Nagyvilág

Legóból készülnek traktorok, rakodók, komplett gazdaságok

Agrofórum Online

Második gyerekkorát éli egy német férfi, aki legókockákból épít nagy gonddal megtervezett miniatűr gazdaságokat. Két készlete már a boltokban is kapható.

A Lego egy dán eredetű gyerekjáték, amely meghódította az egész világot. Sőt már felnőttként sem „ciki” kockák egymásba illesztgetésével tölteni a szabadidőt, amint azt egy Martin Merhof nevű német férfi példája is bizonyítja.

A billundi (közép-dániai) székhelyű Lego 1949-ben jött létre, és a színes kis építőelemeket az anyaország mellett Magyarországon, Mexikóban, valamint Kínában gyártják. A felragasztandó papírelemek, illetve a csomagolás Csehországban készülnek.

Legóból készülnek traktorok

A cégalapító (1958-ban elhunyt) Ole Kirk Christiansen egy billundi ács volt, aki 1932-ben fajátékok faricskálásába fogott. A Lego név a dán „leg godt”, vagyis „jó játékot” kifejezésből alakult ki.

A fent említett Martin Merhof abból a szempontból különleges rajongó, hogy kifejezetten agrár témájú legók összerakására specializálódott. Agrobricks néven a közösségi oldalakon is megcsodálhatjuk aprólékos alkotásait.

Legóból készülnek traktorok

A férfi a minifigurák arányaihoz igazítja a kialakított jeleneteket, így születnek meg gyakran egész gazdaságok, máskor pedig egyszerűbb, traktoros, homlokrakodós és egyéb efféle jelenetek, vagy „csendéletek”.

A Weidemann és Zunhammer márkákkal kapcsolatban kiötlött legói kereskedelmi forgalomba is kerültek. Martin Merhof eredetileg a lányát akarta elkápráztatni a játékokkal, de aztán maga is rákapott a legózás felnőttkori ízére.

„A Lego által Nagy farmnak nevezett készlet kevésnek bizonyult számunkra, ezért a lányommal nekiláttunk önállóan csűröket, istállókat, gépeket alkotni” – emlékezett vissza a kezdetekre az 52 éves „mester”.

Az Agrobricks Facebook-oldaláért KATTINTSON IDE!

Instagram: KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

55 ezer forint fölé drágult a sertéshús kilója, elképesztő hírek szivárogtak ki az észak-koreai diktatúrából

2026. szeptember 26. 13:10

Évente egyszer kerül csak sertéshús az észak-koreaiak asztalára mostanság, a hírek szerint az élelmiszer kilója 55 ezer forint fölé drágult.

Húspótlónak termeszt csillagfürtöt egy házaspár: Így találtak piacot

2026. szeptember 25. 16:10

Egy német gazdálkodó házaspár csillagfürt termesztésébe vágott bele, bár a termőhelyi adottságaik nem ideálisak, megéri a fáradságot.

Egymásnak eresztették az olcsó kínai gépi szerszámokat a diszkontlánc termékével, itt az eredmény

2026. szeptember 24. 09:10

A diszkontláncok saját márkás szerszámai vajon különbek a Kínából rendelhető, bizonytalan minőségű termékektől? Egy teszt most megmutatta.

20 éve nem került elő ilyen a Balatonból, mindenki döbbenettel fogadta

2026. szeptember 16. 09:10

Az alacsony vízállás rendkívüli eseményeket, helyzeteket teremtett a Balatonon is, ahol két évtizede nem tapasztalt „csoda” történt meg újra.

Traktorok, szőlőkombájnok és dióbetakarító - Gépújdonságok a szőlő- és gyümölcstermesztésben

2018. június 25. 16:08

Antonio Carraro, Massey-Ferguson, Kubota kertészeti traktorok, Braud és Pellenc szőlőkombájnok, valamint Flory dióbetakarító gép Amerikából.

Kioti traktorok és új Avant elektromos minirakodó a Verbistől

2024. június 14. 07:10

A traktorok minden részegységét Dél-Koreában fejlesztik, saját gyártásúak a Daedong motorok, az erőátviteli elemek, a hidak és a hidraulikaszivattyúk, hidromotorok is.

Erőteljes, hatékony, gazdaságos – New Holland T7

2018. szeptember 3. 06:16

A New Holland méltán ismert a folyamatosan fejlődő, minden igényt kielégítő traktorkínálatáról. Ennek ékes bizonyítéka az utóbb években végrehajtott teljes körű modellfrissítés.

8600 traktorral vették blokád alá Berlint – tüntettek a gazdálkodók

2019. november 28. 09:56

Gazdálkodók ezrei tüntettek Berlinben a szövetségi kormány és Brüsszel agrárpolitikája ellen. A tiltakozás a szigorodó környezetvédelmi, természetvédelmi előírások, a talajvíz védelmére vonatkozó szigorúbb műtrágya-előírások és a túlzott bürokrácia ellen irányult.

Agrárközélet Képgaléria