Terményárak

Áremelkedéssel zárta a hetet a kukorica

Agrofórum Online

Nem volt határozott iránya kereskedésnek a terménypiacokon a hét utolsó napján. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal, a szójabab és a repce pedig 0,1-0,1 százalékkal lett olcsóbb. A kukorica kurzusa 1 százalékkal emelkedett pénteken. Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a kukorica és a repce közben drágult.

Al Kluis, a Kluis Commodity Advisors ügyvezető igazgatója szerint a hosszú hétvégén a kukoricaövezet nyugati részén rendkívül magasra emelkedhet a hőmérséklet. Az Egyesült Államokban hétfőn tartják a munka ünnepét, amikor nem nyitnak ki a tőzsdék, így az árupiac sem. Kluis szerint a várható hőség „nem jó módja a vegetációs időszak befejezésének”, és hozzáteszi, hogy az agronómusok szerint ez hatással lesz a kukorica súlyára és a szójabab magméretére. Elképzelhető, hogy a hétvégi hőhullám hatása már beépült a piaci árakba, mert már egy ideje ez az előrejelzés az érintett napokra.

A gabona és az olajos magvak határidős árai magasabbak voltak napközben a friss szójabab exportkeresletének és az amerikai termésekkel kapcsolatos aggodalmaknak köszönhetően, mivel a forró és száraz augusztus szeptemberben is folytatódik”

– írja a The Brock Report. A nap végére Chicagóban mínuszba fordult a búza ára és ugyan minimálisan, de a szójabab árszintje is.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) bejelentette, hogy ismeretlen célállomásokról 198 000 tonna szójababot vásároltak a 2023/2024-es gazdálkodási évben történő szállításra. Ez egymás után az ötödik kereskedési nap, hogy az USDA szójabab exportértékesítést jelentett be.

Európában a malmi búza 3 eurós mínusz után 221,25 euróba, a kukorica 0,5 eurós áremelkedést követően 212,5 euróba, a repce 4,75 eurós megugrás hatására 473,5 euróba, a takarmánybúza pedig 0,8 angol fontos árcsökkenés után 185 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Az egész hetet nézve inkább árcsökkenést lehetett látni. Chicagóban a búza 4,2 százalékkal, a szójabab 1,4 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb öt nap alatt. A kukorica kurzusa kivételt jelentően pluszban zárta a hetet, a kurzus 2,6 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza 5,3 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a takarmánybúza kurzusa pedig 2,5 százalékkal csökkent. A repce enyhén 0,1 százalékkal drágult az egész hetet nézve.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Idén először a repcénél is végeztek fajta-összehasonlító kísérleteket

2020. augusztus 19. 11:26

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Szövetséggel (VSZT) együttműködve – a kukoricát és az őszi búzát követően – már az őszi káposztarepcét is bevonta a fajta-összehasonlító kísérletek körébe.

Összeért az árpa és a repce, a búza minősége megfelelő

2018. július 3. 11:06

Szokatlan az idei időjárás, emiatt sok helyen összeért az árpa és a repce aratása. Eközben búzából is beérkeztek a laboratóriumba az első tételek, bár ez utóbbit még nem kezdték tömegesen betakarítani.

Az emelkedő kukorica-export húzta fel az árakat

2023. április 18. 06:36

Chicagóban a búza 1,9 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a szójabab pedig 1 százalékkal került többe, mint pénteken.

A vártnál jobb a termés Németországban

2022. augusztus 28. 06:36

Becslések szerint Németország 2022-es őszi búzatermése várhatóan 4,6 százalékkal nő 2021-hez képest, valamivel több mint 22 millió tonnára.