Életmód, gasztronómia

Hihetetlen újítás a magyarországi boltláncnál, vége a trükközésnek a vásárlók részéről

Agrofórum Online

A mesterséges intelligenciát hívta segítségül, így győzte le az emberi „fifikát” az egyik nagy élelmiszer-üzletlánc – az új eszközei már egy év alatt megtérülnek.

A kiskereskedelem egyre inkább afelé tart, hogy a vásárlók önkiszolgáló módon élvezhessék a kínált szolgáltatásokat. Ma már a szuper- és hipermarketekben teljesen megszokott, hogy pénztárosok helyett – önkiszolgáló kasszáknál – maguk a vevők intézzék az áruk ellenőrzését, majd a fizetési folyamatot.

Ennek az útnak a következő állomása (és ez egyre nyilvánvalóbb) a mesterséges intelligencia (AI) bevonása a folyamatba. Ha valaki ellátogat például egy-egy nagyobb település Tesco áruházába, ott már találkozhat az intelligens mérleg újításával.

Ezek kétségkívül segítséget jelentenek a vásárlásban, hiszen önmaguktól felismerik a serpenyőre tett terméket, és ki is nyomtatják a hozzá szükséges címkét. Ez az áruháznak is érdeke, hiszen nagyon sok vásárló képtelen jól eligazodni a termékek rengetegében, rosszul azonosítja azokat, ami a leltározásnál gondot okozhat.

Öntanulásra képes rendszer

A Tesco a német Bizerba intelligens mérlegeit használja erre a célra. Ezek a termékek formáját, színét és egyéb jellemzőit figyelembe véve végzik el az azonosítást. Kérdés, hogyan detektálják a közel azonos árucikkeket (például egy normál áras banánt hogyan különböztetnek meg egy drágább biobanántól), de feltehetőleg az ilyen kihívásokra is fel vannak készülve.

A vásárlói elégedettség minden bizonnyal növekszik az okosmérlegek alkalmazása következtében. Nem kell kódokat megjegyezni, termékneveket beírni. Elegendő csak letenni a terméket, és gépi azonosítás után folytatni a vásárlást, sorban állás nélkül. Az AI ráadásul öntanulásra képes, egyre finomodik a felismerő képessége, és alighanem ez a válasz arra, hogyan képes nüansznyi eltéréseket észlelni.

Az áruházláncok szempontjából nagy előny, hogy az intelligens mérlegek távoli eléréssel is frissíthetők, így mindig naprakészek lehetnek. Nem elhanyagolható az sem, hogy a kamerás felismerő rendszer révén elkerülhetők a vásárlói „trükközések”, valóban az lesz lemérve és beárazva, ami a tasakba kerül, nem pedig egy olcsóbb termék.

A Bizerba mérlegeit már a Spar is használja egy jó ideje, és tapasztalataik szerint egy év alatt megtérül a befektetés. Hihetetlen, de a magyarországi Tesco 2011-ben telepítette a legelső okosmérlegét (mégpedig a jászberényi üzletébe), ahol még a vásárlónak kellett kiválasztania a megfelelő terméket, most pedig itt az újabb lépés, az intelligens mérleg.

Így működik az újítás a gyakorlatban:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

„Ufót” épített a Kubota hagyományos traktor helyett

2024. január 16. 14:40

Hat perc alatt feltölthető a Kubota legújabb koncepciótraktora, amely önműködő módon, tisztán elektromos hajtás segítségével képes dolgozni a mögé kapcsolt munkagépekkel.

Metszőrobotok a gyümölcsösökben

2022. június 22. 13:34

Az automata metszőrobotok régóta a termelők kívánságlistáján szerepelnek.

Miért tartanak a sertéstartók a mesterséges intelligenciától?

2026. június 9. 07:10

Bár az AI-alapú monitoring javíthatná az állategészségügyi felügyeletet, a sertéstartók többsége mégsem tervezi a bevezetését.

Mesterséges intelligencia vigyázza a sertések egészségét

2025. január 7. 16:10

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap a sertéstartásban is, különösen a betegségek korai felismerésében és megelőzésében.