Ház, táj blog

Kerti kalendárium – áprilisi teendők a házikertben

Agrofórum Online

A medvehagyma-szezon hónapjában is kimerészkedhetünk kicsit a kertbe, hiszen akad tennivaló bőven a gyümölcsfák, a veteményes, a kert dísznövényei és a gyep körül is. A négy fal között töltött hosszú órákban is akadnak szép számmal teendők a szobanövényeink körül is, így róluk se feledkezzünk meg!

Márciusban túlestünk a kitartó derekat igénylő talajmunkálatok többségén, amikkel a vetést és ültetést készítettük elő, majd jól megdolgoztattuk a metszőollókat a gyümölcsfákon, a szőlőn és a málnán, közben kicsomagoltuk téli védelmükből a fügefákat, aztán beiktattuk a létfontosságú lemosó permetezést, később gyomtalanítottuk a veteményest, palántát neveltünk és edzettünk, a díszkert növényeinek tápanyag-utánpótlásáról is gondoskodtunk, majd átvizsgáltuk a szobanövényeinket.

A gyümölcsfák közül a mandula kezd elsőként virágozni

Ebben a hónapban, a gyümölcsfák pompás virágzásakor – amit a mandula nyit meg, ezt követően a kajszibarack, majd a szilva, a meggy és a cseresznye borul virágba – fagymentes napokért és éjszakákért remegnek a kertészszívek. Sajnos ez a tavasz is bővelkedik szomorú meglepetésekben, ahogy az eddigi hetekben láthattuk, de próbáljunk meg nem csüggedni, és örülni annak, ami megmarad – igen, annak a kevésnek. Amit viszont megtehetünk, hogy azzal kezdjük az áprilisi teendőket (majd folytatjuk egész tavasszal), hogy mindent megteszünk, ami csak módunkban áll a zöldségpalánták és a gyümölcsfák fagy elleni védelme érdekében.

Teendőink a gyümölcsösben

Amint említésre került az előző bekezdésben, most a kerttulajdonosnak két kívánsága van: ne jöjjön fagy a gyümölcsfák virágzásának idején, és legyen elég szorgos megporzó rovar a kertben.

Öntözzünk az aszályos időszakban

Most az a legfontosabb, hogy adjunk meg minden segítséget a fáknak! Az előző hónapokban ültetett csemetéket locsoljuk rendszeresen ebben a nagy szárazságban. A tápanyag-utánpótlás legfontosabb momentuma tavasszal a nitrogéntrágyázás, aminek első részét most juttassuk ki a gyümölcsfák részére! A fatörzsek és a szamócatövek köré helyezett szalma (trágyával, esetleg komposzttal keverve, vagy anélkül), fűkaszálék vagy tőzeg nemcsak fiatal növények számára ideális talajállapotot (hőmérséklet, nedvesség megtartása) képes biztosítani, hanem az agresszív gyomok kelését is meggátolja.

Ebben a hónapban már nyugodt szívvel nekivághatunk a kajszi metszésének is, ugyanis ilyenkor, a rügyfakadás és a virágzás közötti időszakban nem áll fenn a veszélye, hogy a munkálatokkal hozzájárulunk a gutaütés terjedéséhez. A szőlő metszését követően hordjuk ki a venyigét a sorokból és gondoskodjunk a tőkehiányok pótlásáról.

Vizsgáljuk meg az oltványokat is: a sikeres oltásokat a növények a duzzadó rügyeikkel jelzik. A meggyökeresedést segítsük öntözéssel és talajtakarással!

A letakart szamócaágyásban kevésbé nőnek a gyomnövények

A szamócaágyást takarjuk le fátyolfóliával, ha talaj menti fagy várható!

Teendőink a veteményesben

Március végén-április elején kiültethetők a melegigényesebb növények palántái a hajtatóházba, úgymint az uborka, a paprika, a paradicsom és a sárgadinnye. A hónap közepétől kötözhetjük a fejlett uborka hajtásait a támberendezéshez és közvetlenül az ágyásba vethető a görögdinnye.

Ha zöldbab vetését tervezzük, gondoskodjunk ennek a tápanyagigényes növénynek a kezdeti támogatásáról: a vetőárokba vagy –gödörbe szórjunk a vetés előtt érett istállótrágyát! A nyári és a téli retek helyét is öntözzük be műtrágya-keverékkel (NPK – nitrogén-foszfor-kálium), majd ezután vessük el az ágyásba a magokat. A salátafélék megerősödött palántáit is ültessük végleges helyükre. Itt az ideje a csemegekukorica-szemek földbe kerülésének is, majd két hét múlva következhet a második vetés.

Szedhető a medvehagyma

Ha kertünkben sikerrel termesztjük a medvehagymát, most élvezhetjük a szüretelés örömét. A levelek leszedésekor ügyeljünk nagyon, nehogy a hagymát is kirántsuk a földből! Mivel magról is sikerrel szaporodik, hagyjuk felvirágzani! Ebben úgy segíthetjük a növényt, hogy csak a levelek felét szedjük le, így a hagyma virágai is ki tudnak fejlődni!

Teendőink a dísznövények körül

Az átteleltetett krizantémokról most érdemes dugványgyökereztetéssel új növényeket nevelni. Ehhez vágjuk le a csúcshajtásokat, és tűzdeljük szemcsés homok és rostos tőzeg egyenlő arányú keverékébe. A gyökeresedés világos helyen, 16-20 oC körüli hőmérsékleten lesz sikeres.

Közvetlenül az ágyásba vethetjük az olasz szalmagyopárt (más néven curryfű), az ördögszemet, és a hónap vége felé az egynyári virágok olyan kedvelt fajtái is vethetők, mint például a bársonyvirág napvirág, a pistike, a kerti őszirózsa és a ligetszépe.

Féltett buxusainkat folyamatosan vizsgáljuk, nehogy szem elől tévesszük a selyemfényű puszpángmoly hernyóinak kártételét! Legegyszerűbb védekezés a kártevő lárvák ellen, ha a szemünk elé tévedt hernyókat begyűjtjük és elpusztítjuk, valamint a károsított növényi részeket is eltávolítjuk.

Teendőink a lakásban

Számos szobanövény kellemetlen kártevője az üvegházi liszteske vagy más néven üvegházi molytetű. Csapdázásukra alkalmasak a kereskedelemben kapható, ragasztóanyaggal bekent sárga lapok, amik a növények fölé rögzítve begyűjtik a kártevőket.

Megkezdhetjük mind a virágzó, mind a levéldísznövények tápoldatozását, figyelve az adagolásra.

További teendők

Udvarunkon és a gyümölcsösünk füvesített sorközeiben is szükség lesz a fűnyírásra a hónap közepétől. A kedvező tavaszi időjárásnak hála a háztáj gyepesített részei is gyorsan új erőre kaptak.

Munkáva állhat a gyepszellőztető és a fűnyíró is

Amíg a fű zsenge és viszonylag kevés indult növekedésnek, tisztítsuk meg a mohától és a gyomnövényektől! Végezzünk tavaszi gyepszellőzetést gyepszellőztető géppel, amit a fű már két hét múlva láthatóan meghálál. A szellőztetést követően 50 g/m2 műtrágyát juttassunk ki egyenletesen a fűre. Ha télen felütötte valamilyen gombabetegség a fejét, vagy egyéb okból meggyengült az állomány, érdemes a szellőztetést követően gyökerezést serkentő tápoldattal és talajkondicionáló anyaggal permetezni a fűállományt, amit háromhetente megismételhetünk. Már április közepétől dolgozhat a fűnyíró, és esőt nem hozó időjárás idején rendszeresen öntözzük a gyepet!

A kerti munkákhoz szép időt és kitartást, az idei megpróbáltatásokhoz türelmet és megértést kívánok mindenkinek! Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Kapcsolódó cikkek:

Segítsünk a sünökön! – Magukra maradt fiatal sünöket találtam, mi a teendőm?

2025. szeptember 5. 05:40

Egy fenntartható kertben nem ritka látvány az újszülött sün. Mit tegyünk, ha fészket találunk? Hogyan állapítsuk meg, hogy kell-e a segítségünk?

Segítsünk a sünökön! - Beteg vagy sérült sünt találtam! Mi a teendő?

2025. augusztus 29. 05:40

Cikkünkben ismertetjük, hogy miként tudunk segíteni akkor, ha láthatóan beteg vagy sérült sünt találunk?

Mindent a keleti sünről

2025. augusztus 23. 05:40

A sünhöz számos közkedvelt mese, északi hiedelem fűződik, és gyakori vendég lehet a kertünkben, nem árt egy-két dolgot tudnunk róla.

Szőlő aranyszínű sárgaság betegség – amit a kerttulajdonosoknak is tudniuk kell!

2025. augusztus 21. 05:40

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenti a legnagyobb veszélyt jelenleg a magyar szőlőtermesztés számára. A hatékony védekezéshez elengedhetetlen minden érintett közreműködése.

Gilisztaűző varádics: most kell megszedni növényi főzethez

2022. augusztus 28. 09:37

Mivel hatóanyagai figyelemre méltók, így növényi levekhez a kertben használható a gilisztaűző varádics.

A természetes levélváltás miatt sárgulnak a leander levelei?

2023. július 4. 04:37

Leanderem levelei erősen sárgulni kezdtek. Tavaly nem volt ez a jelenség. Mi lehet az oka? Olvastam olyat, hogy ez a levélváltás természetes a leandernél. Fényképet csatolok.

Változtatható intenzitású öntözés Solton – a stabilitás és gazdaságosság kulcsa a VRI

2023. november 29. 10:10

Borbély Istvánt látogattuk meg Solton, aki Bács-Kiskun megye északi-nyugati szélén, a Duna partján gazdálkodik családi cég formájában.

Tovább folytatódik a hazai öntözésfejlesztés

2019. április 12. 11:16

Az öntözés fejlesztése hosszú távon akkor lesz sikeres és a mezőgazdasági vízgazdálkodás akkor lesz fenntartható, ha a termelők gazdaságosan öntöznek.