Zöldség-Gyümölcs

Évente 330 milliárd forintot költenek zöldségre és gyümölcsre a vásárlók

Agrofórum Online

A hazai háztartások évente 165 kg zöldséget és 89 kg gyümölcsöt vásárolnak, évente több mint 330 milliárd forint értékben, melynek felét a piacokon szerzik be, derül ki a Gfk Hungária friss kutatásából. A Budapesti Nagybani Piac megbízásából készített felmérésből az is látszik, hogy a magyar lakosság egyre jobban figyel arra, hogy zöldség és gyümölcs hetente többször kerüljön a tányérra, valamint a köztes étkezések – tízórai, uzsonna – szerepe szintén felértékelődik.

Kezd kirajzolódni az a trend, hogy a jó ár-érték arányú, minőségi, friss és ízletes termékeket részesítik előnyben a vásárlók, melyek egyben egészségük megőrzéséhez is hozzájárulnak. Egyre tudatosabbá válnak a magyar fogyasztók, naponta többször esznek keveset, és egyre inkább vonzó számukra az, ami hazai. A magyarok közel 90 százaléka fogyaszt naponta vagy hetente több alkalommal zöldséget, egyharmaduk salátát, s több mint 80 százalékuk gyümölcsöt. A tanulmány rávilágított arra, hogy többségben van azok aránya, akik a magyar eredetet előtérbe helyezik az árral szemben. Az adatok azt mutatják, hogy tavaly a hús, valamint tojás után a zöldség és a gyümölcs eredeténél figyeltek arra a legtöbben, hogy hazai legyen.
Gyümölcsök közül leginkább az almát, zöldségek közül pedig a burgonyát keresik, ezeket követi a dinnye, a banán, illetve a paradicsom, paprika és a vöröshagyma. A beszerzés helyét tekintve az látszik, hogy a piacok a legnépszerűbbek.

„A Budapesti Nagybani Piacon évente kb. 400-450 ezer tonna zöldséget és gyümölcsöt értékesítünk, és ebből a hazai termékek aránya 60-62 százalék. A Magyarországon termesztett gyümölcsök minden fajtája megjelenik nálunk. Kínálatunkat évről évre bővítjük, mert azt tapasztaljuk, hogy nő a kereslet a minél jobb minőségű, nagyobb terméshozamú, ízletesebb gyümölcsfajták iránt” – mondta el Klucsik Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac marketing és fejlesztési igazgatója.

A magyarok összesen több mint 330 milliárd forint értékben költöttek friss zöldségre, illetve gyümölcsre 2016-ban, ami a  napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint tizedét jelentette. A háztartások tavaly átlagosan 94 alkalommal vásároltak zöldséget és 50 alkalommal gyümölcsöt, ami a gyümölcs esetében kismértékű növekedést mutat az előző évhez képest.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

A magyarok eszik az unióban a legkevesebb zöldséget

2019. április 2. 08:04

Kevesebb mint egyharmada a lakosságnak evett legalább egyszer naponta zöldséget (30 százalék), ezzel a lista utolsó helyén állunk.

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Október

2023. október 11. 08:40

Bár egyre hűvösebbre és csapadékosabbra fordult az ősz idén, továbbra is örvendhetünk a kert kincseinek az októberben szezonális zöldségek és gyümölcsök sokaságával. Lássuk, mit tudnak a hónap sztárjai, a fekete berkenye és a csicsóka!

Az íz legyen az első

2021. július 1. 08:37

Az amerikai Pairwise cég új gyümölcs- és zöldségfajták kialakításán dolgozik a CRISPR génszerkesztő technológia alkalmazásával.

Hogy a bio tényleg bio legyen: ellenőrizzük a minősítést!

2024. október 10. 12:10

Minden biotermelőnek rendelkeznie kell hivatalos minősítést igazoló okmánnyal. Aki ezt meg tudja mutatni, annak a termékében megbízhatunk.