Zöldség-Gyümölcs

Így tároljuk a birsalmát, hogy hetekig elálljon

Agrofórum Online

Mint minden évben, most is egyre többen keresik fel orvosukat meghűlés vagy egyéb, köhögéssel, náthával járó fertőzések miatt. A megelőzésnek nagy szerepe van, így a fokozott vitaminbevitel is igencsak felértékelődik ezekben a hónapokban. Mielőtt úgy döntenénk, hogy a szükséges vitaminokat kapszulák formájában juttatjuk a szervezetünkbe, menjünk ki a piacra, és vegyünk egy kevés birsalmát is. Nem fogjuk megbánni, valószínűleg hamarosan visszatérünk a következő adagért.

Az almafélék családjába tartozó növény a piacon októberben már kapható. Vásárláskor azok mellett döntsünk, amelyek kemények, „molyhosak”, színük pedig halványsárga. Lehetőség szerint kerüljük azokat a gyümölcsöket, amelyeken barna foltok találhatóak. Ha mégis ilyen kerül a kosarunkba, akkor célszerű minél hamarabb felhasználni őket, mégpedig úgy, hogy eltávolítjuk a hibás részeket.

Az említett molyhos réteget azonban óvjuk, hiszen az védi a termést a túl korán bekövetkező romlástól. Miután megérkeztünk otthonunkba, lehetőség szerint hűvös, száraz helyet keressünk a gyümölcsöknek, ha van száruk, akkor azokkal lefelé fordítva helyezzük el őket. Lényeges az is, hogy hagyjunk köztük helyet, ne érintkeznek egymással, Ilyen gondos tárolás mellett akár hetekig is elállnak. 

Miért ez a gondosság? 

Többek közt azért, mivel a birsalmának számos jótékony hatása ismert, emésztési panaszokra, savhiányra a középkor óta használják. Ezenkívül igen magas a P-vitamin tartalma. A P-vitamin kevésbé ismert, mint népszerű társai, pedig számos ponton segíti a szervezet működését. A P-, más nevén az L-vitamin egy vízoldékony C-komplex vitamin, melynek összetevői között vannak a flavonok, a citrin, a rutin és a heszperidin is.

Szorosan kapcsolódik a C-vitaminhoz, ez is szükséges ugyanis a megfelelő felszívódásához és működéséhez, ezentúl erősítik is egymás hatását . A birsalma még tartalmaz, A-, B1-, B2-, B3-, C- és E-vitaminokat is. Ásványi anyagokban – mint pl. réz, vas, kálium, foszfor – gazdag és pektinben bővelkedik. Ez utóbbi a vérkeringést serkenti, de  elősegíti a  szervezet méregtelenítését is. Külsőleg is remekül hasznosítható, hiszen a birsalmából készült krém nyugtatja a bőr gyulladását. 

Nem csupán a fentiek miatt érdemes fogyasztani, hanem azért, mert rendkívül finom, bár némileg munkaigényes feladat a feldolgozása, hiszen a gyümölcshús nyersen igen kemény. Kedvcsinálónak következzen pár recept.

A klasszikus: 

Birsalmasajt

 A megmosott, meghámozott gyümölcsöt vágjuk kisebb darabokra. Nagy fazékban tegyük fel főni annyi vízben, amennyi ellepi, a gyümölcs puhulásáig főzzük. Miután leöntöttük a levet, mérjük meg a gyümölcsöt, ennek megfelelően adjunk hozzá cukrot a pürésítést követően. Miután ez megtörtént, folytassuk a főzést mintegy 60-90  percig .

Ezt követően két út áll előttünk: A türelmesebbek egy fóliával kibélelt alacsonyfalú tepsibe, vagy fém (üveg) formába helyezik és száraz helyen megvárják, míg egy-két hét alatt megszikkad. Azok, akik hamarabb szeretnék elfogyasztani munkájuk gyümölcsét,  a masszát sütőpapírral, vagy alufóliával kibélelt tepsibe teszik, majd langyos sütőbe, ahol  50 oC-on kiszárítják azt.  

Kísérletező kedvűeknek:

Habart burgonyaleves birsalmával

Hozzávalók:

  •     500 g burgonya, megtisztítva, felkockázva
  •     1 közepes nagyságú birs, kockára vágva
  •     2 dl tejföl
  •     liszt

Sós vízben főzzük meg a meghámozott burgonyát és a birset. Ízlésünknek megfelelően ízesítsünk chilivel, borssal, vagy akár babérlevéllel. Amikor mindkét összetevő kellően megpuhult, akkor habarjuk be és már tálalhatunk is. 

Aminek a vitaminokhoz igen kevés köze van, de igen közkedvelt:

Birspálinka 

Az alapok lerakásának most van itt az ideje októberben, hiszen a cefrének való egészséges gyümölcsök begyűjtéséhez ez a legideálisabb hónap. A jó pálinka feltétele ebben az esetben is az érett, hibátlan gyümölcs. Így penészes, rothadt gyümölcsnek, levélnek, ágdarabnak nincs helye a cefrében!

A birsalmát, mielőtt a cefrébe kerül, szabadítsuk meg a molyhos felületétől, a hibás részeket is távolítsuk el, de a magházat nem kell. Az ép gyümölcsben nehezen indul meg az erjedés, ezért azt aprítani célszerű, hogy a kívánt folyamat gyorsabb, biztonságosabb legyen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kívül szép, belül barna a birsalma? Több oka is lehet

2026. október 16. 07:10

A birsalma barnulása nem egyetlen problémára vezethető vissza. Más állhat a külső rothadás és más a felvágáskor látható húsbarnulás mögött.

Mikor érett a birs? A szín mellett ezt is érdemes figyelni

2026. október 14. 11:10

A birs kemény, fanyar húsa miatt többnyire feldolgozva kerül az asztalra. A jó minőséghez azonban a termőhelytől a szüret időpontjáig több részletre érdemes figyelni.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Szuperélelmiszer a földeken: miért ér aranyat a hazai zöldség?

2026. március 1. 07:10

A zöldségek vitamin-, ásványianyag- és fitonutriens-tartalma tudományosan igazoltan támogatja az egészségmegőrzést.

Fagyasztaná a szamócát? Nem mindegy, hogyan áll neki!

2026. május 16. 08:10

A szamóca szezonja gyorsan véget ér, de a megfelelő fagyasztási módszerrel hónapokra megőrizhető. Nemcsak az íz, hanem az értékes tápanyagok is múlnak a részleteken.

Meglepő számok: ennyi kalória van valójában a szamócában

2026. május 1. 11:10

A szamóca nemcsak a kora nyári időszak egyik legnépszerűbb gyümölcse, hanem kiemelkedő tápértékkel is rendelkezik.

Elképesztő erőt kölcsönöz a paradicsomnak egy hétköznapi szer, de azért kételkedjen a csodatévő hatásában

2026. április 23. 09:10

Egy meglepő hozzávaló vajon képes erősebbé és egészségesebbé tenni a paradicsomnövényeket, csökkentve a kiültetéssel járó stresszt is?