Növénytermesztés

Precíziós hígtrágya-kijuttatási technológiát fejleszt a MATE

Agrofórum Online

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. (AJG) közös projektben fejleszt mesterséges intelligencia alapú precíziós hígtrágya-kijuttatási technológiát.

A közel 588,3 millió forint vissza nem térítendő támogatás révén egy olyan precíziós rendszer fejlesztése a cél, amely figyelembe veszi a hígtrágya inhomogenitásából, minőségváltozásából adódó eltéréseket és a növényállomány igényének megfelelő mennyiséget juttat ki a talajra.

Az eseményen dr. Szabó István, a MATE Műszaki Intézetének igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta, a MATE Műszaki Intézete örömmel vállalt szerepet a projektben, hiszen tudásbázisával mindig is igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy a hazai mezőgépipar minél jobban teljesítsen.

Amire szükség is van, mivel a mezőgazdasággal kapcsolatban nagyon komoly elvárásokat fogalmaz meg a társadalom. Úgy kell biztonsággal előállítani az élelmiszer-alapanyagokat, hogy közben a környezetterhelés minimális szinten maradjon. Minél kevesebb inputanyag kerüljön felhasználásra és azok kijuttatása is precízen legyen kivitelezve.

Dr. Ferencz Géza, az Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a projekt célja, egy olyan precíziós kijuttatási technológia fejlesztése, ami a mezőgazdasági terület variabilitását lekövetve, a talajadottságoknak, illetve a növényállomány igényének megfelelő mennyiségű hígtrágyát juttat ki.

Mivel a hígtrágya egy meglehetősen heterogén közeg, folyadék és szilárd fázis is található benne, kijuttatás előtt először a homogenizálását kell megoldani. Amennyiben, legalább tartálykocsi szinten, nem megoldott a homogenitás, úgy esély sincs arra, hogy a kijuttatott hatóanyag mennyisége szabályozható legyen.

A pályázat keretén belül ezért egy autonóm mozgású, úszóplatformos hígtrágya-homogenizáló fejlesztése az egyik feladat. A másik fontos cél egy precíziós hígtrágya-kijuttató tartálykocsi fejlesztése, hogy a talajadottságokhoz és a törvényi előírásokhoz lehessen alakítani a kijuttatott mennyiségeket.

A kifejlesztett technológia lehetővé teszi a töltési és ürítési helyszínek kontrollálását, a mennyiségek és szállítási útvonalak nyomon követesét. A precíziós kijuttatással pedig a növények igényeihez igazodó tápanyag-utánpótlás valósítható meg, a környezetterhelés minimalizálása mellett. Mindezt megfizethető áron.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Kulcsot adunk a precíziós gazdálkodáshoz!

2021. november 12. 08:59

Új időket élünk a mezőgazdaságban. A digitális forradalom már jelen van a mindennapjainkban. Olyan változások tanúi lehetünk nap mint nap, amelyek a 70-80-as évek agrotechnológiai fejlesztéseinek horderejét idézik fel. A felhasználók rengeteg információval találkoznak, szembesülhetnek ezek előnyével és jövőbe mutató szerepével. Arról azonban sokkal kevesebbet lehet hallani, hogyan építhetők be ezek a megoldások napjaink agrotechnológiájába.

Tapasztalatok egy kiforrott termesztési rendszerről - Tanulmányút az Egyesült Államokban

2018. november 7. 12:36

Az Egyesült Államokban a precíziós gazdálkodásnak már „múltja” van, ennek köszönhetően termőzóna-lehatárolásnál a hozamtérképek sorozatára alapozhatnak. A drónokkal, multi- és hiperspektrális kamerákkal minden egyetem intenzíven kísérletezik, több cég komoly, igazi hightech szolgáltatást épít rájuk.

A hígtrágya precíziós kijuttatásával kísérleteznek magyar szakemberek

2024. március 20. 15:10

588,3 millió forint vissza nem térítendő támogatás révén fejleszt mesterséges intelligencián alapuló precíziós hígtrágya-kijuttatási technológiát az AJG Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alkotta konzorcium.

Megnyílt a precíziós pályázat, egykapus megoldások a KITE Zrt.-től

2021. június 23. 16:00

A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázati felhívás napvilágot látott. A támogatási kérelmek benyújtása 2021. július 26-tól lehetséges. A pályázat célja a szántóföldi növénytermesztés, illetve a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása, az új digitális szántóföldi és kertészeti technológiák és precíziós termesztési módok elterjesztésének támogatása, a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevételének ösztönzése.