Gépinfo

Ilyen volt a tavalyi AGROmashEXPO – Milyen lesz a 2018-as?

Agrofórum Online

Egészen biztos, hogy legalább annyira jó, mint a 2017-es, traktorokból, kombájnokból, innovációkból ugyanis nem lesz hiány az idei évben sem.

Ezek közül korábbi cikkeinkben már többet is bemutattunk, és a 2018-as AGROmashEXPO és AgrárgépShow ideje alatt is azért dolgozunk majd, hogy olvasóink első kézből értesülhessenek az agrárgépészet legfrissebb trendjeiről, amelyeket már elérhetnek a magyar gazdálkodók. Január 24. és 27. között nemcsak honlapunkat érdemes majd követni, hanem Facebook oldalunkat is, hiszen a rendezvény négy napja alatt rendszeresen bejelentkezünk élőben a gyártók és forgalmazók standjairól.

Mit tartogat a 2018-as AGROmashEXPO?

Negyvenezer négyzetméternyi gépet, input anyagot és mezőgazdasági szolgáltatást egészen biztosan, köztük pedig rengeteg nemzetközileg és itthon is elismert, díjazott terméket. Ahogy ez már megszokott, a szervezők és a szakmai zsűri idén is kihirdette termékpályázatának győzteseit, kitüntetettjeit. Ezek közül már többet bemutattunk, például az összes magyar fejlesztésről lehetett olvasni: a precíziós szárításhoz kapcsolódó, komplex DryerDoctor szolgáltatásról, a Framest rövidtárcsás boronájáról, az Auditker Kft. saját fejlesztésű fóliabegyűjtőjéről, a Farmgép Kft. Kertitox Revolution permetezőgépéről és a FLIEGL Abdán megálmodott bálaszállító pótkocsijáról. A következő napokban pedig természetesen folytatjuk a sort, további díjazott gépeket, termékeket is bemutatunk majd honlapunkon.

Idén is hatalmas területen várja a látogatókat az Axiál Kft. és a KITE Zrt., méghozzá a megszokott helyeken, a ‘D’ illetve az ‘F’ pavilonban. Az Agrofórum a ‘C’ pavilonban várja majd az érdeklődőket, és a rengeteg gépes kiállító mellett hozzánk is érdemes ellátogatni, hiszen egy előfizetéssel akár műtrágyaszórót, egy regisztrációval pedig műtrágyát, vetőmagot és egyéb input anyagokat lehet nyerni. Hamarosan részletekkel is szolgálunk!

Permetezőgépek, talajművelő eszközök, kombájnok, traktorok… hosszan sorolhatnánk még a termékcsoportokat, egy gép azonban minden bizonnyal az összes gazdálkodót vonzza majd a Valkon 2007 Kft. ‘A’ pavilonban található kiállítási területére, és ez a Valtra T254 Versu Smart Touch erőgép, amely 2017-ben több rangos díjat is kapott: az Év Traktora 2017 és az Év Dizájn Traktora 2017, sőt az Év Gépe 2017 címet is bezsebelte Hannoverben.

Emlékszel még a tavalyi AGROmash-ra?

Ha igen, akkor a cikkünkben látható gépgaléria és videó sok emléket ébreszthet fel, ha viszont már elfelejtetted, hogy milyen volt a 2017-es budapesti gépkavalkád, akkor segítünk előásni az emlékeket.

Találkozzunk 2018-ban is az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállíton január 24. és 27. között a budapesti HUNGEXPO ‘C’ pavilonjában, és kövesd a rendezvény ideje alatt megújult honlapunkat, valamint Facebook oldalunkat!

A 2018-as AGROmashEXPO és AgrárgépShow részletes programját ITT találjátok!

Fotók: Gribek Tímea

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Kombájn, traktor, rakodógép, permetezőgép, fejőrobot - Ezekkel vár az Axiál az AgrárgépShow-n!

2019. január 13. 08:59

A hagyományokhoz hűen az AXIÁL Kft. 2019. január 23. és 26. között ismét megrendezi 5-let Show névre keresztelt színpadi produkcióját.

AGROmashEXPO: pályázatokra kész Massey Ferguson gépeket állít ki az Austro Diesel. MF IDEAL kombájnt is!

2022. január 10. 06:00

Az Austro Diesel GmbH. úgy döntött, hogy - több más világcéggel együtt – részt vesz a 2022-es AGROmashEXPO-n és rendkívül komoly gépkínálatot mutat be az érdeklődők számára.

Új kompakt traktor érkezik a Kubotától, és az ÁTK pályázathoz is van vonzó ajánlatuk

2025. január 9. 13:10

Hamarosan a magyar gazdák számára is elérhető lesz az EK1-221-es kompakt traktormodell, mégpedig igen kedvező (9990 euró + áfa) áron.

A legjobb fajtákat és a fajtakísérletek résztvevőit is díjazták

2023. január 28. 07:39

A budapesti AGROmashEXPO és Agrárgépshow keretében a GOSZ által rendezett Szántóföldi Szakmai Napon minden vizsgált növényfaj valamennyi éréscsoportjának első három helyezettjét díjazták, valamint oklevelet vehettek át a kísérletben résztvevő fajtatulajdonos vállalatok.