Szőlő-Bor

Kertészeti géptámogatás – Ezen a héten értesíthetik a nyerteseket

Agrofórum Online

A Miniszterelnökség mintegy 18 milliárd forint értékben támogatja környezetbarát és energiahatékony kertészeti gépek beszerzését.

A Miniszterelnökség mintegy 18 milliárd forint értékben támogatja környezetbarát és energiahatékony kertészeti gépek beszerzését. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pályázatán 1800 kérelmet támogatott a Miniszterelnökség, a nyertesek várhatóan már a héten értesítést kapnak – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.

Kis értékű kertészeti gépekre több mint 1700-an nyújtották be igényüket, nagy értékű gépekre pedig közel 300-an pályáztak. Kis értékű gépek esetében 35 millió, nagy értékű gépek beszerzésénél 140 millió forint volt a maximálisan elszámolható összeg. A kis értékű gépek beszerzésére most induló és korábban alakult vállalkozások is, míg nagy értékű gépekre csak működő vállalkozások pályázhattak.

A támogatás mértéke 35-45 százalék között változik. A beérkezett igény mind a kis értékű, mind pedig a nagy értékű gépek esetében közel 10-10 milliárd forint volt. A Miniszterelnökségen működő Irányító Hatóság több mint 1800 kérelmet támogat, melynek összértéke – a kiíráskor tervezett 10 milliárd forinttal szemben – meghaladja 18 milliárd forintot – olvasható a közleményben.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfőn meg is kezdi a támogatási döntések postázását, ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy a fejlesztéseik befejezésére elegendő idő álljon rendelkezésükre. A Miniszterelnökség múlt heti rendeletmódosításának köszönhetően a megvalósítási határidő és a kifizetési kérelem benyújtási határideje is meghosszabbodott. Az időpontok egységesen 2015. október 15-re változtak.

A közlemény szerint a kormány nagy hangsúlyt fektet a vidékfejlesztés területén a kis- és közepes – főként családi – gazdaságok támogatására, hiszen ezek a vállalkozások jelentős munkahelyteremtő és munkahelymegtartó képességgel rendelkeznek.

Az idén lezáruló, 2007-2013-as európai uniós vidékfejlesztési ciklus kifizetéseinek már több mint 90 százaléka 2015. június 30-ig teljesült, a fennmaradó rész kifizetése pedig év végéig megtörténik. Többek között ezen célhoz járul hozzá a kertészeti gépek beszerzésére kiírt pályázat is – áll a közlemény.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Természetes megoldás a pusztító poloskák ellen

2023. február 1. 12:45

A Koppert sikeresen tenyésztett Trissolcus basalis parazita darazsakat kereskedelmi mennyiségben. Ezek az állatok hatékony eredményeket mutattak a zöld vándorpoloska (Nezara viridula) elleni megelőző és enyhe gyógyító védekezésben.

Komoly bajban az afrikai kertészek a világjárvány miatt

2020. október 31. 12:18

Számos kertészeti termelő fontolóra vette a kevésbé kockázatos növények termesztését az afrikai országokban.

A 9,5 millió dolláros támogatásból finanszírozott kutatás tovább erősíti az ausztrál termények jó hírét

2023. május 22. 11:31

A minőségi termékek előállításáról ismert Ausztrália jó híre még erősebbé válhat, hiszen 9,5 millió dolláros támogatást kapott a kártevők és betegségek elleni kockázatkezelésre irányuló, biztonságos kereskedelmet szolgáló intézkedésekre.

A természetközeli termesztés szellemisége

2019. május 27. 14:08

Egy hazai gazdaságot mutatunk be Olvasóinknak, ahol a természetközeli termesztési mód alkalmazásával törekednek arra, hogy a kemikáliák felhasználását csökkentsék, illetve elkerüljék. Ezen alapelvek közel állnak az integrált növényvédelem alapelveihez.