Növényvédelem

Fontos időben felkészülni a mezei pocok elleni hatékony védekezésre

Agrofórum Online

A növényvédelmi hatóság az alábbiakra hívja fel a gazdálkodók figyelmét.

2014-ben az utóbbi évek egyik legjelentősebb mezei pocok (Microtus arvalis) gradációja alakult ki Magyarországon. Az ország több megyéjét is érintő rendkívüli helyzetben régóta nem látott mértékű fertőzöttség, súlyos kártétel következett be. A tavalyihoz hasonló, kedvező környezeti feltételek esetén idén is komoly kockázatot jelenthetnek a rágcsálók, így ajánlatos időben felkészülni a hatékony védekezésre, a kármegelőzésre.

Ennek érdekében a növényvédelmi hatóság az alábbiakra hívja fel a gazdálkodók figyelmét.

– A veszélyeztetett területeken a szakmai előírások alapján haladéktalanul mérjék fel a fertőzöttséget, a továbbiakban pedig rendszeresen kövessék nyomon a károsító egyedszámának alakulását.
– Kiemelten ügyeljenek azokra a területekre is, amelyeken az előző évben nem volt mezei pocok kártétel.
– A későbbi károk megelőzése érdekében kellő időben hajtsák végre az indokolt védekezést.
– A felméréshez és a védekezés elvégzéséhez szükség szerint vegyék igénybe növényorvos, növényvédelmi szakember irányítását.

A védekezési módszereket az integrált növényvédelem elvét követve célszerű megválasztani. Jelentős mértékben képesek csökkenteni a mezei pocok állományát a táblára telepedett ragadozó madarak, amelyek tevékenységét T-alakú ülőfák kihelyezésével segíthetjük. Noha ez a módszer nem biztosít azonnali megoldást, és jelentős mértékű túlnépesedést nem tud felszámolni, hosszú távú alkalmazása mindenképpen hasznos. Arra azonban ügyelniük kell a földhasználóknak, hogy ne helyezzenek ki ülőfát olyan területre, ahol növényvédő szerrel védekeznek a mezei pocok ellen!

Fontos, hogy az agrotechnikai védekezés lehetőségeit is alkalmazzák, hisz a talajműveléssel megsemmisülnek a fészkek és csökken a rágcsálók egyedszáma. Ha a terület pocok-fertőzött, a lazításos vagy szántás nélküli talajművelés helyett inkább a szántást érdemes elvégezni.

Erősebb fertőzöttség esetén további kezelés válhat indokolttá. Hazánkban jelenleg három készítmény [Arvalin LR (40 g/kg cink-foszfid), Polytanol (280 g/kg kalcium-foszfid) és Delu (800 g/kg kalcium-karbid)] rendelkezik engedéllyel a mezei pocok elleni védekezésre, melyek kizárólag a járatok nyílásába helyezve alkalmazhatók.

A tavalyi tapasztalatok azt mutatták, hogy a kockázat-csökkentő intézkedések maradéktalan betartásával a Redentin 75 RB használata nem jelent elfogadhatatlan kockázatot, így – a károsító-helyzetre való tekintettel – a növényvédelmi hatóság idén is kiadta szükséghelyzeti felhasználási engedélyét.

A mezei pocok elleni védekezés – mint nagy kártétellel fenyegető kártevő elleni védekezési kötelezettség – minden földhasználónak kiemelt feladata!

A növényvédő szerek felhasználási lehetőségeiről további információk olvashatók itt.

 

Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi történne, ha felhagynánk a növényvédő szerek használatával?

2026. január 3. 11:10

A Bonni Egyetemen készült kutatás azt vizsgálta, milyen lenne a világ növényvédő szerek használata nélkül. Mire jutottak?

Karácsonyi csók, beteg fák: mi a kapcsolat?

2025. december 24. 07:10

A karácsonyi fagyöngy szép, ünnepi és veszélyes egyszerre: mutatjuk, mi zajlik a fák koronájában.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Zöld utat kapott a BASF új fejlesztésű Revycare® terméke

2020. május 29. 06:37

A Revycare®, mely a Revysol® (mefentriflukonazol) és piraklostrobin kombinációja, 2021-től válik elérhetővé a kereskedők és gazdálkodók számára.

Kezdődik a levéltetvek károsítási szezonja

2023. május 6. 05:36

A szántóföldi kapás kultúrák közül a napraforgó kelése éppen aktuális. E növényfajnak két fontos, gyakori, súlyos kártétel előidézésére képes levéltetű kártevője is van. Lássuk, hogy melyek is ezek!

Kertbarátok figyelem: lemosó permetezés a kertben

2024. február 23. 08:40

A Kárpát-medencében aszályos, forró nyarakat, enyhe teleket és fagyos tavaszokat jósolnak a meteorológusok az elkövetkező évekre. Ami a telet és a tavaszt illeti, a tavalyi év is ilyen volt. Eljött a lemosó permetezés ideje is. Tanácsok Zsigó György növényorvos tollából.

Sok fejtörést okoz az e-permetezési napló a gazdáknak

2023. május 23. 09:36

2023. január 1-jétől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót.