Terményárak

Lefordult az egy hónapos csúcsról a búza ára

Agrofórum Online

Csökkentek a terményárak a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 1,9 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb. A repce közben 1 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Elemzők szerint az amerikai határidős búza árfolyama csütörtökön azért esett mert egy nappal korábban egyhavi csúcsot ért el, és profitot realizáltak a befektetők, illetve figyelték a globális exportüzletág erős versenyét.

A kukorica határidős jegyzésára napközben vegyesen alakult, míg a szójabab határidős jegyzése csökkent, mivel a kereskedők új pozíciókat vettek fel a pénteken esedékes amerikai vetési és tőzsdei jelentések előtt.

A búza kurzusa enyhült, mivel a kereskedők figyelemmel kísérték a fejleményeket Oroszországban, amely a világ legnagyobb élelmiszer-gabona-exportőre. A Viterra globális gabonakereskedő csütörtökön bejelentette, hogy július 1-je után leállítja Oroszországból induló exportprogramját, de független orosz gabonaexportőr létrehozását tervezi. Az orosz mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy a Viterra döntése nem befolyásolja az orosz gabonaexport mennyiségét.

A Viterra riválisa, a Cargill szerdán közölte, hogy további lépést tesz az orosz gabonapiacról való kivonulás érdekében, bár szállítmányozási egysége továbbra is szállít az ország kikötőiből.

A határidős búza árfolyama esett, ahogy a kereskedők beárazták a híreket, és a globális ellátásra koncentráltak.

Az Európai Bizottság közben változatlanul 32,0 millió tonnán hagyta az Európai Unió 2022/23-as búzaexportjára vonatkozó havi előrejelzését.

A Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan arra számítanak, hogy az USDA 2023-ban összesen a kukorica vetésterülete növekszik, de még így is elmaradhat az adat a februári prognózistól.

A szójabab esetében az elemzők átlagosan arra számítanak, hogy az USDA 2023-ban a tavalyinál és a februárinál is nagyobb vetésterületet jósol.

Európában a malmi búza 4,5 eurós mínusz után 261,75 euróba, a kukorica 2,75 eurós árcsökkenést követően 259 euróba, a repce 12,75 eurós lejtmenet hatására 466,75 euróba, a takarmánybúza pedig 5,75 angol fontos mínusz után 204 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mínuszokat hozott a hét a terménypiacokon

2025. március 8. 11:10

Európában a malmi búzáért 4,9, a takarmánybúzáért 1,4, a kukoricáért 3,9, a repcéért 5,5 százalékkal adtak kevesebbet.

A búza, a kukorica és a cukor ára is zuhant a héten

2025. március 1. 10:10

Általánosságban elmondható, hogy estek a terményárak a héten. A búza, a kukorica és a cukor bizonyult a hét legnagyobb vesztesének.

Esik a kukorica ára, mert többet vetnek az amerikai gazdák

2025. február 22. 09:10

Európában a malmi búzáért 2,3%-kal, a takarmánybúzáért 1,7%-kal adtak kevesebbet, a kukorica ára 0,9%-kal, a repce árszintje 1,2%-kal emelkedett.

Megállíthatatlanul száguld a búza kurzusa

2025. február 15. 10:10

Európában a malmi búzáért 1,6 százalékkal, a kukoricáért 0,8 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 0,7 százalékkal adtak kevesebbet, a repce árszintje 1,1 százalékkal emelkedett.

Peronoszpóra fajok jelentősége szántóföldi kultúrákban

2019. január 23. 04:36

A szerző célja, hogy a peronoszpóra eredetű betegségeken belül felhívja a figyelmet és ismertesse a szóján (Glycine max) károsító Peronospora manshurica, valamint az őszi káposztarepcét (Brassica napus L. convar. napus) és az olajretket (Raphanus sativus var. oleiferus) fertőző Peronospora parasitica kórokozó gombafajok jelentőségére, bemutatva tüneti megjelenésüket és a védekezési lehetőségeket.

DUKE

2023. június 29. 08:46

Azoknak ajánljuk, akik kimagasló olajtartalommal és stabilan magas terméshozammal rendelkező, kifejezetten egészséges hibridet keresnek.

Emelkedtek a terményárak

2023. augusztus 24. 08:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Lamardor - csak mondjon igent!

2018. június 29. 12:11

A csávázószerek és a csávázási eljárások kutatásában és fejlesztésében a Bayer több mint 100 éves múltra tekint vissza.