Növényvédelmi előrejelzés

Jelentős a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke kártétele

Agrofórum Online

Augusztus első felének időjárását teljes mértékben az igazi nyár jellemezte. A zavartalan nyarat csak ritkán zavarták meg záporok, zivatarok, az ország nagy részén egyáltalán nem volt eső. Az utóbbi napokat jellemző hőség csak a hónap közepén szakadt meg. A meleg idő leglátványosabban a napraforgó érését gyorsította fel, gyakorlatilag mindenütt a citromérés állapotában vannak a növények. A kukorica túljutott a tejesérésen, már viaszosodnak a szemek. A jelenlegi időjárás most elsősorban a rovarkártevők terjedésének kedvez.

A napraforgó egészségi állapota országszerte jónak mondható. Egészségügyi gond ott jelentkezik, ahol nem tartották be a 4-5 éves vetésváltást, amibe szigorúan bele kell számítani az őszi káposztarepcét is. A gazdák ezt időnként előszeretettel elfelejtik, és ezzel a hanyagsággal évekre elfertőzik a talajt a kórokozók szaporító képleteivel. Az ilyen szakmai hibák azonnal jelentkeznek, mihelyt nedvesebb periódusra vált az időjárás. Az ilyen szakmai bakik áldozata most néhány tábla, ahol a citroméréssel párhuzamosan jelentkezik a tő-, szár- és tányérfertőző szklerotíniás fehérpenész vagy pedig a makrofominás szárkorhadás. Ez utóbbi kórokozónak nem szükséges csapadék sem, melegkedvelő faj lévén elsőként a sülevényes talajfoltokon jelenik meg. Itt már a deszikkálásra sincs szükség, anélkül is elszárad a növény, igaz utána az első szeles idő eltördeli a szárat.

Napraforgó fehérpenészes rothadás

Napraforgó makrofominás szárkorhadás

A kukorica állományokban jelentős mértékű a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke fertőzés. Országrészenként nagyok ugyan az eltérések, de a jelentősebb termőterülettel rendelkező tájegységekben a legerősebb a kártétel. A kukoricamoly hernyói nem okoztak még ugyan szártörést, de a gyapottok bagolylepke hernyóinak rágása nyomán a csővégek néhány százalékán már penészes szemeket is lehet látni. Ez mindenképpen kedvezőtlen előjel a további fertőzés alakulását illetően.

Gyapottok bagolylepke hernyó

Kevés amerikai kukoricabogarat még most is lehet látni, de csökkenő aktivitásuk jelzi, hogy ez a szezon számukra már hamarosan lezárul. Feltehetően bőségesen raktak tojásokat a talajba, így a vetésváltás és a rovarölő szeres talajfertőtlenítés szerepe jövőre is előkelő helyen fog szerepelni a növényvédelmi technológiában.

A nyár hátralevő részében továbbra is fontos szerepe lesz a tarlók ápolásának, illetve a nehezen leküzdhető gyomnövények elleni tarlógyomirtásoknak.

Fenyércirokkal erősen fertőzött tarló

Már többször bebizonyosodott, hogy néhány gyomot igazi hatékonysággal csak a tarlón lehet gyéríteni. Sokszor ekkor sem tökéletes a hatékonyság, de mindenképpen eredményesebb, mint növényállományban védekezni ellenük.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A Hunfert NPS immunMAX komplex műtrágyával drága kísérletezés helyett tervszerű a jó termés a kénigényes kultúrákban

2022. szeptember 29. 10:34

Szakszerűen összeállított tápanyagterv – egy alapvetés, ami elválasztja a drágán vett tápelemek pazarlását a nyereséges mezőgazdasági munkától, ma mégis sok helyen hiányzik.

Permetezési segédanyagok a UPL kínálatában

2020. március 25. 09:07

A gyakorló növényvédősök többsége biztosan látott már olyan kezelést, amely után a hatásosság elmaradását tapasztalta, illetve nem sikerült elérni azt a szintű hatást, ami az adott növényvédő szertől elvárható lett volna. Ezekben a helyzetekben nem feltétlenül a növényvédő szerekben kell keresni a problémát, érdemes megvizsgálni egyéb befolyásoló körülményeket is: ilyenek például a permetléfedettség, a felszívódás, a permetezéshez használt víz keménysége és pH-ja, valamint egyéb szennyező anyagok.

Picasso® gombaölő szer: „profitgarancia” az olajos növények termesztésében!

2021. július 6. 11:12

Június hónap időjárása kedvezően alakult a napraforgó fejlődése szempontjából, a napraforgó-állományok intenzíven növekedtek, a hónap közepén a sorok záródtak, megjelent a virágzat. A kora hajnali harmat és a helyi záporok, zivatarok jelentéktelennek tűnő csapadékmennyisége is kedvező mikroklimatikus viszonyokat teremtett a gombabetegségek számára az állományokban, ezért a gombabetegségek további terjedésével számolnunk kell.

A szója kártevői és az ellenük való védekezés

2023. szeptember 15. 17:10

A szója terméspotenciáljának védelme érdekében a gazdálkodóknak rendszeresen ellenőrizniük kell a növényállományukat, és szükség esetén megfelelő megelőző és kezelési intézkedéseket kell alkalmazniuk a szója kórokozóival és kártevőivel szemben.