Növénytermesztés

Elérhető az őszi búza kísérlet eredménye

VSZT

Összesen 45 őszi búzafajtát teszteltek az ország tíz különböző pontján a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács posztregisztrációs kísérletében. Az eredményekről egy összefoglaló kiadvány készült a gazdálkodók számára.

Tizenkettedik alkalommal szervezte meg az őszi búza posztregisztrációs kísérleteket a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ennek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjanak a búzafajták képességeiről. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavaly óta vesz részt a kísérletek lebonyolításában.

A kísérletek felügyeletét és a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) látta el. A FIT önálló tevékenységét a gabonatermelők, a vetőmag-előállítók, a -kereskedők és -feldolgozók egyetértésével, valamint a magyar mezőgazdaság fejlődését fontosnak tartó civil szakmai szervezetek széleskörű erkölcsi és anyagi támogatásával végzi.

2018 őszén összesen 10 helyszínen – Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Újfehértón, valamint Gyulatanyán – 45 búzafajtát vetettek el kisparcellás összehasonlító kísérletekben a NÉBIH szakembereinek segítségével. A kísérletsorozat fajtáit idén ismét két éréscsoportra bontva állították be. A 10 kísérleti helyszín mellett Mezőfalván egy bemutató fajtasort is elvetettek, melyet a NAK Szántóföldi napok keretében tekinthettek meg a látogatók.

Az elemzéshez 10 hely terméseredményeit, illetve – Iregszemcse és Mosonmagyaróvár kivételével – minőségvizsgálati adatait használták fel. A beltartalmi vizsgálatok közül a nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmat gyorsvizsgálattal mérték a szakemberek, három jó minőséget adó termőhely esetében pedig alveográfos vizsgálatokat végeztek.

A kísérletek eredményeiről készült összefoglaló kiadványt a Vetőmag Szövetség idén is közzétette a honlapján.

Az idei kötetet az alábbi linkről tölthetik le az érdeklődők:

http://www.vszt.hu/uploads/gosz-vszt2008/gosz_vszt_nak_buza_2019.pdf

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Durumbúzát termesztene? - Vesse Ön is a piacvezető fajtát!

2021. augusztus 16. 13:01

A durumbúza (kemény szemű, üveges szemű, vagy úgynevezett makarónibúza) termesztése az elmúlt évtizedben Európa-szerte és hazánkban is újra reneszánszát élte. Kontinensünkön a hagyományosan durumtermesztő és –fogyasztó – döntően a mediterrán régióba tartozó – országok mellett napjainkban számos kelet-közép-európai országban (Magyarország, Szlovákia, Románia) dinamikusan nőtt a vetésterület, köszönhetően az árualap helyben történő felhasználásának, valamint az exportképesség javulásának. A fogyasztási szokások átalakulása a durumbúza iránt is világméretű érdeklődést eredményez a piacokon.

Helye is van, piaca is van – a napraforgóval nem nyúlhat mellé

2025. december 11. 14:10

A SAATEN-UNION nagyrészt univerzális adottságú hibridjei rugalmasságot biztosítanak a gyakorlati munkához.

Van elég vetőmag hazánkban

2020. március 26. 09:33

Magyarország Európa egyik legnagyobb vetőmag-előállító országa, a hazánkban felhasznált szántóföldi vetőmagok nagy részét helyben állítják elő.

A megelőző növényvédelem segítheti a magyar repcetermesztés sikerét

2024. június 2. 10:10

A repcetermesztők egyik legnagyobb befektetése a vetőmag. Ezért fontos, hogy már a vetés pillanatában is megvédjék termésüket.