Időjárás

Elég a talajnedvesség a nyári növények fejlődéséhez?

MTI

A következő napok esői biztosíthatják a nyári növények fejlődéséhez szükséges nedvességet a talaj felső rétegében – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésére hivatkozva.

Az őszi vetések állapota jó, a hőmérséklet megfelelő, hirtelen felmelegedés nem is tenne jót nekik. A tartós levélnedvesség miatt ugyanakkor a kórokozók gyorsan terjednek, a nyári kapásnövények vetése pedig késett a hideg miatt. A gyümölcsfák zöme már elvirágzott, terméskezdeményeik fejlődnek, de a március végi, április eleji fagyokat több fajta is megszenvedte, az áprilisi csapadék pedig a beporzásuknak nem kedvezett – írták.

A közlemény szerint május első harmadában az ország túlnyomó részén kevesebb eső esett a kelleténél, a keleti országrészben helyenként az 5 millimétert sem érte el a csapadék. Az Alföldön a havi és a háromhavi mennyiség is elmarad a szokásostól, ezért a felszínközeli talajréteg kiszáradt, a középső réteg is sokat veszített a nedvességtartalmából.

AZ OMSZ ábráin látható, hogy a felső talajréteg a Tiszától nyugatra kellően nedves, de Békés vármegyében és főképp Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye keleti részén nagyon száraz. Ezen kívül még Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kisebb területein sújtja közepes aszály a nyári növényeket. A csapadékösszeg a havi és háromhavi összesítés alapján ugyancsak a Tiszántúlon, illetve a Dél-Alföldön és Észak-Magyarország egyes vidékein marad el a szokásostól nagyobb mértékben – olvasható az agrometeorológiai összesítésekben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztően szomorú időjárási rekordot hozott az idei év

2026. október 10. 16:10

Az idei aszály az élet minden területét érintette az országban. Extrém alacsony terméseredményeket okozott a mezőgazdaságban, de még az energiaellátást is befolyásolta.

Időjárás Videó

Kevesebb eső – A szélturbinák megváltoztathatják az időjárást

2026. október 3. 16:10

A szélenergia extrém mértékű elterjedése az Északi- és a Balti-tengeren megváltoztathatja a csapadékmintákat a szomszédos part menti régiókban.

Ezt hozza az előttünk álló tél, már sejteni lehet, hogy számíthatunk-e csapadékra és farkasordító hidegre

2026. október 1. 09:10

A szokottnál is bizonytalanabb előrejelzéseket lehet tenni a téli magyarországi időjárásra, mert a jóslatok pontosságát a szuper El Niño jelensége világviszonylatban befolyásolja.

Egy régi kalendárium furcsa tavaszt jósol 2027-re

2026. szeptember 19. 09:10

Milyen lesz jövőre az időjárás? Ez a kérdés leginkább talán a gazdálkodókat érdekli, akik ki vannak téve a természet szeszélyeinek.

Vendéglátósok enyhíthetik a munkaerőhiányt a kertészetekben

2020. április 13. 10:18

A tervek szerint azokat a munka nélkül maradt embereket szeretnék foglalkoztatni Skóciában, akik a koronavírus világjárvány idején a vendéglátóhelyek bezárása miatt veszítették el állásukat az elmúlt időszakban.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erősödött a moníliás gyümölcsfertőzés

2022. augusztus 31. 09:15

Az elmúlt időszak változékonyabb időjárása kissé emelte a talajok nedvességtartalmát.

Soha ne legyen rosszabb évünk! - A magyar mezőgazdaság 2018. évi teljesítményének elemzése

2019. március 29. 13:46

Előzetes adatok alapján a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának volumene a 2017. évi 4 százalékos csökkenés után 2018-ban 3 százalékkal emelkedett. Ezen belül a növényi termékek kibocsátásának volumene 2, az állatok és állati termékeké pedig 6 százalékkal bővült.

2024 kertészeti trendjei

2024. január 2. 11:10

A Kew Gardens egy világhírű növénykert és botanikai kutatóállomás London délnyugati részén. Céljuk, hogy véget vessenek a kihalási válságnak, segítsenek egy olyan világ megteremtésében, ahol a természetet védik, értékelik és fenntartható módon kezelik. Lássuk, ők milyen trendeket jósolnak 2024-re!