Ház, táj blog

A búzaliszt alternatívái

Agrofórum Online

Meglepő, mennyi mindenből készülhet liszt. Merjünk esélyt adni az egészségünket is támogató alternatív liszteknek is, és gazdagítsuk rendszeresen az ételeinket velük!

Emlékszem, korábban csak gluténérzékenység felmerülése esetén hallottam, hogy valaki másféle lisztből készült pékárut és kenyeret fogyaszt vagy készít – pusztán kényszerűségből.

Ma már sokan betegségeket megelőző jelleggel, az egyoldalú táplálkozás kiküszöbölésére használnak lisztkeverékeket, és sokan szeretik a rostdúsabb, ízletesebb termékeket, amelyek kiegészítik, vagy teljesen kiváltják a búzalisztet.

Próbálkozni ér

Évtizedekig kizárólag finomított búzalisztből készült termékeket fogyasztottunk, amelyet én – bevallom töredelmesen – a mai napig imádok, és szerencsére nem kell semmilyen érzékenységgel küzdenem. Ettől függetlenül semmi baj nem származik abból, ha az ember kicsit nyitottabban jár-kel az élelmiszerboltban a sorok között: számos, alternatív lisztből készült termék most éli reneszánszát az újrafelfedezés után, mások a semmiből bukkantak elő helyettesítőként – részben válaszul az egyoldalú alapanyag-felhasználás miatt (is) jelentkező ételérzékenységekre.

Javasolt a kísérletezést kicsiben kezdeni – egy süteményreceptet kipróbálni, egy panírozáshoz nem búzalisztet használni stb. – amit más gabonaféléből készült liszttel vagy olajos magvakból készült liszttel is elsüthetünk.

A választék egyébként pedig óriási – ismerjük meg a különféle növényekből vagy növényi magvakból készült liszteket!

A búzaliszt atlernatívái is széleskörben felhasználhatók
A búzaliszt atlernatívái is széles körben felhasználhatók

A lehetőségek tárháza

Csoportosítva az egyes növényeket, a következőkből készülhet liszt is:

  • álgabonák: hajdina, quinoa, amaránt;
  • hüvelyesek: szója, csicseriborsó, sárgaborsó;
  • olajos magvak: napraforgómag, tökmag, lenmag, kendermag, mák, szezámmag.

A hajdina (Fagopyrum esculentum), másik nevén pohánka, tatárka vagy tatár búza Ázsia középső, mérsékelt égövi részén őshonos, a keserűfűfélék családjába tartozó növény. Lisztje magas rost- és ásványianyagtartalmú, gluténmentes, sötét és világos változatban is kapható. Palacsintákhoz, gofrikhoz és lepényekhez önmagában is kiváló. Kenyerekhez és süteményekhez azonban célszerű 20-30%-os arányban más lisztekkel (pl. rizsliszt, zabliszt) keverni.

Változatos péksütemények, lepények, kenyérfélék készülhetnek álgabonák lisztjéből is
Változatos péksütemények, lepények, kenyérfélék készülhetnek álgabonák lisztjéből is

Az amarántot vagy disznóparéjt az egyik legősibb kultúrnövényként is ismerjük, az aztékok és inkák birodalmának területén általánosan elterjedt és termesztett növény volt már. A disznóparéjfélék (Amaranthaceae) családjának névadó nemzetségébe sokféle faj tartozik, egyesek gyomnövényként ismertek, mások értékes zöldség-, gabona- vagy dísznövények. Az amarántmag teljes értékű fehérjét és növényi rostokat tartalmaz, és ásványi anyagokban gazdag (pl.: vas, kalcium, magnézium, réz és mangán). Lisztjéből készülhet finom kása, fasírt, zöldséges egytálétel, salátaalap, de liszt formájában süteményekbe, palacsintába is keverhető.

Az álgabonák közül talán legismertebbé a quinoa (magyarosítva kinoa, más néven rizsparéj) vált az elmúlt években. A céklának, spenótnak és az amarántnak rokona, hiszen szintén a disznóparéjfélék családjába tartozik, de azon belül a libatopformák alcsaládjába. Ezt a Dél-Amerikában őshonos növényt az amaránthoz hasonlóan a Közép-Amerikában élő inkák is termesztették. Magja gluténmentes, széles körben használható, kedvelt köretként, vagy puffasztott változatban, felhasználása a rizséhez hasonló. Őrleménye széles körben alkalmazható sütemények, péksütemények készítésére, ezenkívül sűrítésre is.

A quinoa gluténmentes lisztjének rosttartalma kiemelkedően magas
A quinoa gluténmentes lisztjének rosttartalma kiemelkedően magas

Hüvelyes növények őrléséből nyert lisztet használunk talán a legritkábban, de érdemes kipróbálni a szója-, csicseriborsó- vagy sárgaborsólisztet is. A szója őrleményének például két fajtája is létezik, a teljes és a zsírtalanított. A szójaliszt tápértéke magas, és sokoldalúan felhasználható: alkalmas főzelékek, levesek sűrítésére, de kiváló adalékanyaga sütemények, kenyér, pékáruk és levesbetétek készítéséhez is.

A csicseriborsó lisztjének különleges, mogyoróra emlékeztető íze tökéletesen felhasználhatóvá teszi sokféle süteményhez, de olasz lepények (pl.: farinata) receptjeiben is nem ritkán szerepel hozzávalóként.

A csicseriborsóból nemcsak humusz készíthető - lisztjének íze hasonlít a mogyoróéra, ezért kiváló péksütemény alapanyag
A csicseriborsóból nemcsak humusz készíthető – lisztjének íze hasonlít a mogyoróéra, ezért kiváló péksütemény alapanyag

A sárgaborsó őrlése után ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, gluténmentes és karakteres ízű alternatív lisztet kapunk. A csicseriborsó lisztjével ellentétben inkább sós fogások (fasírtok, húsos palacsinta, sós pékáru) készítéséhez ajánlott használni, de édességekben a rétesliszthez kis mennyiséget hozzákeverve is alkalmazható.

A cikk folytatásában az olajos magvakból készült őrlemények jótékony hatásaival és felhasználhatóságával folytatjuk.

Kapcsolódó cikkek:

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Megszűnik az élelmiszerár-stop, az érintett termékek gyors drágulása várható

2023. július 3. 11:54

A Magyarországon bizonyos alapvető élelmiszerek esetében 2022 elején bevezetett árstop kivezetésére 2023. augusztus 1-jén kerül sor. Vajon mire számíthatnak a vásárlók az érintett termékek kapcsán?

Régóta eszünk rossz kenyeret, de most kiderül, hogyan készül az igazán jó + VIDEÓ

2026. július 9. 04:56

Növekszik az érdeklődés a kovászos kenyerek iránt, mert a fogyasztók megismerték és megkedvelték ezeket a termékeket. Szabi, a pékkel beszélgettünk.

A búza fehérjetartalmától függ, mi süthető belőle

2025. január 5. 10:10

A fehérjetartalom a búza minőségének értékelésében kulcsfontosságú, mivel jelentősen befolyásolja, hogy a belőle őrölt liszt alkalmas-e sütésre.

Biogabona: nagyobb arányú feldolgozás lenne szükséges

2019. március 24. 10:38

Mára az a helyzet alakult ki, hogy hiába vannak remek biotermékeink, vannak jó malmaink, megfelelő számú kézműves pékségünk és jó minőségű gabonánk is, az mégis elhagyja az országot, és legfeljebb feldolgozott formában érkezik vissza hozzánk.