Hogyan lehet csapadék nélkül is eredményesen gazdálkodni? A kulcs a nedvesség megtartása a talajban, és ebben a takarónövények is segíteni tudnak.
Bár a héten szinte mindennap előfordultak elszórt záporok, zivatarok Magyarországon, 10 mm-t meghaladó mennyiség csak kisebb körzetekben jött össze, a Dunától keletre még 2 mm eső sem hullott a HungaroMet legfrissebb aszályjelentése szerint. A talajok felső 1 méteres rétege rendkívül száraz, az Alföldön 140–170 mm, a Dunántúlon (a délnyugati tájak kivételével) 110–150 mm nedvesség hiányzik a telítettséghez képest.
Az ország túlnyomó részén hivatalosan is közepes vagy nagyfokú mezőgazdasági aszály van, ami keleten a következő napokban jellemzően tovább fokozódik. Ilyen körülmények között az lenne a legfontosabb, hogy a nedvességet a talajban tartsuk, és erre a világban jól működő példákat is találhatunk. A Talajreform/Démétér Biosystems Kft. legfrissebb hírlevele szerint Texasban 73 százalékkal sikerült növelni a talaj elérhető vízkészletét, pedig az amerikai Nagy-síkságon (Great Plains) a szárazság nem szélsőség, hanem évtizedek óta tartó alapállapot.
Az USA-ban a hagyományos válasz évtizedeken át az ugaroltatás volt. A földet két gabona között 10–21 hónapig hagyták pihenni, hogy addig elegendő nedvesség gyűljön össze benne. A kutatások viszont azt mutatják, hogy ez a módszer rosszul teljesít. A csupasz, védtelen talaj rosszul tárolja a csapadékot, és a szervesanyag-tartalma is folyamatosan csökken. A takarónövény jobb alternatívának bizonyult, de csak akkor, ha az időzítés precíz.
Vizet hagyni a főnövénynek
A kulcskérdés mindig ugyanaz: mikor kell terminálni? A száraz övezetekben dolgozó kutatók és gazdák konszenzusa szerint a virágzás kezdete a legjobb pillanat, ez általában május vége és június eleje közé esik, a helyi csapadéktól függően. Ha korábban vágják vissza a takarónövényt, nem éri el a hatását. Ha túl sokáig hagyják nőni, túl sok vizet von el a következő főnövénytől.
Egy texasi félsivatagos térségben végzett kísérlet jól mutatja, mekkora a tét. 5 tonna/hektár búzaszalma-mulcs a felszínen 73 százalékkal növelte a talaj elérhető vízkészletét, és a cirok termése hektáronként 26-ról 59 vékára (bushel) nőtt, vagyis több mint duplájára. A mulcs önmagában, megfelelő időzítéssel ennyit tudott tenni a vízháztartásért.
Ausztráliában, ahol a gyapot- és szántóföldi övezetek szintén rendszeresen szembesülnek aszállyal, a hangsúly a fajválasztáson van. A mélyen gyökerező, szárazságtűrő fajok, mint a szeradella (vetési csibeláb), azért fontosak, mert olyan mélységekben is elérik a nedvességet, ahova a felszíni fajok gyökerei nem jutnak el. Egy új-dél-walesi esettanulmányban a szeradella bevonása a vetésforgóba 75 százalékkal csökkentette a talajveszteséget nyári viharok idején. A mélyen futó gyökérzet fizikailag tartotta össze a talajt.
A közös nevező mindenhol ugyanaz: no-till talajművelés, felszínen hagyott mulcs, és a fajok, valamint az időzítés tudatos hozzáigazítása a rendelkezésre álló vízhez. Nem az a válasz aszályos időszakban, hogy elhagyjuk a takarónövényt, mert az elveszi a vizet a főnövénytől. A válasz az, hogy pontosabban időzítünk, és jobban megválasztjuk, mit vetünk.
A terminálást nagyon el kell találni:
Szereti az Agrofórum cikkeit?
Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!
