Az extrém meleg önmagában még nem lenne végzetes a talajaink számára, a nagyobb gondot az jelenti, ha a takarás megszüntetésével mi magunk tetézzük a bajt.
A manapság gyakran 35–40 Celsius-fokos nappali csúcshőmérsékletek nemcsak az embereket, állatokat és növényeket viselik meg, de a talajéletet is veszélybe sodorják. A talaj termékenységét nagyban meghatározzák a benne lakó élőlények (gombák, baktériumok, egysejtűek, férgek stb.), és kevésbé tudott, hogy mikrobiális biomasszájának 35–40 százaléka a talajfelszíntől számított 25 cm-es rétegben található. A hatalmas hőségben ez maga is könnyen felforrósodik, a megváltozó hőmérsékleti körülmények pedig negatívan hatnak a kényes rendszerű talajéletre.
A fedetlen (például szalma- vagy mulcstakaró nélküli) föld felső rétege könnyen elérheti napközben a 70 fokot is, vagyis akár egy aszfaltútnál is melegebb lehet. Vajon mi történik ilyenkor benne? Erről szól a német Agrarheute mezőgazdasági szakoldal friss írása, felhívva a gazdák figyelmét a talajvédelem fontosságára. A cikkünk végén lévő videóban Hanspeter Liniger svájci talajtudós videója szintén ráerősít erre, megmutatva, hogy az extrém magas hőség hogyan rombolja a talaj struktúráját, egészségét, valamint víztároló képességét.
A jelenlegihez hasonló, forró és aszályos körülmények között a szántóföldek felszíne akár 10 fokkal is melegebb lehet a településeken leterített aszfaltburkolatokénál. Míg azonban az aszfalt képes lejjebb vezetni a hőt, addig a pórusokkal telített, jól szigetelő talaj nem, ezért kell növényekkel vagy legalább növényi maradványokkal borítva tartani.
A talajélet titka
„Egyetlen négyzetcentiméternyi puszta földet sem találtam, ami egészséges lett volna. Tényleg kerestem mindenfelé, de csak egyetlen megoldás létezik: a talajtakarás”
– jelentette ki Liniger. A szakember a kollégáival kifejlesztette az úgynevezett Slake tesztet, amellyel a talajaggregátumok stabilitása ellenőrizhető. A próba során takarónövényekkel borított talajdarabokat hasonlítottak össze forgatással művelt földek darabjaival. Az eredmény: a növényi gyökerek és mikroorganizmusok által épített, összetartott aggregátum vízbe merítve is egységes maradt, míg a másik minta gyorsan szétmállott. Nagy hőségben a száraz és csekélyke talajélettel rendelkező közeg képtelen a hosszabb távú megmaradásra, túlélésre.
A takart talajjal nemcsak a kipárolgás előzhető meg, de a felszín túlzott felmelegedése is. Márpedig a földigilisztáknak és más hasznos talajlakóknak elsősorban megfelelő hőmérsékletre, elegendő nedvességre, bolygatás nélküli közegre és természetesen táplálékra van szükségük ahhoz, hogy életben maradjanak, és ezáltal a talaj egészségét is fenntartsák.
Ha a giliszták üregeit, járatait például szántással átforgatjuk, azzal ezeket a lényeket halálra ítéljük, hiszen 30 centiméteres mélységből már nem képesek a felszín közelébe jutni. Nem véletlen, hogy egy direktvetéses területen nagyjából 30 lakójáratot találhatunk négyzetméterenként, míg a szántott földeken legfeljebb 3-at. A hiányuk annál is égetőbb lehet, mivel a különböző gilisztafajok akár 100 kg nitrogént is mineralizálhatnak hektáronként.
Az érdekes bemutatók, kísérletek itt tekinthetők meg:
Szereti az Agrofórum cikkeit?
Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!
