Terményárak

A fehér fejes káposzta ára 21 százalékkal emelkedett – Zöldség- és gyümölcspiaci jelentés

Agrofórum Online

A Budapesti Nagybani Piacon a hazai burgonya termelői ára 78–140 forint között alakult kilogrammonként a 40. héten.

A Budapesti Nagybani Piacon a hazai burgonya termelői ára 78–140 forint között alakult kilogrammonként a 40. héten, az átlagár 22 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentésében.

A belpiaci gyümölcsfélék kínálatában egyre több téli tárolásra is alkalmas almafajta szerepelt a 40. héten. Termelői átlagáruk 61 százalékkal volt magasabb a tavalyi év azonos hetéhez viszonyítva.

Szakértők szerint Magyarországon az idén tovább csökkent a káposztafélék termőfelülete, emellett a rendkívüli szárazság és kánikula miatt csökkent a termés is. A primőr termék kifutásától az idei szabadföldi fehér fejes káposzta ára (26–40. hét) 21 százalékkal emelkedett (94 forint/kg) az előző év azonos időszakához képest.

Zöldség- és gyümölcspiaci jelentés

Budapesti Nagybani Piaci körkép

A hazai burgonya termelői ára 78–140 forint között alakult kilogrammonként a 40. héten, az átlagár 22 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A magyarországi burgonyát 0,8 euró/kg áron értékesítették a bécsi nagybani piacon az ausztriaival párhuzamosan a 40. héten.

A belpiaci padlizsán mellett már kapható a Spanyolországból származó termék is, a magyarországinál (367 forint/kg) magasabb, 468 forint/kg áron.

A belföldi cukkini termelői ára 280 forint/kg volt a 40. héten, ami 3 százakkal elmaradt az előző év ugyanezen hetének átlagárától.

A belföldi paprikatípusok 40. heti átlagára 25 százalékkal meghaladta a 2014 40. hetében jellemzőt. A legjelentősebb, 67 százalékos árkülönbség az almapaprikánál mutatkozott. Az osztrák főváros nagybani piacán 1,0–1,6 euró/kg nettó áron kínálták a Magyarországról származó paprikát, hat másik ország termékének versenytársaként.

A berakó/fürtös uborka ára mindhárom mérettartományban jelentősen elmaradt az előző év 40. hetében mért ártól a Budapesti Nagybani Piacon. A 3–6 cm nagyságú uborkát 235 forint/kg, a 6–9 cm és a 9–14 cm méretűt egyaránt 200 forint/kg leggyakoribb áron kínálták.

A zöldbab 575 forint/kg termelői ára 76 százalékkal felülmúlta a 40. héten az elmúlt év ugyanezen hetében jellemzőt.

A belpiaci gyümölcsfélék kínálatában egyre több téli tárolásra is alkalmas almafajta szerepelt a 40. héten. Termelői átlagáruk 61 százalékkal volt magasabb a tavalyi év azonos hetéhez viszonyítva.

A hazai Vilmos körtefajta (335 forint/kg) mellett már megjelent az Alexander/Bosc kobak fajta is (298 forint/kg) a 40. héten.

A fejes káposzta piaca

Európai Unió

A fejes káposzta az egyik legfontosabb zöldségnövény. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) adatai szerint a káposztafélék teszik ki globális zöldségtermés 6 százalékát. A világon a káposztafélék termőterületének 17 százaléka Európá- ban található, amely körülbelül 410 ezer hektárra tehető. Európai viszonylatban Oroszország, Ukrajna, Lengyelország, Németország, Hollandia a legnagyobb termelők, valamint jelentősek még Románia, Moldávia, Szerbia és Macedónia is. A káposztafélék globális termeléséből az EU 7–8 százalékkal részesedik.

Az Európai Unió tagországaiban 94 ezer hektáron 3,6 millió tonna fejes káposztát termeltek 2014-ben, többet, mint egy évvel korábban. Az európai termesztés nagyobb kihívása az orosz mezőgazdasági embargó, ami miatt termékfelesleg alakult ki 2014/2015 telén. Ugyanakkor az idei évben Európában csökkent a káposztafélék termése. Az extrém nyári időjárás a hagyományos ká- posztatermelő országokban is gondot okozott. Még az oroszországi embargó negatív hatása ellenére is keresett lett a jó minőségű káposzta Európában. Szakértők tájé- koztatása szerint több európai kereskedőház Magyarországon is keresi a jó minőségű árut, amelyre a prémium kategóriától eltekintve az elmúlt években nemigen volt példa.

Az unió legnagyobb termelője Lengyelország, ahol a termőterület a magyarországinál tízszer nagyobb, 20–25 ezer hektár körül alakul, a termés meghaladta az 1 millió tonnát az elmúlt évben. A poznani nagybani piacon az idei betakarítású fejes káposzta termelői ára – a kisebb kínálat miatt – mintegy 60 százalékkal, 1,5–2,5 PLN/fejre emelkedett 2015 39–40. hetében az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva. Jelentős termelő Románia (2014-ben: 681 ezer tonna) és Németország (2014-ben: 478 ezer tonna) is.

Az EU friss fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege pozitív volt 2014-ben, a kiszállítások 95,6 ezer tonnát, a beszállítások 40 ezer tonnát értek el a harmadik országok vonatkozásában. Az import 30 százalékkal, 26 ezer tonnára csökkent 2015 első félévében az előző év azonos időszakához képest. Az export közel a felére, 46,5 ezer tonnára esett ugyanekkor, ami elsősorban az oroszországi embargó következménye.

Magyarország

Magyarországon a fejes káposzta termőterülete 2,3–2,7 ezer hektár körül alakult az elmúlt években. A fejes káposztát döntően szabadföldön termesztik. A termésátlag az európai átlagtól (35 tonna/hektár) elmaradó, 18–22 tonna/hektár körül alakul.

A káposztafélék fogyasztása évről évre csökken, ennek oka, hogy veszítettek a hagyományos téli vitaminforrás szerepükből. A karfiol és a brokkoli még csakcsak „divatos” zöldségféle, de a savanyú káposzta, vagy a kelkáposzta kevesebbszer kerül az asztalra. A fogyasztás csökkenése a kereslet lanyhulásával jár, ami a termelés mérséklődését okozza. Ezért fontos lenne a fogyasztás ösztönzése, annak érdekében, hogy a termék a tudatos, hazai terméket kereső fogyasztók látókörébe kerüljön, hiszen a káposztafélék egészségesek, élettani szempontból fontos tápanyagokat tartalmaznak.

Szakértők szerint Magyarországon az idén tovább csökkent a káposztafélék termőfelülete. Míg 2014-ben a rendkívül csapadékos időjárás megbetegedések sorát eredményezte az ültetvényekben, addig idén a nagyrészt rendkívüli szárazság és kánikulai hőség kísérte a termesztést. Magyarország friss fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege pozitív volt 2014-ben, 4,83 ezer tonna került a külpiacokra, emellett a beszállított menynyiség 2,26 ezer tonnát ért el. Az idei év első hét hónapjában a behozatal 46 százalékkal, 3,23 ezer tonnára bővült az elmúlt év azonos időszakához képest. A Németországból származó behozatal 144 százalékkal, 1601 tonnára emelkedett, míg a Macedóniából érkező 68 százalékkal, 144 tonnára esett. Az export 11 százalékkal csökkent, 4,18 ezer tonnát tett ki, így Magyarország fejeskáposzta-külkereskedelmi egyenlege az előző évekhez hasonlóan pozitív volt, de romlott a vizsgált időszakban.

Az export jelentős hányada Romániába, valamint a skandináv államokba (Finnország, Norvégia, Svédország) irányult.

A Budapesti Nagybani Piacon a fehér fejes káposzta termelői ára a 2015. év elején, a tárolási időszakban magasabb volt, mint egy évvel korábban. A primőr fehér fejes káposzta április közepén tűnt fel a kínálatban, amelyet 56 százalékkal kínáltak magasabb áron (266 forint/kg) a 15–24. héten, mint egy évvel korábban. Ebben az időszakban a kínálat hollandiai importtal egészült ki.

A primőr termék kifutásától, a szabadföldi fehér fejes káposzta ára (26–40. hét) 21 százalékkal emelkedett (94 forint/kg) az előző év azonos időszakához képest. A primőr vörös káposzta május közepén tűnt fel a kínálatban, és termelői ára 13 százalékkal volt magasabb (247 forint/kg) a 20–24. héten, mint egy évvel korábban. A primőr termék kifutásától, a szabadföldi vörös káposzta ára (25–40. hét) 31 százalékkal emelkedett (150 forint/kg) az előző év azonos periódusához viszonyítva. Meg kell jegyezni, hogy a hollandiai vörös káposzta a 38. héttől ismét jelen van a kínálatban 220–240 forint/kg áron.

Az AKI teljes jelentésének letöltése >>>

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Még nem árazta a piac a romló orosz búzatermést

2024. december 18. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Emelkedett a kukorica ára az export miatt

2024. december 17. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a búza a globálisan javuló termés miatt

2024. december 14. 07:40

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a kukorica olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a kukorica az elmaradó export miatt

2024. december 13. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

Betiltják a kiskerti eper- és burgonyatermesztést? Drasztikus lépésen gondolkodik Németország

2023. július 19. 10:10

A vízigényes eper- és burgonyatermesztés részleges korlátozásának tervéről röppentek fel híresztelések Alsó-Szászországban. Valóban pazarolják a vizet a háztáji termesztők?

Paradicsom és burgonya: a fitoftóra veszélye még nem múlt el

2024. augusztus 22. 08:10

A kórokozó alapvetően rendkívül nedvességkedvelő faj, így gyors terjedéséhez a lombozat vízborítása hatalmas segítséget nyújthat.

Megjelentek a burgonyabogarak, mi a teendő?

2020. május 26. 13:05

Pár burgonyabogár már megjelent kertemben. Milyen környezetkímélő és vegyszeres védekezési lehetőségek vannak kiskerti tulajdonosok számára?

Luxuscikk lehet a sült krumpli!

2018. december 29. 12:10

Míg Írországban az elmúlt évben a vendéglátóipari szektor 60-80 euróért juthatott hozzá egy tonna hámozott burgonyához, addig most 340-350 eurót kell fizetniük