Zöldség-Gyümölcs

Már magyar sárgadinnyét is ehetünk

NAK

Már kapható a magyar sárgadinnye az áruházakban, piacokon; néhány hét múlva pedig nagyobb mennyiségben, a szabadföldi is elérhető lesz. A legjelentősebb termőkörzet Bács-Kiskun megyében található, az időjárási anomáliák miatt pedig egyre többen térnek át a biztonságot jelentő, fóliasátras termelésre – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Itthon a sárgadinnyét – a vetőmag-eladási és a termésbecslési adatok alapján – mintegy 525 hektáron termesztenek idén, a termőterület közel 5 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest. A szakemberek 2020-ra 16-18 ezer tonna körüli termésmennyiséggel számolnak, de ezt az időjárás még jelentősen befolyásolhatja. A hazai sárgadinnye-szezon várhatóan szeptember végéig eltart majd.

A sárgadinnye-termőterületek nagyjából harmada Bács-Kiskun megyében, további harmadrésze Békés és Csongrád-Csanád megyében található. Jelentős területek vannak még Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, a többi területen szórványosan, jellemzően dominánsan görögdinnye-termelés mellett foglalkoznak sárgadinnyével.

Magyarországon általában két sárgadinnyefajta termesztésére specializálódtak a termelők. Az egyik a kantalup fajtakör, melyek erőteljes fejlődésűek, nagy fokú ellenállósággal, sok esetben pultontarthatósággal, jó szállíthatósággal, megújuló képességgel és termőképességgel rendelkeznek. A kantalup dinnyék enyhén gerezdelt héjúak, általában jellegzetes narancssárga hússzínűek, és az összes hazai termelés mintegy 80 %-át adják. A másik jellegzetes fajta idehaza a gália típusú dinnyék csoportja, mely gömbölyű termésű, hálómintázatú, recézett termésfelületű, egyben a legrövidebb tenyészidejű fajtacsoport. A fogyasztók körében a zöld hússzín és az intenzív édes íz okán a legtöbben cukordinnyeként ismerik, ez adja a hazai termelésünk fennmaradó 20 %-át. A magyar sárgadinnye-termelés közel 95 %-a belföldi piacra kerül, a sárgadinnye exportja a termék sajátosságai okán egyelőre csak nagyon kis mennyiségben indult meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

Dinnyeszezonra fel! Korábban érkezik a hazai termény

2024. június 19. 07:10

A kedvező időjárás hatására előbb kerül a polcokra a magyar dinnye. A terület növekedésének köszönhetően emelkedik a betakarítható mennyiség is.

Mi történik a sárgadinnyével oltás és tárolás hatására?

2023. május 16. 12:39

Vajon melyik a legédesebb és legélénkebb színű sárgadinnyefajta? Mi történik a sárgadinnyével oltás és tárolás hatására? És tényleg lehet tökízű az oltott sárgadinnye? Németh Dzsenifer, a MATE doktorjelöltje e kérdésekkel kapcsolatban végzett fajtaösszehasonlító vizsgálatokat az élelmiszertudományban használatos modern eljárások segítségével.

Honnan tudhatjuk, hogy érett-e a görögdinnye?

2021. július 23. 09:49

A görögdinnye érési időszaka a virágok megtermékenyítésétől számítva hazánkban kb. 30-35 nap múlva kezdődik el. Fő szedési időszaka, szabadföldi körülmények között termesztve, július elejétől általában szeptemberig tart.

Megérkezett a magyar dinnye, ennyibe kerül most

2023. július 11. 15:41

A közelmúltban tartotta meg dinnye szezonnyitó sajtótájékoztatóját a NAK, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével (MDE) és a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezettel közösen.