékos feldolgozását és beépülését segíti egy interaktív foglalkoztató füzet is.

Az emberiség jövőjének egyik kulcsa

A biodiverzitás megőrzése és növelése, azon belül is a beporzó rovarok megóvása továbbra is fontos része a Syngenta fenntarthatósági tervének, a Good Growth Plannek.

Termesztett növényeink 85 százalékának van szüksége rovarok segítségére a szaporodásban. Végső soron a teljes mezőgazdasági termelés igen jelentős része nyugszik a beporzó fajok vállán.

Ebből egyenesen következik, hogy az emberiség jövőjének egyik kulcsa is, hogy odafigyeljünk ezekre a rovarokra. A most megvalósult – a 4-7 éves korú gyermekek környezettudatosságának fejlesztését célzó – program is ezt a célt szolgálja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

A francia bíróság megtiltotta két glifozát alapú gyomirtó árusítását

2023. május 14. 08:03

Egy francia bíróság megtiltotta a svájci Syngenta vegyipari csoport által gyártott két glifozátot tartalmazó gyomirtó árusítását, mert nem készült elemzés a vegyszer egyes vadon élő állatokra gyakorolt lehetséges ártalmairól.

Force Evo: starter hatású talajfertőtlenítő - talajfertőtlenítő hatású starter

2020. november 27. 15:11

Az új Force Evo kijuttatása mikrogranulátum adagolóval felszerelt vetőgéppel történik, sorkezelés formájában, a magok közelébe. A termék kukoricában és burgonyában kapott engedélyt 16-20 kg/ha dózisban.

Nufarm: fontos, hogy helyén kezeljük a dolgokat!

2018. február 8. 11:31

Az ausztrál Nufarm Európában növeli jelenlétét és piaci súlyát, miután jelentős üzletrészeket vásárolt az Adamától, a Syngentától és az FMC-től az elmúlt év végén. Vajon mikor és mit érezhetnek ebből a gazdálkodók?

Elumis Bang

2021. április 6. 14:06

Posztemergens gyomirtó szer magról kelő és évelő egy- és kétszikűek ellen takarmánykukoricában