Gépinfo

A Fendt teszteli a Precision Planting vetési technológiát

Agrofórum Online

Az AGCO 2017-ben megvásárolta az amerikai Precision Planting céget (Tremont, Illionis) azt követően, hogy az anti-tröszt törvényre hivatkozva visszautasították a John Deere vételi szándékát. A megvásárolt cég arról híres, hogy az elmúlt 25 évben számos technológiai fejlesztést hajtott végre a sorvetőgépek területén. A Precision Planting technológiája Európában először a Fendt Field Day alkalmából, a Fendt Smart Farming program keretében került bemutatásra. A bemutatón a hangsúly a vetőmag pontos elhelyezésén és az optimális kelésen volt.

A Fendt vezetői vizsgálják annak lehetőségét, hogy az AGCO által gyártott nagyméretű precíziós vetőgépet bevegyék a most formálódó gyártmány portfóliójukba, amely segítené a korábbi traktorgyártóból “full-liner” céggé való változást.

A Fendt átveszi az amerikai Precision Planting által kifejlesztett szemenként vető technológiát.

A Precision Planting fejlesztések főbb eredményei:

• SMARTFIRMER – szenzorokkal soronként méri a talaj nedvességtartalmát, hőmérsékletét és szervesanyag tartalmát.
• DELTAFORCE – soronként, a leszorító erő (100-2500 N tartományban) menet közbeni automatikus szabályozásával biztosítja a vetési mélység tartását nagysebességű munkavégzés mellett is.
• SPEEDTUBE – szállítószalag alkalmazásával a vetőmag a magtartálytól a magárokig folyamatosan kontrollált, kötött pályán mozog (ejtés nélkül), elérve ezzel a maximális vetési pontosságot és lehetővé téve a korábbi haladási sebesség megduplázását.

A Fendt név a farmerek termelését segítő innovatív technológiáiról híres. A Precision Planting fejlesztések a növény és a gyökérzet fejlődésére és ezáltal a terméseredményre fejtenek ki kedvező hatást. Ennek következtében a Precision Planting technológia ideálisan beilleszthető a Fendt Smart Farming programba.

SmartFirmer talajszenzor

DeltaForce automatikus működésű hidraulikus leszorító berendezés

Az AGCO és a Precision Planting közötti megállapodás legfontosabb része a SpeedTube, de beletartoznak a következő egységek is: SeedSense monitor, vSet adagoló, vDrive elektro-motor és a DeltaForce automatikus mélységszabályzó.

Adagoló tárcsák juttatják be a magot a szállítószalagba.

A 12 voltos meghajtó motor az adagoló egységgel.

A magok pontos elhelyezése.

Forrás: Peter Hill, Future Farming; www.fendt.com

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

„Másra nem cserélném le a régi traktoromat”

2020. április 16. 09:29

Idén a második FENDT 313 Vario traktor is megkezdte a szezont Víg Pál Hajdú-Bihar megyei gazdaságában, ahol a következő esztendőkben is folyamatos lesz a gépállomány fejlesztése.

Gyengén teljesített a traktorpiac augusztusban

2019. szeptember 9. 10:17

A traktorpiac legkedveltebb szegmense a 8 tonnánál nagyobb tömegű 1173 darabbal, ami 53 százalékos részesedés a piacból.

Növekvő piaci részesdéssel nyerte tavaly a traktorpiacot az MTZ

2018. április 25. 09:31

Összesen 4218 traktort helyeztek forgalomba 2017-ben Magyarországon, ez 19,4 százalékos bővülés 2016-hoz és 6 százalékos bővülés a 2015-ös esztendőhöz képest, derült ki a Datahouse adataiból.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 10.

2022. április 23. 12:03

Az a tény, hogy ez az erős gumihevederes traktor győzött, azt mutatja, hogy a résztvevők az intelligens technológiára és a lenyűgöző vonóerőre összpontosítottak.