Szőlő-Bor

Elindult a Hungarian Wine Business Program

AMC

Az Agrármarketing Centrum Magyarország Finnországi Nagykövetségével együttműködésben, a Hungarian Wine Business Program első állomásaként „hibrid” borszakmai mesterkurzussal és kóstolóval egybekötött üzletfejlesztési találkozót tartott.

Finnország a magyar borexport egyik kiemelkedő célpiacának számít, így az AMC segíteni kívánta azon termelőknek és boroknak a megjelenését, amelyek Finnország piacán már jelen vannak, és elsősorban üzleti kapcsolataikat szeretnék erősíteni, illetve azon borászatokat is, amelyek a jövőben tervezik kiterjeszteni exporttevékenységüket a finn borpiacra.

A pandémia okozta utazási korlátozások és a hatóságok ajánlásainak megfelelően a találkozót „hibrid” formában szervezte meg az Agrármarketing Centrum: a meghívottak körét alkotó finn borágazati képviselők, köztük Master of Wine szakértők, – többek között Heidi Mäkinen, a Finn Sommelier Szövetség elnöke -, nemzetközi borakadémikusok, borimportőrök és sommelier-k személyesen, míg a magyar előadó és a borászatok videóhívás segítségével vettek részt az eseményen.

Az online, borkóstolóval egybekötött masterclass keretében dr. Konkoly Mihály DipWSET tíz hazai pincészet prémium borválogatásán keresztül mutatta be Magyarország borrégióit, az egyes borvidékeket, és az ott készülő borok főbb jellemzőit. A virtuális kirándulásnak is beillő borkóstolón a rezidenciára érkezett vendégek a száraz tokaji furminttól indulva kiváló vörösborok segítségével barangolhatták be a Balaton-felvidéket, az Egri, a Szekszárdi és Villányi borvidékeket, hogy aztán elérkezzenek ismét Tokajba, a finnek körében is ismert és elismert kései szüretelésű borokhoz és aszúhoz.

Az előadásba bekapcsolódtak a borászatok képviselői is: videó vagy rövid személyes prezentáció formájában mutatták be tevékenységüket és az általuk termelt borokat. A közönségnek lehetősége volt kérdéseket feltenni a borászatok és az előadók felé is.

A mesterkurzust követően sétáló kóstoló keretében a pincészetek további borait is megismerhették a finn résztvevők, valamint táblagépek segítségével online B2B tárgyalásokat folytathattak le a borászatok képviselőivel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Fenntarthatóság a pohárban: miért tér vissza a piquette?

2025. szeptember 10. 16:10

A piquette könnyű, alacsony alkoholtartalmú ital, amely a bortermelés melléktermékéből készül. Fenntartható és egyre népszerűbb.

Régi magyar szőlőfajták: érdemes-e kertbe ültetni őket?

2025. szeptember 5. 16:10

A régi magyar szőlőfajták nemcsak hagyományt őriznek, hanem ellenállóságuk miatt a házikertekben is megállják a helyüket.

Meglepő eredmény: így szerepelt a kékfrankos a nemzetközi kóstolón

2025. augusztus 30. 16:10

Egy friss európai borkóstolón 87 kékfrankos tételt vizsgáltak, amelyek közül hat kiemelkedőnek, 38 pedig kimondottan ajánlottnak bizonyult.

Hamarosan kiderül milyen lesz a 2019-es évjáratú bor

2019. szeptember 1. 13:33

Az elmúlt évek nemzetközi sikerei, a több tucatnyi díj, elismerés bizonyítja, hogy a hat magyar borrégióban minőségi munka folyik.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

A Lidl a legnagyobb magyar borexportőr

2020. április 17. 11:40

A Lidl Magyarország 23,7 millió palack bort értékesített 2019-ben, ezzel pedig megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését a hazai és külpiaci borértékesítésben egyaránt. Az áruházlánc tovább erősítve vezető borexportőri pozícióját több mint 5 milliárd forint értékben exportált borokat, így már a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak, míg az itthoni értékesítés rekord szintre ugrott közel 12 millió palack eladásával.

Pozitív volt Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege - Borpiaci jelentés

2018. március 25. 09:57

Magyarország pezsgőexportja 40 százalékkal volt több 2017-ben az egy évvel korábbinál, az ebből származó bevétel pedig 11 százalékkal nőtt.