12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Zöldség-Gyümölcs

Félmillió tonna gyümölcs teremhet az idén

hirado.hu

Felemás szezonra számítanak a gyümölcstermesztők idén. Bár a minőségre nem lehet panasz, a mennyiségre annál inkább. Eddig nagyjából feleannyi gyümölcs termett, mint a korábbi években: és cseresznyéből, meggyből, kajsziból is kevesebbet szüretelhetnek. Mindez az árakon is meglátszik: harmadával is többe kerülhetnek ezek a gyümölcsök – hangzott el az M1 Híradójában.

Az idei év felemás lesz, hiszen a várható gyümölcsterméssel minőségileg nem lesz gond, mennyiségileg viszont annál inkább. Becslések szerint ugyanis mintegy 500 ezer tonnára lehet számítani az évi, átlagos 800-900 ezer tonnával szemben.

– A gyümölcstermelésnél gyakran előfordul, hogy egy-egy gyümölcsfélénél virágzás idejében beköszönt a fagy – mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke. – Idén olyan helyzet alakult ki, amelyre eddig nem volt példa, hogy a március végétől számított hat hétben 7-8 alkalommal volt fagyos az éjszaka. Ez pedig minden gyümölcsfajt érintett a szamócától egészen a körtéig, vagy a dióig.

A kevesebb termés várhatóan a bolti árakban is visszaköszön majd. Szinte biztos, hogy drágulnak a gyümölcsök. A kereskedők szerint akár 30-40 százalékkal is többe kerül majd például a cseresznye, a meggy, a kajszi, vagy az őszibarack.

A csorvási kertészetben 40 hektáron szedik le a fákról a gyümölcsöt a következő két hétben. Legalább 160 tonna terméssel számolnak, ami elég jónak mondható, igaz ebben a gazdaságban már viszonylag nagy területen esővédő fóliával és jégvédő hálóval próbálják elejét venni az időjárás okozta károknak.

Amíg más gyümölcsnek nem tett jót, hogy heteken át nem esett az eső, addig a szamócának ez nem okozott gondot. Persze öntözni kellett az ültetvényeket, de így csak annyi vizet kapott a növény, amennyire éppen szüksége volt.

– Az a szerencsésebb helyzet mégis, hogy ha nem esik túlzott mennyiségű eső, mert voltak olyan éveink, amikor a maghátakat elárasztotta a víz, szivattyúkkal kellett mentesítenünk a víz alól az epret, és nagyon sok lerohadt – árulta el Nezdei Sándorné, aki egy családi gazdálkodást vezet Csökölyön.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lehet-e nyersen enni a birset? Itt a válasz!

2025. október 16. 14:10

Fanyar, de értékes: a birs nyersen is ehető, ha tudjuk, mikor és hogyan érdemes megkóstolni.

Krumpliról bátran váltott, és ezzel keres nagy pénzt egy gazda

2025. október 15. 13:10

A klímaváltozás komoly kihívást jelent minden mezőgazdasági termelőnek, bátor ötletekkel azonban lehet fordítani a szerencsén.

Megőrült a szamóca: virágzik októberben!

2025. október 9. 11:10

A szamóca októberi virágzása ma már nem ritkaság – de vajon miért „bolondul meg” a növény, és hogyan kezeljük helyesen ezt a helyzetet?

Bogyós gyümölcsök ősszel – ezeket érdemes termeszteni

2025. október 6. 11:10

Sokan nem tudják, de a bogyós gyümölcsök ősszel is teremnek. Mutatjuk, mely fajokból szüretelhetünk ilyenkor, és mire kell figyelni a termesztésük során.

Tíz százalékkal csökkent az alma ára

2020. október 16. 06:17

Összességében az élelmiszerek ára átlagosan 7,3 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben és 0,4 százalékkal mérséklődött az elmúlt hónapban.

Rákellenes vegyületeket tartalmazó zöldségek és gyümölcsök

2019. augusztus 4. 05:38

Ami a gyümölcsöket és a zöldségeket a rákellenes gyógyszerekben található vegyületekhez hasonlóvá teszi, az a flavonoidoknak nevezett antioxidánsok bősége.

Uniós oltalmat kapott a „Derecske alma” elnevezés

2022. július 14. 11:14

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a „Derecske alma”, mint elnevezés uniós oltalomban részesüljön.

Nagy lehetőségek rejlenek a városi kertészetben

2020. május 17. 07:53

A tanulmány szerint a kihasználatlan zöld területek 10 százalékának bevonásával 87 375 embernek termeszthetnének elegendő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget.