Életmód

Nem kell unalmasnak lennie a zöldbabnak!

Agrofórum Online

A piacokon a nyári hónapokban remek zsenge zöldbabot lehet kapni, amiből érdemes jó sokat betárolni fagyasztva is, mert sokféleképpen elkészíthető, ráadásul nemcsak finom, de roppant egészséges is.

A legtöbb ember nem tud mit kezdeni a zöldbabbal, sokan kifejezetten íztelen zöldségnek tartják, pedig egyáltalán nem az. Csak tudni kell, milyen fűszerekkel és milyen más alapanyagokkal érdemes társítani, hogy igazán jól kiadja az ízét.

Van, aki rémálomként gondol vissza a menzás zöldbabfőzelékre, ami vizes volt és fás, de ha adnak ennek az amúgy isteni zöldségnek egy új esélyt, ezúttal egy jól bevált recepttel, hamar rehabilitálják majd. Sőt, könnyen meglehet, hogy a kedvencükké válik az új ízeknek és az új konzisztenciának köszönhetően.

Mert bizony, nem elég vízben megpárolni és csak simán behabarni a zöldbabfőzeléket. Ez is igényli, hogy paprika, paradicsom, hagyma, sőt fokhagyma kerüljön bele és elegendő bors, pirospaprika, és az ízét csodásan kiemelő petrezselyem!

Az édesanyámtól tanult zöldbabfőzelék a családunk kedvence, olyannyira, hogy még azok a gyerekek (a sajátjaink osztálytársai, barátai) is előszeretettel lapátolják be, akik a saját állításuk szerint egyáltalán nem szeretik a zöldbabot.

Zöldbabfőzelék háziasan

Hozzávalók: 1 kg zsenge zöldbab, 1 kisebb paprika, 1 kisebb paradicsom, 1 kis fej hagyma, 6 gerezd fokhagyma, tengeri só, egész bors, őrölt bors, ételízesítő, 2 dl tejföl, 4 ek liszt, 5 ek (kókusz)olaj, 3 tk pirospaprika, víz, 1 csokor petrezselyem

Elkészítés:

  1. A zsenge zöldbabot megmossuk, a végeit levágjuk, majd 4-5 szálat összefogva ujjnyi vastagra vágjuk.
  2. 2 evőkanál olajat teszünk egy lábasba, beleteszünk 3 félbevágott fokhagymát, és gyorsan, óvatosan átforgatjuk. Nem szabad megpirítani, mert megkeseredik. Rászórjuk a felaprított paradicsomot, paprikát és a hagymát, majd jól átforgatjuk őket 1-2 perc alatt.
  3. Ezután rátesszük a zöldbabot, és annyi vizet, ami éppen csak ellepi. Megsózzuk, borsozzuk, és fedő alatt közepes lángon puhára pároljuk.
  4. Közben egy külön lábasban elkészítjük a rántást: 3 evőkanál olajat összekeverünk 4-5 evőkanál liszttel, és addig kevergetjük, amíg felhabosodik. Lehúzzuk a tűzről, és hozzákeverünk 3 gerezd áttört fokhagymát. Visszatesszük az edényt a tűzre, és fél perc alatt gyorsan átforgatjuk. Ismét lehúzzuk a kis lábast a tűzről, és hozzáadunk 2-3 teáskanál pirospaprikát. Megint visszatesszük a tűzre, és ráöntünk annyi vizet, amitől sűrű, de csomómentes rántást kapunk. Hozzákeverjük a tejfölt, és simára keverjük.
  5. A rántást hozzáadjuk a zöldségekhez. Megszórjuk ételízesítővel, borssal, és ha az egész átmelegedett, tálalás előtt az apróra vágott petrezselyemmel. Fasírt és sült kolbász illik hozzá a leginkább.

Aztán ott van a palócleves, amit a mai világban egyre kevesebb fiatal ismer, hiszen ma már a gyorséttermek menüjében aligha bukkan fel ilyen jellegű étel. Pedig nagyon különleges, nagyon karakteres ízű, aki megkóstolja, és amúgy is szereti a zöldbabot, jó eséllyel örökre új kedvencre lel benne.

De előtte jöjjön egy kis történelem:

Ez a leves Gundel János kezét dicséri, aki szeretett írójának, Mikszáth Kálmánnak, vagyis a „jó palócnak” készítette el első ízben ezt a levest, aki arra kérte a neves étteremvezetőt, örvendeztesse meg őt egy olyan fogással, ami igazán a fogára való és amilyet még soha, de soha nem evett. Így készült el az akkor még csak zöldbabos ürüleves névre elkeresztelt tejfölös habarással készült étel, amelynek friss kaprot szórtak a tetejére, és amitől Mikszáth – az anekdota szerint – teljesen odavolt. Ettől kezdve mindig ezt kérte, rajongva szerette, a világ pedig az ő nevével társítva jegyezte meg ezt a fogást.

A palócleves egyébként rendkívüli ízvilága miatt azért is remek étel, mert olyan kiadós, hogy bár leves kategóriába sorolják, valójában egytálételnek tekinthető.

A következő recept szintén az édesanyámtól származik, aki annak idején úgy diktálta nekem le, hogy ha egyszer egyedül elkészítem, akkor is sikerüljön. Így aki még sosem próbálta ki, az is nyugodtan belevághat, nem lehet elrontani.

Mikszáth Kálmán palóclevese

Hozzávalók: 50 dkg marha lábszár, 1-2 vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 2 evőkanál őrölt pirospaprika, egy kevés kömény, babérlevél, 1-2 gerezd fokhagyma, 50 dkg zöldbab, 35 dkg burgonya, só, egy csokor friss kapor, igény szerint: Pörköltkrém, Gulyáskrém

A habaráshoz: liszt + tejföl + víz

Elkészítés:

  1. A húst megmossuk, felkockázzuk. A hagymát megtisztítjuk, és felaprítjuk. A fokhagymát megpucoljuk, áttörjük.
  2. Egy fazékban kevés olajon üvegesre pirítjuk a hagymát, majd lehúzzuk az edényt a tűzről, és megszórjuk pirospaprikával. Hozzáadjuk a húst, visszatesszük a tűzre, kicsit megpirítjuk, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Lefedjük, és takaréklángon puhára főzzük. Ha a víz elfő, gondoskodni kell a pótlásáról.
  3. Ha a hús megpuhult, felöntjük vízzel (kb. 1.5 literrel), és fokhagymával, babérlevéllel, leveskockával ízesítjük, majd hozzáadjuk a lehéjazott és felkockázott burgonyát és a zöldbabot. Egy kevés Pörköltkrémet és Gulyáskrémet is adhatunk hozzá, pikánsabb lesz tőle a leves! Megfőzzük a babot és a burgonyát is, de óvatosan, nehogy túl puhák legyenek.
  4. Elkészítjük a habarást, azaz simára keverjük az alábbiakat: 5 evőkanál liszt + 1 dl víz + 2 dl tejföl (20%-os) + a felaprított kapor. Ha kész, hozzámerünk egy merőkanál levest, és simára keverjük, majd újabb kanállal merünk hozzá, és ezt is elkeverjük. Amikor elég híg már a habarékunk, óvatosan a leveshez keverjük – ezzel a módszerrel nem lesz csomós a leves. (Ha a habarékunk mégis valamiért becsomósodna, segít a botturmix.)
  5. Tálalás előtt megszórjuk a levest még egy kis friss kaporral, és ropogós (lehetőleg házi) kenyeret kínálunk hozzá.

Aki azonban egyszerűbb fogásokra vágyik, annak elég egy picit megpárolnia a zöldbabot, és salátákba keverheti, szendvicsekbe, wrapekbe szórhatja, és önálló zöld köretként is fogyaszthatja főtt tojás, grill húsok és más grillezett és nyers zöldségek mellé.

A zöldbab kalóriaszegény, viszont rostokban gazdag, emellett tele van A-, C- és K-vitaminnal, és folsavban, magnéziumban, vasban, káliumban, valamint antioxidánsokban gazdag. Alacsony zsírtartalma és alacsony glikémiás indexe az egyik legjobb diétás étellé teszi, ezért érdemes a nyári szezonban (amíg frissen megvásárolhatjuk) gyakran fogyasztani.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Hatalmas károkat okoz a vetési bagolylepke hernyója

2019. szeptember 17. 13:33

Némileg csökkent az ázsiai márványos poloska aktivitása, de mellette a zöld vándorpoloska minden fejlődési alakja szívogat.

Fekete foltok a zöldbabon, mi lesz a terméssel?

2018. július 3. 11:51

T. Attila kérdése: Több fajta zöldbabot vetettem, az egyik fajta hüvelyein fekete, bemélyedő foltok jelentek meg. Mit tegyek ellene?

Lehetőségek a fűtés nélküli fóliasátrak őszi hasznosítására I.: zöldbab hajtatás

2023. június 30. 09:10

A zöldbabot a fogyasztók, mint tipikus szabadföldi zöldségnövényt ismerik, kertészek között is kevesen vannak, akik már láttak vagy hallottak a zöldbab hajtatásáról.

Mitől foltosodik a cékla levele, lesz-e így termés?

L. Ingrid kérdése: Kiskertemben a zöldbab felszedése után céklát vetettem, eddig szépen fejlődött, de most kerek foltok jelentek meg rajta. Szükséges ellene védekezni, mennyire komoly ez?