Életmód, gasztronómia

Az import nordmann fenyő ára 15 százalékkal is emelkedhet

MTI

Csak kis mértékben emelkedhet idén a belföldön termesztett, karácsonyi fenyő ára, ugyanakkor a legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő az árfolyamváltozás miatt 10-15 százalékkal is drágulhat - közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete az MTI-vel.

A szervezet ismertette: várhatóan a lucfenyő méterenként 3000 forintba, az ezüstfenyő 4000-5000 forintba, a nordmann pedig 6000 forintba kerül majd, de sok helyen darabárat határoznak meg az eladók.

Bíznak abban, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat az árusítás is – írták, megjegyezve, hogy évente 2-2,5 millió fát adnak el karácsonyra Magyarországon.

Az értékesítés nagyrészt faiskolai árudákban, közterületeken és online történik. A mini fenyőket virágboltok, bevásárló központok, barkácsáruházak árulják, főleg a cukorsüveg fenyőt díszítik fel – tették hozzá.

Magyarországon mintegy 3000 hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyékben. A fák kitermelése november közepétől kezdődik, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az export követ. Olaszországba változatlanul a lucfenyőt szállítják a termesztők, a környező országokba, a román és szlovák piacra pedig vegyesen kerülnek a fajták.

Importként főleg nordmann fenyő érkezik, nagyrészt Dániából, a behozatal mennyisége 500-600 ezer darabot tesz ki.

A nordmann fenyő iránti, évek óta erősödő keresletre válaszul, az elmúlt 10 évben nagy mennyiségben telepítettek ilyen fajtát a magyar gazdálkodók is, így az idén ebből a fajtából széles választék várja a vásárlókat. Az ezüstfenyő az utóbbi években ismét kedveltté vált, a hagyományos illatot keresők pedig változatlanul a lucot választják, amelyből idén is lesz elég, főleg a kisebb méretűekből.

A szervezet szerint célszerű őstermelőknél, bejáratott, megbízható árusítóhelyeken megvásárolni a fenyőfákat, mert azokat csak decemberben vágják ki, ezért tartósabbak, szebbek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Milyen rovarok potyognak a karácsonyfáról?

2023. január 15. 10:37

Gyökeres karácsonyfánkról január elejétől apró, fekete rovarok potyognak le a szobában a padlóra, szőnyegre, már mozognak, másznak is. Mik lehetnek ezek, tehetek-e ellenük? Valamilyen hatásos módszert szeretnék.

Van, ahol már a nyár közepén a karácsonyra készülnek

2022. július 25. 10:36

Stollent sütnek és mikulásvirágot termesztenek, az is jó kérdés, hogy miként boldogulnak a fenyők a szárazságban.

Karácsonyfa cserépben: így marad sokáig szép

2024. december 15. 08:10

A nagyobb hőmérséklet-különbségek elkerülése érdekében javasolt fokozatosan hozzászoktatni a karácsonyfát a meleghez.

Milyen fenyőt válasszunk az ünnepekre?

2021. december 17. 06:36

Hosszú évek óta vita az élő fenyő és műfenyő harca, mert a lelkes környezetvédők ideológiák alapán szentül meg vannak győződve arról, hogy a műfenyőnek a környezeti lábnyoma sokkal kisebb, mint az élőnek.