Gépinfo

200 hektárt vetettek be egyetlen feltöltéssel, 28 méteres munkaszélességű géppel

Agrofórum Online

Egy német gyártóvállalat olyan dimenziót kínál a növénytermesztő gazdáknak, amit Magyarországon szinte kihasználni is lehetetlen.

A német Nexat GmbH sikertörténete a 2020-as évek egyik nagy szenzációja. Az alsó-szászországi központú vállalatot 2017-ben alapította Felix és Klemens Kalverkamp, mégpedig azzal a céllal, hogy teljesen megreformálják azt, amit a mezőgazdaság gépesítéséről eddig gondoltunk. Így jött létre a Nexat növénytermesztő rendszere, tulajdonképpen egy eszközhordozó, amelyre bármilyen modulok felkerülhetnek a tervezett munkafolyamattól függően.

A forradalmi újdonságot az jelenti, hogy a munkagépeket az önjáró, két dízelmotorral hajtott traktor kerekei közé helyezik el. A közúti vonulás a klasszikus módon (hosszirányban) történik, a szántóföldi munkavégzés viszont keresztirányban. A hatalmas fesztáv elképesztő területteljesítményt eredményez, és a megoldást ráadásul a CTF (Controlled Traffic Farming, azaz Kontrollált Művelőnyomos Gazdálkodás) rendszerével kombinálják, ami pedig extrém módon csökkenti a talajtaposás mértékét, mindössze a művelt tábla 5 százalékát érintve.

A német cég a novemberi hannoveri Agritechnica szakkiállításra időzítette legfrissebb fejlesztését, ezúttal a vetés területén. A teszteket Brazíliában és Kanadában végezték, mert a gigantikus gépkapcsolatot elsősorban az észak- és dél-amerikai piacra szánják. Ott vannak leginkább olyan hatalmas, egybefüggő szántóföldek, ahol az új Nexat képességeit ki lehet használni.

Egyelőre viszonylag kevés információ szivárgott ki róla, de már az is sok mindent elárul, hogy szójavetésnél 200 hektár teljesítésére voltak képesek vele egyetlen feltöltéssel, míg a kukoricában ennél még termelékenyebb lehet. A 28 méteres munkaszélesség olyan dimenzió, amihez Magyarországon egyszerűen nem vagyunk hozzászokva (legfeljebb a permetezésnél).

A Nexat következő fejlesztései az önvezetésre irányulnak, a mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt autonóm gépek minden korábbinál precízebb és hatékonyabb munkavégzésre lesznek majd képesek, a humán kezelők kiiktatásával lényegében fáradhatatlanná válnak.

Így kell 28 méteres munkaszélességben vetni:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Fendt MOMENTUM: díjazták a vetőgépet a Moldagrotechen

2025. március 25. 11:10

A Moldagrotechen az agrárszakma képviselői találkoznak, hogy bemutassák legújabb technológiáikat és eszközeiket. Idén a szakértői zsűri a Fendt MOMENTUM 16 precíziós vetőgépet Arany Kalász díjjal tüntette ki.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 6.

2022. április 5. 05:36

Terveink szerint a győztesekről az olvasóink számára folyamatos tájékoztatást adunk. A sorozat hatodik fejezetében a vetőgép kategória döntőseit (Lemken Solitair DT, Pöttinger Aerosem VT, Väderstad Proceed), de elsősorban a győztesét mutatjuk be.

Függesztett, nagyteljesítményű Horsch vetőgépek az amerikai piacon

2019. március 19. 08:33

Az új Maestro RC vetőgépek tartalmazzák a vontatott változatoknál megismert innovációkat, beleértve az elektromos adagolást és a központi magtartályt.

A repce karógyökereinek kifejlesztve - HORSCH Focus vetőgép a Vas megyei gazdaságban

2019. augusztus 14. 10:02

Költségtakarékos, precíz és a száraz időszakokban is megfelelő indulást biztosít a növényeknek. A HORSCH Focus gabonavető gép egy menetben juttatja ki a műtrágyát és a vetőmagot a repce vetésekor.

Gépészet Képgaléria Videó