21℃ 11℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Terményárak

Négyéves csúcson is járt a szójabab

Agrofórum Online

Chicagóban a búza ára 1,9 százalékkal esett hétfőn, a kukorica piacán is korrekció történt, de csak 0,12 százalékos. A szójabab kurzusa 0,3 százalékkal emelkedett. Párizsban a négy kiemelten fontos agrártermék közül a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára is csökkent, csak a kukorica ára nem változott.

Az amerikai szójabab-határidők hétfőn több mint négy éve nem látott magasságba drágultak, a hatodik egymást követő pluszt hozó kereskedési napon a kínai kereslet hatására maradt meg a vevők optimizmusa. A kukorica határidők csökkentek a pénteki 14 hónapos csúcspontról, míg a búza határidős termése a globális időjárási kilátások javulásával zuhant.

A kereskedők szorosan figyelik a Kína felől érkező keresletet, ugyanis a világ legnagyobb szójabab-importőre nemrégiben növelte az amerikai mezőgazdasági termékek beszerzését. A vásárlások segítenek teljesíteni a két ország által januárban aláírt első kereskedelmi megállapodásban Peking által vállalt kötelezettségeket.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) hétfőn arról számolt be, hogy az exportőrök külön megállapodásokat kötöttek 120 700 tonna amerikai szójabab eladásáról ismeretlen vevőknek és 135 000 tonna amerikai szójabab eladásáról a Fülöp-szigetek részére. Az esőzések azonban Brazíliában, a világ legnagyobb szójabab-exportőrénél csak korlátozottan növelték a szójabab árát – közölték a brókerek.

„Néhány dél-amerikai időjárási probléma vagy a folyamatos kínai exportigény járulhat hozzá a jövőben a szójabab árának emelkedő trendjének fenntartásához” – mondta Tomm Pfitzenmaier, az iowai Summit Commodity Brokerage elemzője.

Közben javultak az időjárási körülmények Oroszországban, amely segíti a 2021-es búzatermést, miután a múlt héten több régióban esett az eső – derül ki a Sovecon mezőgazdasági tanácsadó cég elemzéséből.

Európában egyértelműen az eladók uralták a piacot. A kukorica jelentett egyedüli kivételt a következő határidőre azzal, hogy stagnált a kurzusa. A malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára is mérséklődött a hétfői kereskedésben. Egy tonna malmi búzáért 207,25 eurót adtak a kereskedők, ami 2,5 eurós mínuszt jelentett 37 176 kontraktust hozó napi forgalom mellett a decemberi határidőre. Márciusra is 2,5 euróval csökkent a tonnánkénti árszint, itt 207 eurón hagyta el az árjegyzés a parkettet. Erre a határidőre 24 746 üzletet kötöttek. A repce árszintje 75 eurócenttel került lejjebb és 391,25 eurón zárt ez az agrártermék. A takarmánybúza tonnánkénti árának szintén 75 eurócentes csökkenése 188,5 euró/tonnás kurzust eredményezett. A kukorica a 196,5 euró/tonnás szinten stagnált. Napközben a 194,5 és 199 eurós tartományban mozgott az ár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

A szárazság miatt ugrott meg a búza ára

2021. július 18. 04:36

A malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza plusszal, a repce pedig mínusszal zárta a pénteket Európában.

Így válasszon hatékony és stressztűrő repcehibridet!

2025. július 8. 14:10

Sokan felteszik a kérdést maguknak: biztosan jól hasznosítja a műtrágyát a választott repcém? Pedig az eldöntése pofonegyszerű.

Támadnak a gombabetegségek, rajzanak a kártevő rovarok

2018. április 25. 08:24

Az Alföldön és a Dunántúlon egyaránt egyre gyakoribb őszi árpában és búzában a sárgarozsda. Védekezni kell a repcében és a gyümölcsösökben is!

Repce őszi kártevői – mikor kell beavatkozni?

2025. október 15. 07:10

Nem csökken a veszély: októbertől is aktívak a repce őszi kártevői — a védekezés sikerének kulcsa a monitorkezelés és időzítés.