Nagyvilág

A rózsaszín tej, amiről már csodákat mesélnek

Agrofórum Online

Több oka is lehet annak, ha az anyatej rózsaszín árnyalatúvá változik. Nem kell azonnal aggódni miatta, sőt néhány esetben előnyös is lehet a csecsemők számára.

A tej ősrégi tápláléka az embernek, és itt most természetesen nem az anyatejre gondolunk, hanem az állati eredetű folyékony táplálékokra. A tehéntej ma is az alapvető élelmiszerek közé tartozik, annak ellenére, hogy nem minden ember képes felnőttkorban is megemészteni a tejcukrot. Aki igen, az ezt egy génmutációnak köszönheti, amely igen elterjedt Európában. Működött a pozitív szelekció, bár az ázsiai sztyeppéken léteznek olyan pásztorkodó népek, ahol igen alacsony szintű a laktázperzisztencia, vagyis a tejcukoremésztés felnőttkorban is megmaradó képessége.

Az állati eredetű tejeknek ma egyre nagyobb számban jelenik meg a növényi (szója, mandula stb.) eredetű konkurenciája. Ezek egyrészt a vegetáriánusok étrendjébe is beilleszthetők, másrészt azok is fogyaszthatják, akik laktóz-érzékenységben szenvednek. Az utóbbiaknak részben javasolható az úgynevezett A2-es tehéntej is, amely nagyobb arányban tartalmaz telítetlen zsírsavakat, mint az A1-es. Aki tolerálja, az így bátran fogyaszthat tehéntejet is.

De mi az a rózsaszín tej, amiről még viszonylag kevesen hallottak, de a szakértők máris csodákat regélnek róla? Ezzel az anyatej esetében találkozhatunk, amelynek a színe folyamatosan változik, a kolosztrum általában sárgás, míg az érett tej többnyire kékes-fehér – de ezt csak azok a nők tudják, akik lefejik, így alaposabban megnézhetik. Ha a tej pink, azt általában az erős festékanyagot tartalmazó ételek (például a cékla) okozzák, ritkább esetben viszont az is előfordulhat, hogy vér színezi meg az anyatejet.

Nincs mindig ok az aggodalomra

Vajon utóbbitól mennyire kell tartani? Kétségkívül rosszul hangzik, ám az esetek többségében nem jelez komoly egészségügyi problémát, nem kell például mellrákra gondolniuk az anyukáknak. A szülés utáni első napokban viszonylag gyakori a kolosztrum véres elszíneződése, erről érdemes az orvossal konzultálni, hiszen akár – nem igazán ártalmas – baktériumok jelenléte is okozhatja.

Akadnak, akik a rózsaszín tejet egyértelműen dicsérik, bár ennyire azért nem érdemes elragadtatni magunkat tőle. A „rajongók” szerint a vér vasban gazdagabbá teszi az anyatejet, ami egyértelműen előnyös a csecsemő számára. Ha pedig mondjuk a cékla váltotta ki az elszíneződést, akkor azt jelenti, hogy a baba táplálékába antioxidánsok és más hasznos tápanyagok kerültek, ami megint csak nem káros – rövid távon különösen nem.

Hogyan lehet felismerni a laktózintoleranciát?

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Így használjuk tudatosan a tojást

2023. december 30. 12:40

A laktózmentes ToTu termékek mind a tejfehérje-allergiásoknak, mind pedig a laktózérzékenyeknek megoldást jelentenek, hiszen ezeket panaszok jelentkezése nélkül fogyaszthatják. Ráadásul úgy, hogy nem kell nélkülözniük a hagyományos tejtermékek megszokott ízvilágát és állagát sem.

Nem laktózmentes a csodatej, de a hatása leírhatatlan

2026. február 21. 16:10

Létezik olyan tej, amely nem laktózmentes ugyan, de az érzékeny gyomrúakat is megkíméli a puffadástól és más kellemetlen következményektől.