Növénytermesztés

Tavaly csak 5 megyében volt kifizetődő kukoricát termeszteni – eltűnik a növény Magyarországról?

Agrofórum Online

Lassan 600 ezer hektár környékére csökken a kukorica hazai vetésterülete, amelyről úgy gondoltuk, soha nem süllyedhet 1 millió hektár alá. Mi jöhet utána?

A 2020-as évek soha nem látott kihívások elé állítják a növénytermesztő gazdákat Magyarországon is. A kukorica esetében meglehetősen látványos a változás: míg korábban 5 évből legfeljebb 1-2 volt rossznak mondható, mára a trend megfordult, és az elfogadható hozamot biztosító szezonok száma vált ritkábbá. A 2022-es esztendő az évszázad aszályát hozta, és akkor megyei bontásban 1,52 és 7,14 t/ha közötti termésátlagokat regisztrálhattunk a KSH adatai szerint (Heves járt a legrosszabbul, Zala a legjobban).

A helyzet 2025-ben sem volt rózsás, különösen Nógrádban és Békésben, ahol a 3 t/ha értéket sem érte el az átlaghozam. Idén alighanem sok gazda lemondott a kukoricáról, előzetes kalkulációk szerint az országos vetésterület 2026-ban 600 ezer hektár környékére csökkenhet. Pedig a kukorica az évtizedek folyamán stratégiai növénnyé vált hazánkban, és ha kiesik, azzal a hús- és tejtermelés takarmánybázisát veszítjük el, illetve a bioüzemanyagok nélkülözhetetlen alapanyagát.

A Klímapolitikai Intézet a közelmúltban felmérte, hol tűnhet el akár végleg a kukorica Magyarországról. A közösségi médiában közzétett eredményeik szerint nagyjából a Sátoraljaújhely–Pécs „átlótól” délkeletre lévő országfél (Dél-Alföld, Békés, Csongrád-Csanád, valamint a Tiszántúl jelentős része) az, ahol akár már a 2040-es évektől lemondhatnak erről a kultúrnövényről.

Az ok nem a csapadékhiány lehet, hanem az, hogy a nyári hőség és a párolgás olyan mértékűvé válhat, hogy a kukorica a kritikus fejlődési szakaszaiban már nem jut elegendő vízhez. A növény különösen érzékeny a virágzáskori hőstresszre: ha ekkor tartósan 35 Celsius-fok feletti hőmérséklet jelentkezik, a termékenyülés drasztikusan romolhat.

Alkalmazkodás kezdődött

Az intézet ugyanakkor hangsúlyozza, hogy sehol nem a kukorica egyik évről a másikra való eltűnésének veszélye fenyeget, inkább az, hogy a jelenlegi termesztési rendszer gazdaságtalanná válik. Öntözés nélkül, közepes technológia mellett a fedezeti pont nagyjából 6,5 t/ha hozamnál van a kukorica esetében, márpedig ezt alapul véve elmondhatjuk, hogy 2025-ben csupán 5 megyében volt megtérülő a növény termesztése. A gazdaságok megpróbálnak alkalmazkodni a mostohább helyzethez, szárazságtűrőbb hibrideket kezdenek használni, fejlődik a precíziós öntözés, a talajkímélő művelés és a vízmegtartó gazdálkodás. Részben megoldást jelenthet a korábbi vetés, mert ezzel a növény legérzékenyebb időszaka nem a júliusi hőhullámokra esik.

Mi jöhet a kukorica után? Nagy nyertessé válhat a cirok, amely sokkal jobban viseli a száraz és forró körülményeket, nem véletlen, hogy a mediterrán és félszáraz területeken régóta fontos takarmánynövény. Magyarországon is sok gazda kísérletezik vele, bár nem mindig eredményesen (lásd a cikk végén lévő videónkat). Növekedhet a szója szerepe is, különösen ott, ahol még biztosítható a megfelelő vízellátás. Emellett bizonyos szárazságtűrő kalászosok, például az őszi árpa vagy a durumbúza is felértékelődhetnek.

A Klímapolitikai Intézet konklúziója szerint a siker kulcsa valószínűleg nem egyetlen növény megmentése lesz, hanem a teljes rendszer alkalmazkodása. A vízvisszatartás, az öntözési infrastruktúra fejlesztése, a talajok regenerációja, az agroökológiai módszerek és a precíziós technológiák döntő szerepet játszhatnak. Egyes mediterrán kultúrák termesztése kedvezőbbé válhat, hosszabbodhat a tenyészidőszak és új mezőgazdasági modellek alakulhatnak ki. A kérdés inkább az, hogy az átállás mennyire lesz gyors, költséges és társadalmilag kezelhető.

Nem minden körülmények között működik a cirok a kukorica helyett:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Meglepetést okozott a kukorica Békésben

2023. október 28. 15:10

Hektikusan alakult idén a kukorica helyzete Békésben (is). A betakarítás előtt rekordközeli hozamban bíztak a gazdák, aratás közben viszont csalódás érte őket, míg végül kisebb – kellemes – meglepetés.

Milyen az ideális kukoricasűrűség? Magyar matematikusok válaszolták meg

2023. december 8. 14:10

Már a kukoricatermés előzetes becslésénél is lehet hasznosítani azokat az új összefüggéseket és számításokat, amelyeket a Debreceni Egyetem kutatói fedeztek fel.

Jó terméshozamokat értek el idén a gazdálkodók

2019. október 10. 08:11

A 3 tonna körüli napraforgóátlag világszinten is rekord, kukoricából ugyanakkor a tavaszi szárazság miatt a várakozásokhoz képest hektáronként 1-1,5 tonnával kevesebb termett.

A búza hozamával sok helyen elégedetlenek a magyar gazdák, és a felvásárlási ár is alacsony

2023. július 12. 18:10

Felénél tart a búza aratása Magyarországon. Általánosságban elmondható, hogy a hektáronkénti termésátlagok gyakran 5-6 tonna közé esnek, és jelenleg a felvásárlási ár is alacsony.