A dollár erősödése pusztított a gabonapiacokon
Elég komoly árzuhanásokat hozott a csütörtöki nap az agrárpiacokon. Chicagóban a búza és a repce ára 3,4-3,4 százalékkal, a kukoricáé pedig 5,8 százalékkal csökkent, de ezek a mínuszok még mesze elmaradnak a szójabab 8,5 százalékos zuhanásától. Európában is mind a négy kiemelten figyelt agrártermék kurzusa csökkent, a malmi búza és a takarmánybúza is olcsóbb lett a nap végére, de legjobban, 4,5 százalékkal a repce, illetve 5 százalékkal a kukorica ára ment lejjebb.
Az amerikai kukorica- és szójabab határidők erősen csökkentek csütörtökön, nyomást gyakorolt a piacra az esőre és a hűvösebb hőmérsékletre vonatkozó középnyugati előrejelzés, valamint az árupiacon a széles körű eladások átgyűrűző hatása. A búza is követte a gyengülő tendenciát, az amerikai őszi búza betakarítása folyamatban van mindeközben.
A gabona követte a kőolaj és az arany árának csökkenését, mivel az amerikai dollár erőteljesen drágult, miután az amerikai jegybank jelezte, hogy a feltételezettnél jóval gyorsabban emelheti a kamatlábakat.
„Mindezen külső piaci hatásokra a befektetési alapok leépítik pozícióikat. A grafikonok, természetesen a szójabab, a szójaliszt és a szójaolaj kereskedésében is csúnyán néznek ki” – mondta Dan Cekander, a DC Analysis elnöke.
A kereskedők azt várják, hogy a záporok az elkövetkező két hétben megkönnyítik az Egyesült Államok kukoricatermelő vidékein a helyzetet, javítva ezzel a terméskilátásokat. A heti szárazságfigyelő súlyos aszályt mutatott Iowa 41 százalékában, az Egyesült Államok legfontosabb kukoricatermelője és a második számú szójatermesztő területén.
Európában is mindegyik fontosabb termék ára csökkent. A malmi búza tonnánként 204,5 euróba került szeptemberre, ami 2 eurós mínuszt jelentett. Decemberre 1,25 eurós csökkenés után 205,75 euró/tonnás árszint alakult ki. A korábbi határidőre 19 742, a későbbire 26 717 kontraktust kötöttek, azaz nem volt túl élénk a forgalom. A kukorica árszintje 12,25 euróval a 246 euró/tonnás értékig zuhant. A repce 477 euró/tonnás kurzusa pedig 21,25 eurós értékcsökkenést jelentett. A takarmánybúza 185,75 angol fontba került tonnánként Londonban, ez 2,75 angol fontos mérséklődésnek felelt meg.