Időjárás

A mezőgazdasági szektort sújtja leginkább az aszály az észak-afrikai országban

MTI

Vízkorlátozásokat vezettek be Tunéziában, a gazdasági válsággal és az évek óta tartó szárazsággal küzdő észak-afrikai országban a szabályozás vélhetően a mezőgazdasági szektort sújtja majd leginkább - adta hírül a The Guardian című brit napilap.

Az állami vízszolgáltató este 9 és hajnali 4 óra között zárja el a vizet, a mezőgazdasági minisztérium pedig megtiltotta a víz öntözési felhasználását, valamint betiltották az autómosást is.

Egy tuniszi lakos, Hajszem Házil a sajtónak nyilatkozva elmondta, az utóbbi két-három hétben már tapasztaltak vízkorlátozásokat, hozzátéve, hogy alig pár óra is nagyon nehéz víz nélkül.

Mindezt már a hetvenes években előrejelezték, de senki soha semmit nem tett. A (2011-es) forradalom után a dolgok rosszabbra fordultak, az egymást követő kormányok pedig csak ígérgettek

– mondta Dzsamel Dzsridzser, a Természetvédelmi Világalap (WWF) környezetvédő szervezet észak-afrikai irodavezetője.

Tunéziában a víztározók töltöttsége becslések szerint 30 százalékkal elmarad a kívánt mennyiségtől, a Szidi Szálem-i tározó pedig, amely a többi között Tunisz vízellátását is biztosítaná, alig 16 százalékos telítettségen áll.

Tunézia vízellátásának régóta fontos része a csapadék, az évek óta tartó szárazság miatt azonban egyre kevesebb eső esik, s az előrejelzések szerint 2050-re legalább további négy százalékkal csökkenhet az évi csapadékmennyiség.

Problémát jelent a vízellátórendszer infrastruktúrája is, elsősorban a csövek elöregedése. A WWF szerint a szivárgás miatt a meglévő vízmennyiség mintegy 30 százaléka tűnik el, mielőtt a csapokba kerülne.

Bár a vízhiány a háztartásokat is súlyosan érinti, a nehézségek leginkább a mezőgazdasági szektort sújtják, amely az ország vízfogyasztásának 75 százalékáért felelős.

Mohammed Rdzsajbíja, a mezőgazdászok szakszervezetének egyik munkatára a múlt héten katasztrofálisnak nevezte az aszályt, és elmondta, hogy az idei év gabonatermése várhatóan a tavalyi egyharmada lesz csupán, azaz alig 200-250 tonnára számítanak, szemben a 2022-es 750 ezer tonnával.

A vezetés a probléma megoldását új kutak létesítésében, szennyvíztisztításban, valamint a tengervíz sótalanításában keresi, mindezek azonban nem nyújtanak rövid távon megoldást a válságra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mennyi víz van egy felhőben?

2024. december 6. 16:10

Egyes esetekben, amikor a levegő nagyon meleg és a felhő nagyon magasan van, ez az érték akár 7 gramm is lehet köbméterenként.

A mikroműanyagok az időjárásra, sőt a klímára is hatással vannak

2024. november 18. 14:40

Az apró műanyag részecskék megváltoztathatják a csapadék kondenzációját a felhőkben, szélsőséges és váratlan viharokat okozva.

Meg lehet-e mondani előre, hogy milyen telünk lesz?

2024. november 13. 06:40

A meteorológusok és kutatók folyamatosan keresik a módját annak, hogy tökéletesítsék előrejelzéseiket. De mennyire látnak előre?

Milyen időjárás várható télen – a népi megfigyelések alapján?

2024. november 1. 12:10

Bár a népi időjárási megfigyelések talán nem mindig válnak valóra, megnéztük, ezek mit jósolnak a télre. Hátha idén igazuk lesz!

A határtalan határ

2018. október 17. 12:47

Október hónap – ahogy már korábban írtam is egyike a kedvenceimnek, a simogatóan fátyolos napsugarával, a völgyekben megülő hajnali párával, a sarjadó vetésekkel, a festőket megszégyenítő színkavalkádjával.

Dinamikusan növekszik a mezőgazdaság kibocsátása

2019. augusztus 28. 15:03

Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége emelkedésének alapvető feltétele, hogy a termelékenység tovább javuljon az ágazatban.

Szakmai információforrások a mezőgazdaságban

2019. április 15. 05:50

Az elmúlt években a gazdálkodók döntéstámogató információszerzési szokásai dinamikus változást mutattak, amiben a digitalizáció jár az élen.

Nyertem, de hogyan tovább? (I.rész)

2018. március 20. 20:14

Amennyire vártam 2016-ban a jóváhagyó határozatot, most 2018-ban azon gondolkozom, hogy megtudom-e valósítani.