Szőlő-Bor

Készül az új bortörvény

vg.hu

Idő- és költségmegtakarítást hozhat a borászoknak a szakmai egyeztetések után várhatóan őszre elkészülő bortörvény, amely az ágazat fehéredését és a fogyasztók pontosabb tájékoztatását is magával hozza – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.

Az ePincekönyv-rendszer kifejlesztése és bevezetése az összes hatósági eljárás felülvizsgálatát magával vonja, így alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja – így indokolta meg lapunknak Nagy István agrárminiszter, hogy miért van szükség új jogszabályra, és miért nem elég csupán módosítani a bortörvény szövegén. Az érvényes jogszabály 2004-ben, Magyarország európai uniós csatlakozásakor lépett hatályba, és azóta több nagyobb módosításon esett át, például az EU legutóbbi borreformjához kapcsolódóan 2009-ben. Később is számos rendelkezés módosult, és egy sor kisebb-nagyobb technikai módosításra is szükség volt. Több rendelkezés hatályát vesztette, és a törvény szövege összességében töredezetté vált.

Az új jogszabálynak figyelembe kell vennie az ePincekönyv bevezetésével járó változásokat, amelyek kiváltják a papíralapú adminisztrációt, megvalósításukra pedig már elindult egy uniós projekt.

A tárca szándékai szerint az új borszabályozásnak lehetővé kell tennie, hogy az elektronikus ügyintézés a lehető legszélesebb körben elterjedjen.

Lényeges cél, hogy egy adatról csak egy alkalommal kelljen adatszolgáltatást teljesíteni – hangsúlyozta Nagy István. Mint mondta, életszerű, a valóságot legjobban leképező, egyben pontos adatközlésre motiváló adminisztrációs rendszert kell kiépíteni, ebben az esetben lesz érdemi tehercsökkentés a borászoknál.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Modern borok ősi génállományú szőlőfajtákból

2019. szeptember 22. 08:37

Franciaországban, a Jura megyében termő Savagnin blanc, vagy a Pinot noir genetikai szempontból rokonai azoknak, amelyekből már a Római Birodalom idején is bort készítettek.

Korábban termesztettek borszőlőfajtát, mint étkezési célút

2023. március 24. 14:51

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science magazinban közölt eredmények egészen új megvilágításba helyezik a szőlő kultúrevolúcióját.

Szőlő 2022 – Minden rosszban van valami jó

2022. december 6. 06:34

A 2022-es ágazati összefoglalók szerint az aszály volt a főszereplő minden mezőgazdasági kultúrában, szántóföldön és ültetvényekben egyaránt.

Borpiac: mennyiség helyett a minőség

2020. március 7. 09:05

Az Egri Borműhellyel is a borvidék fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az Erste Bank. A pénzintézet tavaly 10 százalékkal növelte borpiaci portfólióját, miközben az agrárfinanszírozás a piaci átlagot meghaladó mértékben bővült, és a bank idén is jelentős növekedést tervez a területen. Az Erste úgy látja, idén felgyorsul az agráriumban az árak emelkedése miközben a mezőgazdaság teljesítménye tovább növekedhet, a borpiacon pedig a mennyiségi értékesítés helyét a magasabb hozzáadott értéket tartalmazó termékek veszik át.