Szőlő-Bor

Badacsonyi és tokaji fehérbor, valamint villányi vörösborok győzedelmeskedtek a VinÓváron

Agrofórum Online

Mintegy ezer borkedvelő vett részt Nyugat-Magyarország legnagyobb boros rendezvényén a IV. VinÓváron, ahol 24 borászat és 8 sörfőzde termékeit is meg lehetett kóstolni október 14-én.

A VinÓvár nagyszabású sétáló kóstolójához borrendi felvonulás, borverseny, szakmai workshop, szabadtéri fúvószenekari koncert, gasztronómiai kóstolók és három élőzenei koncert is kapcsolódott. 

Az ünnepélyes megnyitón Dr. Tóth Tamás, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere mondtak beszédet. A köszöntők központi gondolata volt a kulturált borfogyasztás népszerűsítésének fontossága, amely a VinÓvár célja, hogy mintegy ezer embert egy olyan patinás környezetben látnak vendégül, amely élményszámba megy.

Dr. Tóth Tamás kitért arra, hogy az egyetem szándékai szerint a jövőben a VinÓvár tudományos jellegét kívánja hangsúlyosabbá tenni. A dékán azt is bejelentette, hogy megkezdik a Borkulturális ismeretek képzését, így kapcsolódva a bor szeretetéhez, amely a kezdetektől jellemezte a több mint 200 éves magyaróvári agrár-felsőoktatást.

„A bor a legegészségesebb alkoholos ital, a borkóstolás pedig a társas érintkezés egyik legszebb eleme, amely összeköt minket és nem szétválaszt” – hangsúlyozta a megnyitón Dr. Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus.

Igényes borfogyasztók nélkül a borászatok nem létezhetnek, ezért is nagyon fontosak ezek a rendezvények. A hazai borfogyasztás csökkenő trendjét látva a nemzetközi borakadémikus prioritásként fogalmazta meg a fiatal felnőttek borkultúrával történő megismertetését.

„Az egyetem jogosan lehet büszke arra, amit a fiatalok bevonásával ezen a téren elért az elmúlt években és legyen ez így a jövőben is” – zárta beszédét a nemzetközi borakadémikus, aki ezek után kihirdette a IV. VinÓvár borversenyének győzteseit.

Ezek lettek idén a város és az egyetem borai

Mosonmagyaróvár város fehérbora a tokaji Áts Pince 2021-es Szent Tamás Furmintja lett. Mosonmagyaróvár város vörösborának pedig a villányi Szemes Pincészet 2020-as Dél Cabernet Sauvignon borát választották.

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának fehérbora a badacsonyi Sabar Borház 2021-es Bács-hegy Olaszrizlingje lett. Az egyetem vörösbora címet pedig a villányi Maul Pincészet 2019-es Lator Cabernet franc bora érdemelte ki.

A VinÓvár az idén szakmai kísérő rendezvénnyel is gazdagodott, amely során a szőlészetben és kertészetben alkalmazott precíziós gazdálkodás témáját járták körül. Az óvári precíziós szakmérnök képzés vezetője, Dr. Vona Viktória öt szakembert kért fel a témában történő eladásra, akik a digitalizáció és a precíziós gazdálkodás kihívásait és lehetőségeit különböző nézőpontokból mutatták be.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Hihetetlen, de a globális szőlőtermesztés felülmúlja a banánét, narancsét, almáét is

2024. augusztus 18. 08:10

A szőlőtermesztés több fejhosszal más gyümölcsök előtt jár: a világ ugyanis évente 72 millió tonna szőlőt termel.

Precíziós Agrártájoló: innovatív technológiák, naprakész tudás

2022. április 15. 12:37

A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatókat naprakész tudással vértezze fel, így az agrárium jövőjét jelentő precíziós gazdálkodás és digitalizáció is a fókuszban van.

Kaptam egy levelet

2018. június 6. 13:44

A levél tartalma okán ide kívánkozik, a blogba, de van abban némi személyes indíttatás is, hogy szóba hozom…

III. Mosonmagyaróvári Agrártájoló - szakmai nap és kiállítás

2019. október 30. 06:38

A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara 2019-ben ismét megrendezi a III. Agrártájoló szakmai napot és kiállítást, amelyen az Egyetem hallgatói számára szeretnénk tájékozódási pontot adni a piacon szereplő vállalkozásokról/cégekről.

Elhunyt Schmidt János, a takarmányozástudomány kiemelkedő alakja

2020. november 21. 06:36

Schmidt Jánost, a kiemelkedő tudóst 2020. november 19-én érte a halál.