Növénytermesztés

Gyakorlatilag befejeződött az aratás az országban

Agrofórum Online

Az őszi búza és az őszi árpa már a magtárban van, a lábon állókat, például a zabot és tavaszi árpát pedig a gazdálkodók várhatóan még a héten betakarítják.

Gyakorlatilag befejeződött a nyári betakarítású növények aratása az országban, a fontosabb növényi kultúrák termése, például az őszi búzáé és az őszi árpáé már a magtárban van, a lábon állókat, például a zabot és tavaszi árpát pedig a gazdálkodók várhatóan még a héten betakarítják – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Czerván György közölte: az idei aratás zökkenőmentes volt, minden érintett, így a gazdák és a hatóságok is felkészültek a munkára. Tájékoztatása szerint az őszi búzát több mint egymillió hektárról vágták le. A hozam meghaladta az 5 tonnát hektáronként, holott előzetesen 4,6 tonnára becsülték. Országosan összességében az őszi búza mennyisége megközelíti az 5,2 millió tonnát. A betakarított őszi búza mintegy 70 százaléka malmi minőségű, a fennmaradó hányad takarmányminőségű – tette hozzá az államtitkár.

Emlékeztetett: eddig az őszi árpa, az őszi búza, az őszi káposztarepce és a magborsó begyűjtésével végeztek. A tritikálé, a tavaszi árpa és a rozs, valamint a zab betakarítása is a végénél tart. Várhatóan a hét folyamán a még lábon álló állományokat is betakarítják a gazdálkodók.

Az őszi árpa betakarítása néhány hete befejeződött 218 ezer hektáron. Hektáronként mintegy 5 tonnát takarítottak be a gazdák, az előzetes becslés 4,5 tonna volt. A termés összmennyisége meghaladja az 1 millió tonnát.

A repce mennyisége az államtitkár beszámolója szerint hektáronként átlagosan 2,5 tonna körüli volt, a vártnak megfelelő. Ezt a növényi kultúrát 206 ezer hektárról vágták le.

Czerván György összegzése szerint az idén nyáron az aratáskor mintegy 1,8 millió hektárról került magtárakba a termés, összesen mintegy 8 millió tonna. Az aratás mellett jó ütemben halad a szalma begyűjtése és a tarlóhántás is – jegyezte meg. Az államtitkár leszögezte: az őszi búza esetében az ország ellátása biztosított, de jelentős lesz az export árualap is, várhatóan 2,1-2,3 millió tonna.

Czerván György szólt arról is, hogy a tőzsdei áraknál, a májusi-júniusi mélypontot követően lassú áremelkedés kezdődött, június végétől pedig erőteljesebb a növekedés. A mélypontokhoz képest a búza 10 százalékkal, a kukorica pedig mintegy 20 százalékkal drágult.

Július 27-én a legközelebbi lejáratokra vonatkozó tőzsdei jegyzések malmi búzánál tonnánként 51 000 forinton álltak, ez az ár egy évvel ezelőtt 50 500 forint volt. A takarmánykukoricánál 46 800 forint volt a jegyzés, míg egy évvel ezelőtt 40 600 forint. Az államtitkár elmondta: a kukoricánál és a napraforgónál a szakemberek most mintegy 6-7 millió tonna termésre számítanak, napraforgóból mintegy 1,5 millió tonna lehet az idei termés.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína újabb génszerkesztett növényeket hagyott jóvá

2025. január 31. 09:40

17 új GMO fajtát hagytak jóvá, ami várhatóan ellenállóbb, tehát nagyobb termőképességű, kisebb inputanyagigényű növényeket jelent.

Ha hiányosan kelt a kukorica: hogyan találjuk meg az okát?

2025. január 30. 11:10

A termelők sokszor maguk sem értik, hogy mi okozza a kukoricaállományukban a hiányos, foltos kelést. Pedig kis keresgéléssel feltárhatók az okok.

A kukorica felépítése határozza meg, hol teljesít a legjobban

2025. január 27. 14:40

Így maximalizálhatja a hozamot: a hibridek levélszerkezete és csőtípusa befolyásolja, hogy intenzív vagy stressznek kitett területen vethetők-e.

Direktvetés angol technológiával: van, aki erre esküszik

2025. január 23. 09:40

A német gazdálkodó több előnyét látja a no-tillnek, mint hátrányát. A speciális vetési körülményekhez pedig egy direktvető gépet vásárolt.

Termésstabilitás kedvezőtlen viszonyok között

2020. július 8. 05:46

A kísérletek alapján elmondható, hogy szárazság és szárazság között is van különbség. A két kieli helyszín között statisztikailag is szignifikáns különbséget mutattunk ki.

Legyen képben, olvassa el a Nufarmer Magazin 29. számát!

2020. augusztus 10. 12:44

Őszi növényvédelem a szántóföldön, a gyümölcsösökben és a szőlőben.

A repce vetésének kedvezett a csapadékos idő

2019. szeptember 11. 10:17

Országszerte zajlik a repce vetése, a csapadékos időjárás kedvező hatással van a magok fejlődésére.

Nufarmer magazin – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2018. szeptember 5. 09:57

Vetőmagcsávázás és őszi gyomirtás, a repce őszi növényvédelme, állományszárítás, tarlóápolás, valamint kijuttatástechnológiai tanácsok.