Zöldség-Gyümölcs

A cserepes eper soha nem látott árakat ért el

Agrofórum Online

Huelva eperkínálata növekedésnek indult. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a kampány a korai, cserepes eperrel kezdődött, amely novemberben került ki a piacra, ahol a kereslet mindig is a kínálat felett volt.

A cserepes eperpalánták novembertől áprilisig hozhatnak gyümölcsöt, míg a szabadon nevelt növények januárban kezdenek termést hozni. Idén azért csúszott el a szüret, mert az időjárástól erősen függő növények kissé éretten érkeztek.

Különösen a cserepes palánták kampánya volt nagyon egyenetlen az egyes időszakokban fellépő hőstressz miatt. Azonban tavaly novemberben, amikor a szamócának általában nem szokott magas lenni az ára, mert más termékek is vannak a piacon, Európában szinte alig volt szamóca, és az a kevés, ami volt, nagyon jó áron kelt el.

„Az idei kampány alatt soha nem látott árakat értünk el. A hagyományosnak tekinthető fajták ára 10 euró körül volt kilónként, míg a prémium fajtáké 12 euró körül” – nyilatkozta az egyik gazda, aki azt is elárulta, hogy az egyetlen probléma, amivel idén szembesültek, a vízhiány. Ezért úgy döntöttek, hogy ugyanazokkal a fajtákkal dolgoznak, mint tavaly, mert elég jól ismerik őket, és ez túl bonyolult év ahhoz, hogy kísérletezni kezdjenek. 

Nem szabad elfelejteni, hogy az aszály miatt az öntözésre szánt vízmennyiséget Huelvában 50%-kal korlátozták a szokásoshoz képest, és nem lehet tudni, hogy a következő évre 75%-ra növelik-e ezt a mennyiséget, mert ősszel szinte semmi eső nem esett, így a víztározók nem teltek meg. 

Huelva különböző mezőgazdasági szervezetei a Freshuelvával együtt február 1-jére tüntetést hívtak össze a sevillai kormányzati delegáció kapujánál, hogy kiköveteljék azt az infrastruktúrát, amelyre a tartomány évtizedek óta vár, és amely enyhítené a jelenlegi rendkívüli vízhiányos helyzetet.

A gazdák legfőbb kérése az volt, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket a helyzet rendezésére. 1995-ben, majdnem 30 évvel ezelőtt nagy aszály volt, és azóta a kormány semmit sem tett annak érdekében, hogy ez a helyzet ne ismétlődhessen meg. Márpedig ismét megtörtént.

(Fotó: PublicDomainPictures/ Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ha sokat vettünk karácsonyra, nem kell kidobni – így menthető meg a kelbimbó

2025. december 26. 07:10

Karácsony után maradt kelbimbó? A fagyasztás segít megőrizni az ízt és a vitaminokat akár egy évig.

A magaságyással egy dolgot mindenképpen meg kell tenni télen, szánjuk rá az időt

2025. december 25. 09:10

A legtöbben magukra hagyják télen a magaságyást, pedig ezzel a talajéletnek igen sokat árthatnak, és a következő szezonban szinte borítékolható a gyengébb termés.

Fermentálás otthon: egészséges savanyúság lilakáposztából

2025. december 20. 07:10

A lilakáposzta fermentálása egyszerű, természetes eljárás, amely javítja a beltartalmat és hónapokra biztosítja az eltarthatóságot.

Reggeli uborkás víz? Meglepő, milyen változást hoz

2025. december 11. 08:10

Egy egyszerű ital, amelyre milliók esküsznek. Kiderült, miért issza egyre több ember az uborkás vizet. A hatás meglepőbb, mint gondolnánk.

5 centisre nőtt a búza, majd kiszáradt a példátlan aszályban Szicíliában

2024. augusztus 22. 13:10

A turizmus előtérbe helyezése helyett/mellett időszerű lenne a mezőgazdaság – benne az öntözés – problémáival is foglalkozni.

Az aszály megrövidíti a belga sült krumplit!

2018. november 18. 07:37

A franciául frites-nek nevezett, és gyakran majonézzel fogyasztott sült krumpli a belgák mindennapi ropogtatni valója, a méretcsökkenés tehát felér egy kisebb nemzeti katasztrófával.

Van, ahol kezd kiszáradni a búza

2019. március 26. 14:40

A terménypiacokon szinte mindenki valamiféle nagy hírre várt, ami meg tudja mozgatni az árakat vagy ami irányt mutatna a következő hetekre, de egyelőre nincs ilyen.

Miért nem virágzik a lilaakác?

2023. augusztus 6. 05:40

A lilaakác virágzását számos tényező befolyásolhatja, mint az időjárás, a metszés, a talaj minősége vagy változása, az öntözés vagy akár a fajtaválasztás.