Vannak olyan állatok, amelyekről a tudomány hosszú időn át úgy gondolta, végleg eltűntek a Földről. Éppen ezért különösen nagy jelentőségű minden olyan felfedezés, amikor egy kizárólag fosszíliákból ismert fajról kiderül, hogy valójában ma is él.
Nyugat-Pápua hegyvidéki esőerdeiben most két ilyen erszényes jelenlétét sikerült igazolni. A kutatók szerint az eredmény nemcsak zoológiai szempontból kiemelkedő, hanem a természetvédelmi munkát is új irányba terelheti.
Fosszíliák után élő példányok
A nemzetközi kutatócsoport a Records of the Australian Museum folyóiratban ismertette eredményeit. Vizsgálataik alapján két olyan erszényes faj él a Vogelkop-félsziget – más néven Madárfej-félsziget – nehezen megközelíthető esőerdeiben, amelyeket a tudomány eddig kizárólag több ezer éves fosszilis maradványokból ismert.
Az egyik faj a Dactylonax kambuayai, vagyis a törpe hosszúujjú erszényes. Testtömege alig éri el a 200 grammot, legfeltűnőbb ismertetőjegye pedig rendkívül megnyúlt negyedik ujja, amellyel a fák kérge alól emeli ki a rovarlárvákat. A kutatók korábban úgy vélték, hogy a faj a jégkorszak végét követő környezeti változások idején tűnt el. A mostani vizsgálatok azonban igazolták, hogy egy elszigetelt élőhelyen máig fennmaradt.
Több mint két évtizedes kutatómunka eredménye
A másik azonosított faj, a Tous ayamaruensis, egy gyűrűsfarkú siklóerszényes, amelyet korábban szintén kihaltnak tartottak. A felfedezés nem egyetlen expedíció eredménye: a bizonyítékok évtizedeken át álltak össze. A kutatók fosszilis leleteket, korábban tévesen meghatározott múzeumi példányokat, terepi fényképeket és új megfigyeléseket vetettek össze, mire sikerült egyértelműen igazolniuk, hogy mindkét faj ma is létezik.
Az ilyen eseteket a zoológiában „Lázár-taxonként” emlegetik. Ide azok a fajok tartoznak, amelyek hosszú időn keresztül eltűntnek számítottak, majd később ismét élő állományukra bukkantak.
Az őslakos közösségek tudása is kulcsszerepet játszott
A kutatók szerint a felfedezés nem valósulhatott volna meg a helyi közösségek közreműködése nélkül. A Tambrauw és Maybrat területeken élő őslakosok generációkon át megőrzött ismeretei segítettek meghatározni azokat az élőhelyeket, ahol a ritka erszényesek előfordulhatnak.
A gyűrűsfarkú siklóerszényes ráadásul több közösség kultúrájában különleges jelentőséggel bír. Egyes csoportok szent állatként tekintenek rá, ezért hagyományosan nem vadásszák, ami hozzájárulhatott fennmaradásához is.
A felfedezés természetvédelmi üzenete
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a Vogelkop-félsziget erdei a világ legkevésbé feltárt élőhelyei közé tartoznak, ugyanakkor egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk a fakitermelés és más területhasználati változások miatt. A most igazolt fajok kis elterjedési területen élnek, ezért különösen érzékenyek élőhelyük átalakulására.
A szakemberek szerint a felfedezés arra is rámutat, hogy a kevéssé kutatott térségek még ma is őrizhetnek olyan fajokat, amelyekről a tudomány eddig azt feltételezte, hogy végleg eltűntek. Ez tovább növeli az érintetlen trópusi erdők megőrzésének jelentőségét.
A kép illusztráció.
Szereti az Agrofórum cikkeit? Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben!
