Növénytermesztés

Kerti parti az Agrokernél – minden a korszerű gyümölcstermesztésről

Agrofórum Online

A már javában zajló aratási munkák ellenére szép számú érdeklődő gyűlt össze az Agroker Holding Zrt. immár hagyományossá vált partiján Fehérgyarmaton. A július 5-i rendezvényen a gyümölcsültetvények gépesítésével és a tápanyagpótlás technológiai újdonságaival ismerkedhettek meg a termelők.

Pintér István, az Agroker Holding Zrt. vezérigazgatójának hivatalos megnyitó beszédét követően Tóth Erzsébet, a Bayer Crop Science szaktanácsadójának előadásával vette kezdetét a szakmai program. A szaktanácsadó szerint 2018. egyértelműen a rovarkártevők éve. Előadásában a levéltetű elleni védekezés fontosságát hangsúlyozta, de kiemelte mellette, hogy az almatermesztőknek különösen súlyos károkat okoz a kaliforniai pajzstetű is.

Ez utóbbinak két nemzedéke is van egy évben, az azonosítása pedig nem egyszerű feladat, hiszen apró, és tojásokat sem rak. Sárga lárvái – amelyek átlagos nagyítóval nem észlelhetők – pár napig vannak mozgásban, és ezen időszak kritikus az ellenük való védekezésben. Miután ugyanis megtelepednek, viaszréteget növesztenek maguk köré, amely később páncéllá szilárdul. „A kaliforniai pajzstetű lázfoltokat hoz létre a gyümölcsön, a fiatal fákat pedig képes akár elpusztítani is” – hangsúlyozta a Tóth Erzsébet, majd ismertette a hatékony védekezés lehetséges módját: „A védekezést a lárvák rajzásához kell igazítani, tudtuk meg; a Bayer Movento nevű permetszerét ebben az időszakban a kellő hatás kifejtése érdekében kétszer szükséges alkalmazni.”

Deme János és Vince István, a Malagrow Kft. szaktanácsadói a cég minőségi termesztést elősegítő anyagival ismertették meg a hallgatóságot. Deme János három témakör köré csoportosította előadását: úgy, mint a kalciumhiány, a tárolhatóság javításának lehetséges módjai, valamint a gyümölcs nagyságágának, színezettségégének a fokozása. Mint megtudtuk, a tavalyi évben, a korábbiakhoz mérten is, komoly gondot okozott az ültevények kalciumhiánya. Adatokban kifejezve, ez helyenként akár 50%-os terméshullást vagy minőségromlást eredményezett.

A probléma kezelésére a cég CALBIT C nevű termékét javasolta. Ahhoz, hogy a termés növekedjen, „darabosabb”, azaz könnyebben szüretelhető legyen, a cég egy speciális és egy általános ajánlatát ismertette a jelenlevőkkel. A MC CREAM egy magas hormontartalmú készítmény, amely a betakarítás előtti utolsó két-három hétig is serkenti a gyümölcs intenzív növekedését. Hulláscsökkentésre 3l/hektár mennyiségben alkalmazható, közvetlen a szüret előtt. A kívánt színeződés elérését egy új típusú Plantafol segíti elő. A termék nem tartalmaz nitrogént, ellenben speciális káliummal és emelt foszfor tartalommal rendelkezik. „Ebből 2-3-4kg, a Sweetből pedig 3 liter szükséges, akár kombinációban, akár szólóban a növényvédelmi kezelésekre a megfelelő gyümölcsszíneződés elérésének érdekében”- zárta előadását Deme János.

Őt kollégája, Vince István követte, aki bevezetőjében elmondta: amíg a napégést könnyű felismerni a bőrszövet megváltozásáról, elszíneződéséről, addig a túlhevülés alattomos probléma. „Minden növénynek van egy hőmérsékleti küszöbértéke, amit, ha átlép, akkor a fotoszintetikus aktivitás lassul, ezáltal az anyagcsere folyamatok hatékonysága és a vízháztartása is romlik. Nekünk az a célunk, hogy ezt a küszöbértéket ne lépje át. Eddig kaolinos festést alkalmaztunk, ami kompromisszumokat igényelt. A DeccoShield folyékony készítmény azonban teljesen új módon kezeli a problémát. A készítmény ún. szub-mikrokistályos kalcium-karbonát szemcséket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a közvetlen napsugárzásból szórt fény keletkezzen, amely így egyrészt kevésbé károsítja a termést, másrészt a lombozat fotoszintézisét is fokozza. A beporzásra semmilyen negatív hatása nincs.”

A Biolchim Hungary Kft. képviseletében Csatordai László tájékoztatta a jelenlevőket a cég filozófiájáról, termékeiről. „Az almatermesztés egyik célja természetesen a nyereség realizálása, amelyet kétféleképpen lehet elérni: vagy a terület növelésével, vagy növénykondicionálással, amellyel a termés mennyiségét, ill. a termés minőségét lehet növelni és a termésbiztonságot fokozni. Abban az esetben, ha a gazdálkodók a második lehetőséget választják, akkor a Biolchim széleskörű segítséget tud nyújtani számukra” – mondta az előadó,  majd ismertette a Kft. néhány kiemelt termékét. Fagykár kezelésre a Boromin Gel-t javasolta, míg a kálium-, magnéziumhiány enyhítésére Nitrocam-ot, amely használatával minimalizálódhat a tárolási veszteség. A gyenge, közepes kondíciójú ültetvények regenerálására a Greenleaf termékcsaládot ajánlotta.

Szarvas Zoltán, a Timac Agro Hungária Kft. termékmenedzsere a talajkondicionálás fontosságát hangsúlyozta. „Ez a legfontosabb, hiszen jó talaj nélkül nincs jól termő ültetvény sem” – foglalta össze a cég álláspontját.  A Physiomax, mint azt elmondta, ezt a szemléletet foglalja magában, hiszen korrigálja a talaj pH-érékét és javítja a tápanyagfelvételt, a talajélet pedig látványosan fokozódik a hatására.  A Timac Agro külön termékcsoporttal rendelkezik a savanyú és lúgos típusú talajtípusokra.  Azokban az esetekben is kínálnak megoldást, ha alacsony a talaj pH-értéke; a Physio Plus ilyen feltételek mellett is extra gyökértömeg-képződést indukál. Fejtárgyazás esetén nagyon fontos a hatóanyag védelem, hiszen nagyon gyorsan elvész a nitrogén, a növény nem tudja megfelelően hasznosítani.

A SULFAMMO termékcsalád gyors ásványosodást tesz lehetővé a talajban, hiszen a használatával az előző évi szár és gyökérmaradványok lényegesen gyorsban bomlanak el, ezzel aktiválja a nitrogénfelvételt. Szarvas Zoltán előadása végéhez közeledve, a növénykondicionálás területén mindösszesen egyetlen terméket emelt ki, ez pedig a FERTILEADER MAGICAL volt. „A stresszt nem kezelni, hanem megelőzni kell” – hangsúlyozta.

Vázsonyi László szaktanácsadó, Vulcan Agro Kft. részéről elmondta, hogy egy éve dolgoznak együtt az Agrokerrel. A Vulcan egy magyar startup cég, tulajdonosa egy osztrák vállalkozás, amely elsősorban a magyar piacra fejleszt. A termékeik Vulcan néven fellelhetőek, és elsősorban négy olyan területre fokuszálnak, amelyek felkelthetik a magyar termelők érdeklődését. „Hiszünk abban, hogy a talajt is kell táplálni, hiszen a növény gyökerén keresztül onnan táplálkozik” -jelentette ki a szaktanácsadó.

„Minden esetben talajvizsgálattal kezdjük a munkánkat. Meszezünk, hogy ne savban fürödjenek a növények, a kezdeti növekedésnél normális gyökértömeg alakuljon ki, és ebben a fázisban is elegendő legyen a tápanyagfelvétel. A folyékony szerves trágyázás az, ahol nagy mennyiségben mikroelemet lehet kijuttatni a talajba. Mangánból, vasból vagy akár cinkből olyan mennyiséget vesz fel egy növény, hogy azt levélen keresztül nem lehet pótolni” -hangsúlyozta a talajon keresztüli tápanyagpótlás lényegét. Mindezeket követően ismertette annak a kísérletnek a lényegi elemeit, amelyet Fehérgyarmaton folytattattak: a vizsgálat azt kutatta, hogy a talajban mért tápanyagszintek (hiányok vagy többletek) milyen módon jelentkeznek a termésben.

Növénykondicionálás új megvilágításban címmel tartott előadást Kolonics Ferenc, az Agria Logisztika Kft. szaktanácsadója. Előadásában kiemelt szerepet szentelt annak, hogy érzékeltesse a hallgatósággal, hogy a fizetőképes piacok egyre nagyobb figyelemmel fordulnak a vegyszermentesen előállított termékek felé, és ezzel összhangban hónapról-hónapra születnek a döntések, amelyek károsnak ítélt anyagok használatát függesztik fel. „A növényvédelmet új területekre kell kitolni, ezt a vidéket pedig úgy hívják: növénykondicionálás. A növénykondicionálást sokszor egy kalapba tesszük a növénytáplálálással, holott nagy a különbség a két fogalom között.” Az Agria termékei közül a szaktanácsadó kiemelte a PLAN TONIC-ot, amely piacra dobását sok éves kutatás előzte meg, és a hozzá kapcsolódó felhasználói visszajelzések igen jók, tudtuk meg Kolonics Ferenctől.

Egy csöppnyi gondoskodás címet választotta tájékoztatójának Tánczos László, a Jeli 2000 Kft. ügyvezetője. Mint azt elmondta, könnyű helyzetben van, hiszen az előtte szólók tökéletesen összefoglalták melyek azok a területek, amelyekre kiemelten figyelmet kell szentelni. Hangsúlyozta, hogy minden beavatkozást vizsgálat kell, hogy megelőzzön, hiszen a jó szándék kevés, ezért a cégük minden esetben lombanalízist végez. Előadásában a továbbiakban a Csöpp Mix lombtrágyacsalád felhasználási lehetőségeit ismerhettük meg.

Talajjavítás a huminsavak erejével: Vladár Zsombor a Fertechnik Kft. szaktanácsadója, elsőként a céget mutatta be a jelenlevőknek.  Mint mondta, nagyon fiatalok, hiszen a cég 2013-ban határozta el magát a huminsav tartalmú termékek gyártása mellet. Mára azonban már engedéllyel bíró termékeik vannak, mint a HUMIN POWER G és HUMUZOL. Termékeik biogazdaságokban is használhatók, hiszen „biokontroll” engedéllyel is rendelkeznek, túladagolás a készítményeknél nem lehetséges. A konferenciát Váradi István regionális központvezető (Agroker Holding Zrt.) előadása zárta, aki a fehérgyarmati gyümölcsöskertben beállított kísérletekről tájékoztatta a hallgatóságot. Ezt rövid szünet követte, majd kezdetét vette a gyakorlati gépbemutató a gyümölcsöskertben.

Gyakorlati gépbemutató a gyümölcsösben

Az elmúlt évek hagyományának megfelelően az ültetvényekben használható gépek széles palettáját láthattuk, és természetesen olyannal is találkozhattunk, amely itt debütált először. A bemutatón Dojcsák János, a gépüzletág vezetője volt a kalauzunk. A fűnyírótraktorok közül hármat láthattunk munkában, az Iseki SXG-323-VK-t, Stiga Park-320-at, és az MTD RF-130H-t. A bemutatót követően a vállalkozó szelleműek ki is próbálhatták a modelleket.

A fűnyírótraktorok után az MF-3630F munkagép és a Cosmo RE-F-600 műtrágyaszóró következett. Mint azt Dojcsák Jánostól megtudhattuk, a tárcsák és a lapátok rozsdamentes kivitelűek, maga a tartály festett kivitel, porszórásos technologiával készült, így nagyon tartós, aki pedig még ennél is többet szeretne, az a rozsdamentes változatot is megrendelheti.

Miért érdekes ez a gép? -tette fel a kérést az üzletág vezetője a bemutató következő állomásánál, az MF5711 Globalnál, és egyben meg is adta rá a választ: A Global szériát az idén vezették be a piacra, ez évben kezdték el gyártani. Négyhengeres motorral 110LE teljesítményt produkál, ezzel várhatóan szélesebb réteg igényeit fogja kielégíteni, mint elődei. Egyszerűbbé vált a hajtőmű, viszont a szokásos Massey Ferguson tulajdonságok, mint gazdaságosság, komfort, valamint a felhasználóbarát technológia megmaradtak.

A következőkben láthattuk a talajbaktérium kijuttató Gütler Soil in Jet G15-öt, amelyet a bemutató kommentátora elsősorban szőlőbe, gyümölcsösökbe, kertészetekbe javasolt. Mivel a folyékony műtrágya egyre nagyobb jelentőséget kap, így ezzel együtt a folyékony műtrágya kijuttató gépek is, emlékeztette a termelőket Dojcsák János. A gép baktériumtrágyát és egyéb más folyékony tápanyagot gyorsan, biztonságosan, megfelelő mennyiségben, költséghatékonyan juttatja a talajba.

Az MF4709 munkagépe az Agrofer FVS-35 volt, amelyre 3,5 köbméter trágyát tudunk rátenni. Legfontosabb elemei a bontó hengerek, amelyek ellentétesen forognak, így rendkívül jól szabályozható  a kijuttatás, az adagolás, a dózis, ez a  gép legfőbb erénye, hangsúlyozta az üzletágvezető. A Massey Ferguson család egy új tagját is láthattuk, az MF-3708 ezen a bemutatón volt látható elsőként az országban. A korábbi hagyományos világítást LED technológia váltotta, ill.  új, négyhengeres motorral lett felszerelve a korábbi három helyett. A MTZ traktorokkal kapcsolatosan két hírt is hallhattunk, az egyik az, hogy július hónaptól kezdődően vizsgáztatott MTZ-kel áll a cég a partnerek rendelkezésére. A másik pedig, hogy a bemutatott MTZ-820-on már működik az a rendszer, amely lehetővé teszi azt, hogy a traktor munkájáról, műszaki állapotáról tulajdonosa akár a számítógépén vagy mobiltelefonjára letöltött applikáción keresztül is értesüljön. A rendszer, természetesen, a Belarus erőgépeken túl elérhető a nyugati gyártmányú erőgépek esetében is.

A Dragone névvel több alkalommal találkozhattak azok, akik részt vettek a gyakorlati gépbemutatón: a Dragone VP-200 mulcser nyitotta a sort, majd a Dragone permetezők következtek. Bemutatót láthattunk arról, hogy egy adaptáció segítségével hogyan oldható meg, hogy semmilyen körülmények között ne érintkezzen a vegyszerrel a gép kezelője, miközben a permetezőbe juttattja a készítményt. Egy újdonságot is láthattunk munka közben, a TAV-400-at, amely egy irányított sugarú permetezőgép, használata során a kilépő levegő sebessége növekszik az által, hogy szűkítjük és irányítjuk a légvonalakat, így az 60m/s-ot is képes elérni, hozzávetőlegesen az eddigi gépek 26-30m/s-os teljesítményéhez képest. A forgalmazók elsősorban szőlészetekbe, ill. szuperintenzív kultúrák esetében ajánlják.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Mi legyen a köztes növényekkel?

2024. december 4. 14:40

Az enyhe időjárásban tovább fejlődnek a köztes növények, az is előfordulhat, hogy magot is hoznak. Hengereljük, mulcsozzuk vagy várjunk?

Jól fogy a portugál zöldség

2019. március 10. 11:03

A portugál gyümölcs- és zöldségfélék exportjának összesített értéke 2018-ban először haladta meg a 1,5 milliárd eurót.

Súlyos fagykárokat szenvedtek a hazai kajsziültetvények

2023. május 3. 15:12

Április elején mínusz 3 és mínusz 8 °C közötti fagyokat mértek a magyar kajszibarack-ültetvényekben.

Később, de jó terméskilátásokkal kezdődött a hazai szamócaszezon

2023. május 24. 13:25

Szakértők szerint a hűvösebb tavaszi időjárás miatt a szokásosnál később, de jó terméskilátásokkal kezdődött a hazai szamócaszezon.

Klór: méreg vagy tápanyag?

2019. május 7. 08:41

A növénytermesztésben, különösen a zöldség- és gyümölcskultúrák esetében, gyakran említjük a klórérzékenységet, mint fontos növénytulajdonságot a trágyaanyagok megválasztásánál.