Zöldség-Gyümölcs

Darabja 700 forint: ezt tudja a világ legdrágább epre

Agrofórum Online

Az „Omakase Berry” névre hallgató eper elképesztő árakkal és páratlan ízélménnyel hódítja meg a világot.

Az „Omakase Berry” szív alakú és lágy, mint egy pillecukor, az illata pedig inkább emlékeztet egy eper illatú matricára vagy keménycukorkára, mintsem egy valódi gyümölcsre.

Amikor Hiroki Koga, a vertikális termesztéssel foglalkozó Oishii társaság egyik alapítója 2018-ban az első példányokkal elindult, hogy bekopogjon a Michelin-csillagos éttermek ajtaján, eprenként több mint 6 dollárt kért – és eladta az összes gyümölcsét!

Nem sokkal később a „hétköznapi fogyasztók” is rádöbbentek, hogy mit tud ez a különleges eper, így kisvártatva már mindenki az „Omakase Berry” után kapkodott, noha azt dobozonként 50 dolláros (18 ezer forintos) áron kínálták. Több ezer ember iratkozott fel a várólistára annak érdekében, hogy meg tudja venni ezt a különleges gyümölcsöt.

Ez az eperfajta a japán hegyek lábánál őshonos. Úgy tartják, vonzerejének titka épp abban rejlik, hogy e gyümölcs genetikája és a beltéri termesztéséhez kifejlesztett technológia tökéletesen illeszkedik egymáshoz, így messze felülmúlja az amerikai piacon kapható fajták minőségét.

Jelenleg 100 élelmiszerboltban árulják ezt az eperfajtát, 6 darabos kiszerelésben, átlátszó dobozokban, 12 dolláros (4300 Ft) áron.

Az Oishii eper új csúcstermékként foglalt helyet egy olyan tredben, amely évek óta folyamatosan erősödik Amerika-szerte: olyan gyümölcsök és zöldségek „elit listájára” került fel, amelyek páratlan íz-élményt (és küllemet) kínálnak – és amelyek ennek megfelelően extrém magas árakon kelnek el.

Ide tartozik többek között a Jumboz áfonya, a Honey Bombs paradicsom, a Cosmic Crisp alma és a Bagger Flame cékla, amelyek egytől-egyig egyedi genetikával „vannak megáldva”, illetve speciális termesztés útján kerülnek a boltok polcaira.

Videó az eper-különlegességről: KATTINTSON!

Sumo Citrus

Az egyik legkeresettebb gyümölcs ma a Sumo Citrus névre hallgató fura formájú mandarin, amelynek tetején egy dudor található. Ez a gyümölcs könnyű hámozhatósága és egyedi, savanykás-édes ízének, valamint különösen lédús húsának köszönhetően hatalmas rajongótáborral büszkélkedhet. A gyümölcsöt Japánban hozták létre az 1970-es években egy narancs és egy satsuma (mandarin) keresztezésével.

Az 1990-es évek végén egy kaliforniai citrustermesztő hozta át ezt a fajtát az USA-ba, mert úgy vélte, hatalmas sikere lesz a nagyméretű, magnélküli, lédús citrusfélének – és igaza lett. A termesztő 13 éven át dolgozott azon, hogy kitalálja, hogyan kell megfelelő módon termeszteni ezt a kényes fajtát Kaliforniában.

Végül arra jutott, hogy a gyakori metszés, a gyümölcs téli szél és hideg elleni védelme, valamint a nyári forróság elleni védelem kulcsfontosságú. Ráadásul nem elég, hogy a termesztés során hímes tojásként kell ezzel a mandarinnal bánni, a betakarítás és a csomagolás során is extrém módon kell vigyázni rá, hiszen a gyümölcs nagyon könnyen meghorzsolódik és megnyomódik.

Ennek elkerülése érdekében légrugós pótkocsikon szállítják a gyümölcsöt, hogy a zötykölődés se rongálja meg a termést. Eztán a gyümölcsök vízben úszva jutnak el a kézi csomagolásig. A mandarinokat röntgenvizsgálatnak is alávetik, hogy megmérjék bennük az édes-savanyú szintet, és azokat a gyümölcsöket, amelyek nem felelnek meg a szigorú vizsgálatnak, kiveszik, és gyümölcslé-készítéshez használják fel. Ennek köszönhetően a Sumo Citrus ára 3,99 dollár (1450 Ft).

Íme egy videó a PR csomagolású Sumo Citrusról: KATTINTSON!

Cotton Candy

2011-ben az International Fruit Genetics szabadalmaztatni kívánt egy új szőlőfajtát, amely jellegzetes, szuperédes ízzel rendelkezett. Aranyszínű szemei, lágysága, csodás íze extrém sikeressé tette.

A nemesítők a „Cotton Candy” nevet adták a gyümölcsnek, amely azóta is vezető szerepet tölt be az amerikai piacon, és ami elindította a „szőlő-őrületet”. Ma már számtalan rivális szőlőfajta van a piacon, amelyek egyedi ízekkel és formákkal nyűgözik le a fogyasztókat.

Jumboz áfonya

A legnagyobb áfonyaszemek a szakértők szerint gyakran „kásásak”, de a Family Tree Farms (egy ausztrál gyümölcsnemesítő) olyan fajtát hozott létre, amely extrém nagy méretű termést hoz – s ezek a bogyók kivételesen lédúsak és ropogósak. Az ausztrál áfonya 6.99 dollárba (2500 Ft) kerül, 280 grammos kiszerelésben.

Honey Bombs

Ennek az extra édes paradicsomnak a halványabb, méz-sárga színe miatt a Sunset tudta, hogy komoly kihívás elé néz: a fogyasztók ugyanis az élénkpiros paradicsomot részesítik előnyben.

A vállalat azonban előnyt kovácsolt ebből a hibából: a mézes színt, valamint azt a tényt, hogy a paradicsom természetben előforduló fruktózt tartalmaz, arra használta, hogy „mézbombának” nevezze el a termékét. Amerikában pedig bármit, amit „méz”-nek neveznek el, a kosarakba kerül.

(Fotó: Petra D./Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Napokkal tovább friss maradhat a gyümölcs, ha erre odafigyel

2026. szeptember 27. 08:10

Nem minden gyümölcsnek a hűtő a legjobb hely. A hőmérséklet, az etilén és az érettség együtt dönti el, meddig őrzi meg a minőségét.

Így tárolja a sárgarépát, hogy hónapokig jó minőségű maradjon

2026. szeptember 25. 08:10

A sárgarépa hónapokig eltartható, ha megfelelő hőmérsékleten, magas páratartalom mellett és az etilént termelő gyümölcsöktől elkülönítve tároljuk.

Mikor érett a padlizsán? Három jel, amit érdemes figyelni

2026. szeptember 23. 07:10

A padlizsánnál nem a méret dönti el, mikor jött el a szedés ideje. A héj, a termés feszessége és a magok állapota többet elárul.

Közelednek a hideg éjszakák: mi legyen a még éretlen földicseresznyével?

2026. szeptember 19. 08:10

A földicseresznye maga jelzi, mikor szedhető. A burok és a bogyó színe sokat elárul, a teljesen zöld terméssel viszont várni kell.

Mi okozhatja fehér csomók kialakulását a szőlővesszőkön?

2018. november 29. 15:33

H. Antalné kérdése: A szőlő vesszőin fehér színű, puha csomókat vettem észre. Milyen kártevő okozhatja a vattaszerű képletek kialakulását? Hogyan védekezhetek a károsító ellen?

Kutatás a szőlő aszálytűrő képességéről

2021. október 2. 04:37

A termelők nagy része nem tartja jónak a korai vegetációfejlődés és a termésérés folyamán bekövetkező vízhiányt, azonban a szakértő vizsgálati eredményei alapján a minőség kiteljesedésének kulcsát látja benne.

Mitől kanalasodnak a szőlő levelei?

2020. május 26. 12:45

Királyleányka szőlőm levelei kanalasodnak, sárgulnak. A képen látható tőke idén, a szomszéd tőke tavaly is ilyen volt, az most még rosszabb állapotú. Én atka kártételére gondoltam, idén két ízben is védekkeztem ellene, de semmi javulás. Ha tudnak kérem segítsenek! Segítségüket előre is köszönöm.

Délelőtt 10-kor abba kell hagyni a szőlő szedését Franciaországban

2023. augusztus 26. 11:10

A szőlőszedőket arra kérték, hogy hajnali 3 és 4 óra között kezdjenek a területeken, és 10 órakor álljanak meg, hogy elkerüljék a hőséget.