Növénytermesztés

Kedvez az idő az aratóknak – kiváló a kukoricának, napraforgónak

OMSZ

A héten nagyobb részt száraz időre van kilátás, és visszatér a nyári meleg is. Ugyanakkor előre láthatóan pénteken-szombaton érkezik majd egy hidegfront nyugat felől, mely záporokat, zivatarokat, és pár fokos lehűlést is hoz. Ez után azonban gyorsan visszatér majd az aratásra ideális idő.

Az elmúlt héten nagyobb részén, meleg, párás idők jártak az országban. Több hullámban is érkezett csapadék, melyből főleg az északi és a dunántúli országrész kapott nagyobb mennyiséget. Ezeken a területeken sokfelé hullott 20, többfelé 30 mm-t is meghaladó mennyiség, így arrafelé a talaj fölső 20 cm-es rétege sokfelé telített nedvességgel, de a mélyebb rétegekben is bőséggel van nedvesség.

Az Alföld középső területein ugyanakkor alig esett, arrafelé szinte szárazak maradtak a földek, a heti csapadékösszeg nagy területen 5 mm alatt alakult. Így az Alföld jelentős részén viszonylag száraz a talaj, különösen a 20-50 cm-es rétegben mutatkozik jelentős vízhiány. A hét végére észak felől száraz, de szokatlanul hűvös levegő árasztotta el a Kárpát-medencét: a maximumok vasárnap a napos idő ellenére már csak 20 fok köré, kevéssel a fölé emelkedett, hétfő reggelre pedig országszerte 10 fok alá csökkent a hőmérséklet. Az ennyire hűvös idő legtöbb növényünknek már nem kedvező ebben az időszakban.

Az országban zajlik az aratás, a kukorica és a napraforgó pedig egyre többfelé virágzik. A betakarításban lévő kultúrákat a csapadékos időjárás károsan érintette, terméscsökkenést és minőségromlást okozott, és sok a megdőlt állomány is. Ugyanakkor a kukorica és a napraforgó nagyon meghálálja az esőt: igen intenzív volt a növekedés, illetve a fejlődés az elmúlt időszakban.

A kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következtek be, és jelenleg általában kedvező talajnedvességi viszonyok állnak a növények rendelkezésére ebben a kritikus időszakban.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképen a zöld tömeg aránya országszerte magas. A változást mutató térképen az egyre több sárga és vörös szín azt mutatja, hogy az őszi búza és a repce a termésérés-betakarítás fázisában jár, már nincs zöld tömege. Ugyanakkor zöld színek jelzik a kukorica és a napraforgó táblákon az intenzív zöld tömeg növekedését. Az anomália térkép alapján, a legtöbb helyen a sokéves átlag fölötti a zöld tömeg aránya, az ország déli részén, különösen Szarvas környékén van kiterjedt negatív anomália, mely a más területekhez képest hullott kevesebb csapadékkal is összefüggésben lehet.

Az előttünk álló héten gyorsan melegszik a levegő: kedden a még hűvös reggel után délután már 26-27, szerdán pedig 30 fok közelében alakul a hőmérséklet és száraz idő valószínű. Így tovább szikkad a talaj felszíne, szárad az aratnivaló.

Csütörtökön még csak a Dunántúlon és északkeleten, pénteken, illetve szombaton már másfelé is várható zápor, zivatar. A csapadék mennyisége vasárnap estig területi átlagban a jelenlegi számítások szerint 10-15 mm alatt marad majd, összességében fogyni fog a nedvesség a talajból.

A csapadékkal pár fokos átmeneti lehűlés is érkezik, aztán a hét legvégétől csökken a csapadék kialakulásának esélye. A csapadékos időszakokon kívül minden nap 40% alá csökken a levegő páratartalma, de eleinte a még sokfelé nedves talajfelszín miatt főleg éjjel és a zártabb állományokban magas lehet relatív nedvesség, mely a gombás megbetegedéseknek kedvez.

Főleg péntektől vasárnapig várható szeles idő, viharos széllökések zivatarok környezetében alakulhatnak majd ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ha hiányosan kelt a kukorica: hogyan találjuk meg az okát?

2025. január 30. 11:10

A termelők sokszor maguk sem értik, hogy mi okozza a kukoricaállományukban a hiányos, foltos kelést. Pedig kis keresgéléssel feltárhatók az okok.

A kukorica felépítése határozza meg, hol teljesít a legjobban

2025. január 27. 14:40

Így maximalizálhatja a hozamot: a hibridek levélszerkezete és csőtípusa befolyásolja, hogy intenzív vagy stressznek kitett területen vethetők-e.

Direktvetés angol technológiával: van, aki erre esküszik

2025. január 23. 09:40

A német gazdálkodó több előnyét látja a no-tillnek, mint hátrányát. A speciális vetési körülményekhez pedig egy direktvető gépet vásárolt.

Hol terveznek költségcsökkentést a gazdálkodók 2025-ben?

2025. január 20. 10:10

Az árrés és a bevételek egyre kisebbek, muszáj a kiadásokat megfogni, a költségeket csökkenteni. Melyik ujjába harap a termelő?

A kevés dél-amerikai eső miatt drágult a szójabab

2020. november 5. 06:09

A chicagói szójabab-határidők szerdán egy hetes csúcsra ugrottak a több mint két százalékos pluszt követően.

Klímastabil, kiemelkedő olajtartalmú repcehibridek

2021. július 1. 06:55

A RAPOOL jövőbe mutató válasza a fokozódó termelési kockázatokra.

Kisebb napraforgó-, de nagyobb repcetermés lehet az EU-ban

2022. szeptember 8. 07:37

A napraforgómag és a szójabab esetében az elmúlt hetek rendkívül meleg, száraz időjárása csökkentette a terméspotenciált a legtöbb jelentős európai termelő országban.