Gépinfo

KITE Innovációs Napok – Fókuszban a precíziós gazdálkodás

Agrofórum Online

A 2017. június 20-22. között nagyszabású rendezvénysorozat keretében mutatta be a KITE Zrt. innovatív mezőgazdasági technológiáját a nagyközönség számára. Az eseményre – melyre három nap alatt több mint 3000 érdeklődő látogatott el – a társaság nádudvari központjának területén, illetve a várost övező, a Fejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság kutatásainak területet biztosító szántóföldi parcellákon került sor. A rendezvény fókuszában a KITE Zrt. precíziós gazdálkodással kapcsolatos tapasztalatai, kutatási és fejlesztési tevékenysége állt.

John Deere S690i kombájn a Lóerőművészek produkción

TELJES KÉPGALÉRIA A KITE INNOVÁCIÓS NAPOKRÓL >>>

Töretlen innovációval a jövőért

A KITE Zrt. vezérigazgatója, Szabó Levente megnyitójában a versenyképesség zálogának nevezte a fejlesztést és az innovációt. Rendszerszemléletű, komplex fejlesztéseivel a KITE élenjáró volt a múltban, és az marad a jövőre nézve is. Mint megtudhattuk, a KITE Zrt. az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtott végre Nádudvaron. Megújult a központi irodaépület, a géptelep, a nádudvari alközpont, valamint 2014-ben átadásra került az új logisztikai központ is.

Ráadásul 2016-ban a KITE Zrt. négy új tevékenységi körrel (biztosítási tevékenység – KITE Alkusz, bérgép szolgáltatás, 27 hektáros faiskola a genetikai alapok biztosítására, szerbiai leányvállat megalapítása a John Deere és JCB termékpaletta kizárólagos forgalmazására, szerviz- és alkatrész-ellátás biztosítására Szerbiában) is bővítette portfólióját.


Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója

Elhangzott, a KITE Zrt. több mint 1 milliárd forintot fordít évente kutatás-fejlesztésre, hogy komplex technológiai megoldásokkal és újításokkal (agrotechnológia, műszaki megoldások és IT technológia) segítse a gazdálkodók számára a hosszútávon fenntartható, versenyképes termelést.

A precíziós gazdálkodás nem ér véget a betakarítással

A KITE Zrt. Nádudvari Alközpontjának 2016-ban átadott oktatótermében a cég informatikai fejlesztéseivel kapcsolatban Mészáros Gábor, a KITE Zrt. szaktanácsadási osztályvezetője és Varga Zoltán (precíziós gazdálkodási rendszerfejlesztő mérnök) tartott előadást, melyben a precíziós gazdálkodás során felhalmozódott adatok feldolgozására, a precgazd.hu honlap újdonságaira (egyedi meteorológiai állomások adatainak kezelése + növényvédelmi előrejelzési és öntözéstámogató modulok), valamint a KITE Zrt. által nyújtott, terményszárítással kapcsolatos legújabb technológiára – Videokontroll – koncentráltak. Ez utóbbival, a szemestermény-szárítók biztonságát és hatékonyságát javító innovációval a KITE Zrt. partnerei számára immár a növénytermesztés teljes vertikumát lefedő precíziós gazdálkodást biztosítja. A Videokontroll segítségével optimalizálható a szemestermény-szárítók működése, továbbá ezen felül a szárítótüzek megelőzése is lehetővé válik. Kézzel fogható eredmény pedig az egészségesebb, kevesebb toxint tartalmazó élelmiszer és takarmány, a csökkenő energiaköltség és környezeti terhelés. A szárítás folyamatát felügyelő kezelő egy monitoron látja a folyamat precíz irányításához fontos információkat. Az adatok interneten keresztül is kontrollálhatók, sőt egy mobil applikáció révén, akár telefonon is követhető a szárító működése.


Mészáros Gábor, a KITE Zrt. fejlesztési és szolgáltatási osztályvezetője

Legújabb technológiákra alapozott fajtakísérletek

A nap folyamán szervezett buszjáratok segítségével tekinthették meg a látogatók a KITE Zrt. nem mindennapi látványt nyújtó repce-, kalászos, szója-, kukorica- és napraforgó-állományok mezoparcellás és multifaktoriális kísérleti területeit, illetve a technológiába illeszthető és alkalmazott műszaki eszközöket (pl. meteorológiai állomás, RAUCH Axis H műtrágyaszóró, Orthman sávos művelő, John Deere 732i vontatott és John Deere R4030-as önjáró permetező, Orthman sorközművelő kultivátor stb.).

A kísérletek a precíziós gazdálkodás négy alapelvét (átfedés- és kihagyásmentes technológia, mely a gépek szakaszolásával hajtható végre, differenciált és pozícionált inputanyag-kijuttatás, menetszám-csökkentés a műveletek összevonásával, sor-sorköz megkülönböztetésének elve) szem előtt tartva kerültek beállításra.

Őszi káposztarepce

A bemutatott repcehibrideket dupla gabonasortávra, ill. 76 cm-es széles sortávra vetették. A széles sortáv lehetővé teszi a mechanikai gyomirtást és a repce növekedéséhez igazodó többszöri tápanyag-kihelyezést a sor mellé alap-, starter-, fejtrágya formában. A KITE Zrt. a magas repcehozam elérése érdekében nagy termőképességű és stabilitású hibridek kiválasztását végezte több éven keresztül, melyek nagy elágazásszámmal jól kompenzálják az alacsonyabb vetőmagnormát. Csökkentett művelési költségek mellett (üzemanyag-, vetőmag-, növényvédőszer-költség) ugyanolyan, vagy jobb hozam érhető el.


„Sok jó traktor kis helyen is elfér”

Kalászos blokk

Őszi búzában nagy termőképességű fajtákat és hibrideket tekinthettek meg a rendezvényre ellátogatók. A csökkentett vetőmagnormával elvetett hibridek (80-100 kg/ha) és fajták (180-200 kg/ha) használata feltételezi az őszi gyomirtást és az intenzív tápanyag-visszapótlás miatt szükségessé váló regulátor-használatot is.

Szója blokk

A KITE Zrt. ajánlásában szereplő fajták lazításos alapművelésben részesültek, foszfor- és kálium-túlsúlyos trágyázást alkalmaztak a termesztésük során. A fajták vetése dupla gabona- és széles sortávra (76 cm) történt. Az ideális termőtő-szám hektáronként 350.000 tő. 76 cm-es sortávon a tőtávolság 4-5 cm. A kiválasztott fajták kimagasló termést mutattak a tesztelések során (4 t/ha vagy afeletti), a talajfelszínhez képest az alsó hüvely szintje magasan kezdődő és sok hüvelyemelettel, kimagasló minőségi jellemzőkkel rendelkeznek.

Kukorica bemutatósor

Magyarországon az érdemben termeszthető tenyészidő csoporton belül a KITE Zrt. teljes portfólióval rendelkezik. Ajánlatukban megtalálható a koraitól a késői érésű, extenzívtől a csúcsterméseket megcélzó, intenzív termesztéstechnológiába illő hibridek sora, melyekre jellemző a kimagasló hozam és olcsó betakaríthatóság. Bemutatásra került a kukorica fajtasor, majd tőszámdifferenciálási, starter-műtrágya és levéltrágyázási kísérlet. A kísérlet célja a precíziós módszerekkel való költségcsökkenés és az intenzivizálással elérhető hozamnövekedés értékelése.

Napraforgó parcellák

A napraforgóhibridek tesztelése során a termés, a termésbiztonság, a technológiákba való illeszthetőség, az olajtartalom, az olajsavtartalom (omega-9), a betegségekkel szembeni ellenálló-képesség, a tolerancia, valamint a sűríthetőség szempontjait veszik a KITE Zrt. szakemberei figyelembe. Az elmúlt időszakban elterjedt a napraforgó többszöri gombaölő szeres permetezése. Előzetes kísérleteikben jó megtérülést mutatott a második fungicides kezelés is. Így a bemutatott fajtasor mellett egy gombaölő szeres kísérlet is helyet foglalt kezeletlen kontroll, egyszeri és kétszeri fungicides kezelésben részesült parcellákkal.

Porondon a „Lóerőművészek”

A KITE Zrt. Logisztikai Központjának területén felállított óriási négyárbocú fehér sátor adott helyet a KITE Zrt. majd teljes műszaki kínálatát felvonultató „Lóerőművészek” produkciónak, amelyben a KITE Zrt. szakemberei a legkisebb John Deere fűnyírótól a legnagyobb, S-sorozatú John Deere kombájnig, a teljes traktorsoron, JCB logisztikai eszközökön és a négykerék kormányzású Hagie STS önjáró permetezőgépen át igyekeztek az általuk forgalmazott műszaki eszközöket bemutatni. A szemléltetett termékpaletta szélességét már csak a showműsor monumentalitása múlta felül a Dirty Led Light Crew led-táncosainak bemutatójával és a Rippel fivérek lélegzetelállító produkciójával.


A lóerők mellett a show műsor alatt az izomerőből sem volt hiány a Rippel fivérek jóvoltából

A délután folyamán lehetősége nyílt az érdeklődőknek a délelőtt már megtekintett kísérleti parcellák újbóli bejárására, szakmai konzultációra. Továbbá a Miskolci Egyetem talajtani szakembereinek részvételével egy öntözési bemutatóra is sor került.

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

A Ford felfüggeszti az F-150 Lightning elektromos pickup gyártását

2024. november 20. 12:10

A Ford elektromos autók részlege jó ideje veszteségeket termel. 6 hétre fel is függesztik az elektromos kisteherautójuk gyártását.

Itt a Piaggio Porter NPE: elektromos kisteherautó agrárcélokra is

2024. november 19. 12:10

Az elektromos motor segítségével a Porter NPE maximális teljesítménye 150 kW, a folyamatos teljesítménye pedig 60 kW.

Egyre szebbek a Steyr traktorok, az új Plus modellek mindenkit letaglóztak

2024. november 18. 13:40

A homlokrakodóval is felszerelhető traktorok maximális hátsó emelési kapacitása 5 tonna, de a pótkocsihúzás sem idegen feladat számukra.

Kilátás kompromisszumok nélkül - Forgatható, emelhető vezetőfülke Deutz-Fahr traktorokhoz

2018. szeptember 7. 09:00

Különleges, felemelhető, és akár 200 fokos szögben elfordítható vezetőfülkét fejlesztettek ki a Paul Nutzfahrzeug GmbH mérnökei egy Deutz-Fahr traktorra.

Az Év Traktora feketébe öltözik

2020. október 18. 08:33

A fekete traktorokból eddig 130 és 260 lóerős verziók voltak elérhetők, amihez most csatlakozik a 190 „lovas“ MF 7719 S NEXT is kimagasló felszereltség mellett rendkívül jó ár/érték aránnyal!

Szombaton Dutra-találkozót tartanak Komáromban

2019. január 18. 11:48

A találkozóra 180 embert várnak az ország minden részéből. A rendezvényen szó lesz a tavalyi géptalálkozókról, külön programpont a 2018-ban Balatonbogláron nyílt Dutra Múzeum bemutatása.

Kompakt mindenesek: itt vannak az új TYM traktorok

2023. szeptember 23. 15:10

Kompakt és sokoldalú, 68–75 LE-s traktorokkal jelentkezett a dél-koreai TYM, amely pár éve különös figyelmet szentel a nyugati piacok igényeinek.