Nagyvilág

Veszélyben a szezonkezdet sok gazdaságban, pedig papíron minden rendben volt Fehéroroszországban

Agrofórum Online

A régi tsz-időkre emlékeztetnek a szezonkezdeti állapotok Fehéroroszországban. Papíron minden rendben van, a valóságban viszont tragikus a helyzet a mezőgazdaságban.

Biztosan sokan emlékeznek még a termelőszövetkezeti időkre Magyarországon is, amikor a mezőgazdasági termelés központosítottan, hatalmas, egybefüggő táblákon, jelentős gépesítettséggel folyt. Meglepő lehet, de Fehéroroszországban nagyjából még mindig ezt a rendszert alkalmazzák, az állam nehezen tudja levetkőzni a szovjet múltból adódó rossz beidegződéseket, szokásokat.

Idehaza a Minszkben gyártott MTZ/Belarus traktorokról ismerik legtöbben Fehéroroszországot, illetve a bő négy éve dúló orosz-ukrán háború kapcsán, amelyben a belorusz állam az oroszokkal fenntartott szövetség miatt maga is a nyugati szankciók elszenvedője. Érdemes kicsit közelebbről megszemlélni az ország mezőgazdaságát, már csak azért is, mert a szezonkezdet előtt érdekes hírek szivárogtak ki az ágazatból.

A tsz-ek, kolhozok hagyományát követő fehérorosz agráriumban az állam tulajdonképpen közvetlenül irányít. Aljakszandr Lukasenka elnök idén márciusban jelentette be, hogy központosítanák a mezőgazdasági beszerzéseket is a fair inputárak érdekében. Tervszerű termelést várnak el, és ennek érdekében ellenőrök járják a gazdaságokat ezekben a hetekben, feltérképezve, hogy a termelők megfelelően felkészültek-e a vetésre és az utána következő munkákra.

Munkaerőhiány is sújtja az országot

Ahogy az már a régi magyar tsz-időkben is számos esetben tapasztalható volt, Fehéroroszországban is minden rendben – papíron. Aggasztóan sok gazdaságban tapasztaltak ugyanakkor felkészületlenséget az ellenőrök, akik ilyenkor szankciókat is kilátásba helyezhetnek. A főváros környéki Minszki területen is rengeteg felkészítetlen géppel találkoztak, a műtrágyát az eső verte, a műhelyek szedett-vedettek. A munkavezetők nem siettek a traktorok rendbe hozatásával, már csak azért sem, mert sok területen Fehéroroszországban is égető a munkaerőhiány, gépkezelőből sincs elég.

Sok helyen előfordult, hogy a papíron készenlétben álló traktorokat éppen szerelték, de megfelelő javítási ütemterv nélkül, így azt sem lehetett tudni, mikor állnak majd készen a bevetésre. A foszfor és a kálium hiánycikkeknek számítanak évek óta országban, de ami van, azt sem becsülik meg a gazdaságok, számos helyen a szabad ég alatt tárolják a műtrágyát az ellenőrök feljegyzése szerint. A gépekhez való alkatrészek hiánya is jelentősen hátráltatja a munkakezdést. Az állattartási körülmények is aggasztóak, nincsenek meg az Európában megszokott feltételek a jószágok megfelelő és elvárt szintű ellátásához.

Fotók a Fehéroroszországban feltárt helyzetről: KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

2026. október 17. 09:10

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Az ukrajnai gazdaságok működését számos módon nehezíti a háború

2023. május 22. 07:17

Az idei év eleje óta új toborzási akció indult Ukrajnában, egy széles körben várt ellentámadásra készülve, ez egybeesett az éves vetési kampánnyal.

A XAG drón éjszaka is képes vetni

2020. július 25. 12:51

A XAG drón éjszaka is képes dolgozni, ennek több előnye is van: egyrészt meghosszabbítja a munkaidőt, másrészt a megfigyelések szerint naplemente után kevésbé szeles az időjárás.

Kézimunkaerő-szükséglet csökkentésének lehetőségei a zöldségtermesztésben

2019. május 25. 04:02

Az elmúlt években a mezőgazdaságban jelentkező súlyos munkaerőhiány különösen érintette a nagyszámú szakképzett és megbízható munkást igénylő zöldségtermesztési ágazatot.

Megoldások az agrárium munkaerőhiányára

2018. szeptember 27. 06:13

Egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány és a munkaerő fluktuációja az agráriumban. Mit tehet egy munkáltató, hogy megtalálja és meg is tartsa a megfelelő munkatársat?