Nagyvilág

Az évszázad felfedezése készülődik a Balaton környékén, egy karnyújtásnyira vagyunk tőle

Agrofórum Online

A magyar történelem fantasztikus emléke kerülhet elő talán hamarosan a Balaton környékéről, a most is zajló ásatás bárki számára megtekinthető.

A Balaton környéke már a római korban lakott volt, és az utána következő századokban is szívesen telepedtek le különféle népek a tó partján. Nem meglepő, hogy a „magyar tenger” térsége számtalan kincset és értékes régészeti leletet rejt, és egy nagyszabású ásatás éppen ezekben a napokban is zajlik ott. A tét nem kicsi, történelmünk egyik ikonikus alakjának földi maradványait akarják megtalálni.

A legenda szerint molnárlegényből lett törökverő hadvezér, Kinizsi Pál csontjait már ötödik alkalommal próbálják felkutatni a Balatontól mindössze 12 kilométerre lévő Nagyvázsonyban. Mátyás király híres vitéze 1494-ben hunyt el, de előtte még pálfordulást hajtott végre – már ha annak számít, hogy Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után annak törvénytelen fia, Corvin János ellen fordult, és vereséget mért seregére a csontmezei csatában. A II. Ulászló király mellé állt Kinizsi nem sokáig élvezhette ezt a kétes dicsőséget, a feltételezések szerint agyvérzés következtében hunyt el.

Fél évezred alatt sírjának helye feledésbe merült, a kutatók immár 5. alkalommal szerveznek Kinizsi-ásatást, amelyet bárki felkereshet. A munka már tart és egészen szeptember 11-ig zajlik a nagyvázsonyi Szent István-templom környékén, a régi falu helyén. Cél az is, hogy a régészek még jobban megismerjék a Kinizsi korabeli Nagyvázsonyt, azaz Vázsonykőt. A tervek szerint elvégzik a régi temető roncsolásmentes, talajradaros felmérését, és így próbálják megoldani a Kinizsi-sír rejtélyét – olvasható a Veol.hu megyei hírportálon.

A nagyvázsonyi román stílusú Szent István-templomot Kinizsi Pál 1481-ben építtette át. Tornya és berendezése viszont már a barokk stílust idézi, vagyis a századok során több módosítást hajtottak végre rajta. A történészek úgy vélik, hogy a hadvezért a nagyvázsonyi pálos kolostorban helyezték végső nyugalomra, de a sírt a 18. század elején kincskeresők feldúlták, így kerülhettek a maradványok a Szent István-templom temetőjébe.

Bárki megnézheti az ásatást, nem érdemes kihagyni:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Tanúhegyeket mászva 5. rész: Badacsonyi Kőkapu és kilátó

2023. április 17. 05:36

A Badacsony közkedveltsége még a többi tanúhegyhez viszonyítva is kiemelkedő. Rengeteg magaslatáról nyílik pompás rálátás a környékre, ezeknek pedig egy igazi kuriózuma a Kőkapu kilátópont.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Tanúhegyeket mászva 3. rész: Haláp

2023. február 4. 05:36

A Tapolcai-medence északi szélén magányosan álló, félig elbányászott vulkáni hegy, a Haláp (358 méter) furcsa, rendellenes sziluettjével első látásra kilóg a klasszikus balatoni tanúhegyek közül.

Tanúhegyeket mászva 2. rész: Csobánc

2023. február 2. 05:39

A Csobánc tetejéről talán a legszebb Balaton-felvidéki panoráma tárul elénk, látjuk innen az összes híres tanúhegyet, a kilátás a Tihanyi-félszigettől a Keszthelyi-öbölig terjed.