Zöldség-Gyümölcs

Drágult az ukrán málna

IegVu/NAK

A nyári málna első tételeit a tavalyi ár duplájáért adták el, de az ukrajnai gazdák ezt is túl alacsonynak tartották. Ukrajna erősíti a piaci helyzetét a fagyasztott málna ágazaton belül is.

Az East Fruit elemzői által kiadott jelentés szerint, Ukrajnában a málna idény a tavalyi évhez képest egy kicsit később kezdődött és ez a késés 2,70 USD/kg fölött tartotta a friss piaci árat. A feldolgozásra szánt málna ára 15-25 hrivnya /UAH/ (0,57 – 0,97 USD) között van kilónként, de a legtöbb tranzakció inkább a tartomány alsó határához közeli. Az árak termőterületenként is eltérnek. Lvivben és más nyugat-ukrajnai régiókban az árak nem haladták meg a 15 UAH/kg-ot, miközben a középső régióban a legtöbb málnát 20 UAH/kg-ért adták el. A jelenlegi ár a kétszerese a tavalyinak, amikor a termelők csak 7-12 UAH/kg-ot kaptak a világpiacon elérhető magas készletek miatt. A javulás ellenére az árak nem feleltek meg a termelők elvárásainak, mert ők szerették volna 20-25 UAH/kg-ért értékesíteni a gyümölcsöt. Az ukrajnai gazdák úgy hiszik, hogy az árak emelkedni fognak a szezon csúcsához közeledve és igazuk is lehet, ha a feldolgozók közti verseny eléggé megnő ahhoz, hogy az árat stabilan tartsa.

A nyersanyagár Lengyelországban jelentősen drágább, mint Ukrajnában és 0,80 USD/kg-tól kezdődik, miközben az 1. osztályú málnák 0,90-1,35 USD/kg-ért kelnek el. Az ukrán és lengyel gazdák megfigyeltek egyfajta érdeklődésnövekedést a feldolgozók felől a málna iránt, mivel már jóval a szezon kezdete előtt kapcsolatba léptek a termelőkkel. Az ukrajnai termelők nem sietnek a megállapodással, mivel legtöbbjük inkább nem szedi le a gyümölcsöt, minthogy áron alul adják el.

Szerbiában, az ár eddig nem nagyon különbözött a lengyeltől annak ellenére, hogy súlyos veszteségekre panaszkodtak a termelők miután tavasszal viharok és jégesők tépázták meg az országot. Ott a termelőknek eddig nagyjából 0,70-1,30 USD/kg-ot fizettek a fagyasztásra szánt gyümölcsökért és az ár ezen a héten közelebb van a tartomány magasabb végéhez. 2,10-2,40 USD/kg a friss piacra szánt gyümölcs termelői ára.

Ukrajna erősíti a piaci helyzetét a fagyasztott málna ágazaton belül. Annak ellenére, hogy 2019 januárja és áprilisa között az árucikk kereskedelme általánosan visszaesett, Ukrajna több mint 3200 tonna fagyasztott málnát exportált, ami 6,21%-kal több mint, 2018. év ugyanezen időszakában. Az ország stabilizálta a piaci részesedését, miután 2018-ban 64%-kal emelkedtek a kiszállítások. Ezzel egy időben Chile és Lengyelország exportja 22,70% és 23,49%-kal csökkent, teret hagyva az újonnan érkezők növekedésének, mint például Bosznia-Hercegovina, akinek az exportja 8,05%-kal 7316 tonnára emelkedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ha sokat vettünk karácsonyra, nem kell kidobni – így menthető meg a kelbimbó

2025. december 26. 07:10

Karácsony után maradt kelbimbó? A fagyasztás segít megőrizni az ízt és a vitaminokat akár egy évig.

A magaságyással egy dolgot mindenképpen meg kell tenni télen, szánjuk rá az időt

2025. december 25. 09:10

A legtöbben magukra hagyják télen a magaságyást, pedig ezzel a talajéletnek igen sokat árthatnak, és a következő szezonban szinte borítékolható a gyengébb termés.

Fermentálás otthon: egészséges savanyúság lilakáposztából

2025. december 20. 07:10

A lilakáposzta fermentálása egyszerű, természetes eljárás, amely javítja a beltartalmat és hónapokra biztosítja az eltarthatóságot.

Reggeli uborkás víz? Meglepő, milyen változást hoz

2025. december 11. 08:10

Egy egyszerű ital, amelyre milliók esküsznek. Kiderült, miért issza egyre több ember az uborkás vizet. A hatás meglepőbb, mint gondolnánk.

Málna ültetése egyszerűen - kisokos

2023. március 14. 14:24

A következő útmutatót azoknak ajánljuk, akik kellőképpen lelkesek és elkötelezettek ahhoz, hogy otthon málnatermesztésbe fogjanak.

Bogyós gyümölcsök ősszel – ezeket érdemes termeszteni

2025. október 6. 11:10

Sokan nem tudják, de a bogyós gyümölcsök ősszel is teremnek. Mutatjuk, mely fajokból szüretelhetünk ilyenkor, és mire kell figyelni a termesztésük során.

Alpha, az AI-által vezérelt málnaszedő robot

2023. augusztus 24. 12:10

A robot elemzi a termést, eldönti, hogy mikor szedje le a málnát, és a szupermarketekbe való szállításra készen tasakokba csomagolja.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (7. rész)

2019. december 22. 10:18

A hazánkban 2013-óta jelenlevő foltosszárnyú vagy pettyesszárnyú muslica inváziós kártevőnek számít. Közeli rokona az őshonosnak tekinthető ecetmuslicának, de ennek ellenére igen veszélyes légyfélének számít.