A február különösen fontos a gyümölcsfák szempontjából – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A gyümölcsöst művelő gazdálkodóknál, illetve a házi kertekben is az év első fő munkafolyamat a gyümölcsös metszése, aminél több elengedhetetlen szakmai szempontra is figyelemmel kell lenni.
A gyümölcsfák metszése rendkívül fontos a gyümölcstermesztésben, hiszen szinte kizárólag a metszéssel szabályozzuk a fák méretét, a korona formáját, a termőrészek kialakulását, a rendszeres terméshozás biztosítását. Továbbá a szakszerűen elvégzett metszés a gyümölcs mennyiségét és minőségét is döntően befolyásolja. A metszés tudományos alapokon nyugszik, alapelvei – a gyümölcstermesztés fejlődésével, a gyakorlati tapasztalatok, megfigyelések és a módszeres kísérletek kiértékelése során – évszázadok alatt alakultak ki.
A gyümölcsfák általános metszésére élettani okok miatt a fák nyugalmi időszakában a tél folyamán, és tavasszal a rügyduzzadás-rügyfakadás időszakában kerül sor. A kemény fagyos időszakban azonban kerüljük a metszést. A gyakorlatban a téli időszakban szinte kizárólag az almatermésűeket szokás metszeni, itt kórtani problémáktól nem kell tartanunk.
A csonthéjasok már sokkal érzékenyebbek a metszés idejére, itt lehetőség szerint a rügyfakadástól kezdhetjük a metszést, máskülönben a fa életét veszélyeztető kórokozók támadhatják meg a fát, melyek jellemzően a fertőzését és korai pusztulását okozzák.
A csonthéjasokat nyugodtan metszhetjük egészen a virágzásig.
A metszés technikai kivitelezését számos tényező befolyásolja. Az első és legfontosabb kérdés, hogy házikertben, szórványban lévő gyümölcsfát metszünk, vagy ültetvényben, meghatározott térállásban helyezkednek el a fák. A szórványban lévő gyümölcsfát kicsit lazábban metszhetjük, viszont ültetvényben szigorúan a szakma szabályai szerint kell metszenünk, különben a fákat nem tudjuk az adott térállásban megtartani. A következő elengedhetetlen tényező az adott gyümölcsfaj-termőrész ismerete és a termőrészek kialakulásának menete. Ezen ismeret hiányában csak össze-vissza metszett fákat lehet produkálni. Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy sok kertben, de gyakran ültetvényben is a metszőt csak az össze-vissza kaszabolás, a metszés „öröme” vezérelte.
A gyakorlatban három különböző metszésmódot különböztetünk meg. Az első a koronaalakítás, amit fiatal 1-3(4) éves fák esetében alkalmazunk, ahol az elsődleges szempont a megfelelő szabályos koronaforma kialakítása. Itt a termésnek másodlagos szerepe van, gyakorta el is kell távolítanunk. Az első évben erőteljesen metsszük a facsemetét, hogy megfelelő kihajtást kapjunk, aztán a következő évben már többnyire ritkító metszést végzünk, azaz nem vágunk bele a vesszőkbe, mert az újabb erőteljes kihajtásokat eredményez, ami feleslegesen sűríti a koronát. A koronaformának nem megfelelő vesszőket tőből eltávolítjuk csonkmentesen, így kevésbé kapunk újabb felesleges kihajtást. Sudaras koronaforma esetén kerüljük a tengely visszametszést, azonban ha túlzottan „megugrott”, akkor álsudarazzuk, azaz egy alsóbb helyzetű függőleges vesszőre metsszük vissza.
A másik metszési mód a fenntartó metszés, amit a 3-4. évtől alkalmazunk, ekkora – ha jól csináltuk – a fánk végleges mérete és szabályos koronaformája kialakult. A fenntartó metszés gyakorlatilag ritkító metszést, illetve a letermett termővesszők eltávolítását jelenti. A koronában a vízszinteshez közeli helyzetű vesszőket válogatva hagyjuk meg visszametszés nélkül, mert ezen típusú vesszők rakódnak be a következő évben rövid termőrészekkel. A koronában az erőteljes felfele törő, közel 1 méter hosszúságot is elérő ún. vízhajtásokat, melyek többnyire ágtöréspontokon keletkeznek, tőből csonkmentesen, vagy kitörve az alapi rügyeket kiszakítva távolítsuk el. Arra kell törekednünk, hogy a koronában közel egyenlő arányban legyenek visszametszés nélküli egyéves és termőrészekkel berakodott 2-3 éves vesszők. Azt is jó tudnunk, hogy a rövid és hosszú termőrészek virágzása nem egyforma, így a virágzáskori lehűléseknél kevésbé károsodik a fa.
A csonthéjas őszibarack speciális abból a szempontból, hogy kizárólag egyéves termővesszőket hagyunk meg a koronában, és törekedjünk mindig a legalsó vázág és tengely közelben lévő éves termőrészre visszametszeni a letermett termővesszőt, így biztosítható a felkopaszodás mértékének csökkentése. Ha nincs spontán kihajtásunk, a későbbiek folyamán is érdemes rövid 5-10 cm es csonkot hagyni, ahol többnyire mindig kapunk megfelelő kihajtást.
A harmadik módot, az ifjító metszést jellemzően idős fáknál alkalmazunk, főleg házikerti viszonyok között: néhány felkopaszodott idős ág levágásával fiatalíthatjuk és szellősebbé tehetjük a koronát, ami a fényellátottságnak köszönhetően új termőrészeket hozhat.
