Növénytermesztés

Összeért az árpa és a repce, a búza minősége megfelelő

Concordia Közraktár Zrt.

Szokatlan az idei időjárás, emiatt sok helyen összeért az árpa és a repce aratása. Eközben búzából is beérkeztek a laboratóriumba az első tételek, bár ez utóbbit még nem kezdték tömegesen betakarítani.

A fontosabb gabonák és olajos magvak helyzetéről a Concordia Közraktár Zrt. adott közre gyorsjelentést.

Árpából 230 ezer hektárt vetnek országszerte, a legnagyobb részét már betakarították, az aratás napokon belül befejeződhet. Idén 5,2 tonnás termésátlagot várnak a gazdák, ami 1,2 millió tonna termést jelenthet. A cég Gabona Control részlegéhez beérkezett minták között az aratás kezdetén elszórtan jelentkeztek extrém alacsony hektolitertömeggel rendelkező tételek. Zömében azonban a vizsgált, az ország különböző pontjairól származó minták elérik a Magyar Szabványban megkövetelt, 63,0 kg/hl értéket. A Gabona Control által vizsgált sörárpák minősége is megfelelő volt fehérjetartalomban, osztályozottságban és csírázási képességben.

MTI Fotó: Varga György

A repce idei vetésterülete mintegy 270 ezer hektár, és 2,8 tonnás termésátlag várható, ez országos összesítésben 750 ezer tonnányi termést jelenthet. A bevizsgált tételek olajtartalma 46-47%, ami a tavalyihoz hasonlóan kedvező érték, jó minősséget jelent. Az előzetes becslések magasabbra tették a tavalyinál a termésátlagot, de ezek a várakozások múlni látszanak, mert a betakarítást megdőlt táblák, eső, magas nedvességtartalom nehezítik. Fontos, hogy a repceárakban hangsúlyosan megjelenik majd az euróárfolyam változása is.

Dr. Halmos Gábor

A búza túlnyomó része még lábon van, az első aratásokból csak most érkeztek be a minták, néhány esetben a betároláshoz magas nedvességtartalommal. A már learatott tételek esetében a Gabona Control-ban végzett vizsgálatok eddigi eredményei alapján mind a takarmány, mind az étkezési búza minősége megfelelt a követelményeknek, egyelőre nem jelentkeztek minőségi problémák. A mért  fehérjeértékek 10 és 14,5% között mozognak, tehát az idén a takarmány-, és malmi búzákból is lesz kínálat, nem kell hiányra számítani, bár a termelők azért tartanak a kiszámíthatatlan esőzésektől.

A sok csapadéknak köszönhetően nagyon szépen fejlődik a kukorica és a napraforgó is. Ha az időjárás továbbra is kedvező marad számukra, akkor könnyen számíthatunk rekordtermésre is – mondta el dr. Halmos Gábor, a cég vezérigazgatója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Öt napja esik a búza ára

2020. november 1. 06:38

Európában a vevők uralták a piacot és az elmúlt napok esései után jó hangulatban telt a kereskedési nap. A malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.

Most igazán veszélyesek a fénybogarak

2024. március 26. 05:40

A repce már zöldbimbós, illetve helyenként sárgabimbós állapotban van. A bimbók belsejében a portokok java részben már kifejlődtek, így az éhes fénybogarak találhatnak bennük számukra kedvező táplálékot.

Nagyobb lesz a vetésterület: hathetes mélyponton a kukorica ára

2023. február 24. 07:38

Amerikában a kukorica határidős jegyzése hat hetes mélypontra süllyedt csütörtökön, mivel az Egyesült Államokban a gazdálkodók a vártnál nagyobb területet vetnek be idén, és az árak csökkenni fognak.

Kína miatt mérséklődött a szójabab ára

2020. május 20. 05:36

Európában inkább a mínuszok domináltak a következő határidőre, de a hosszabb távú kilátások már biztatóbbak az agrárpiaci termékek területén.