Növényvédelmi előrejelzés

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: hamarosan időszerűvé válik a tavaszi regulátoros kezelés

Agrofórum Online

Március közepén továbbra is gyakran borús, hűvös az időjárás. A nappali maximum hőmérséklet nem éri el a 10 °C fokot, viszont már ritkulnak az éjszakai fagyok.

Csapadék a februári szárazság után március első harmadában sem hullott számottevő mennyiségben. A talajok felső rétege teljesen száraz. A jól megművelhető talajba folyamatosan vetik a kora tavaszi kalászos gabonákat, megkezdték az előkészületeket a borsó vetésére. A száraz idő miatt inkább a folyékony nitrogén fejtrágyák érvényesülnek, a szilárd műtrágyák eddig alig hatottak. Sok helyen gyomfésűvel és küllőskapával igyekeznek bedolgozni a talajba a fejtrágyát, egyúttal pedig szellőztetni az összetömörödött talajt, illetve a korai gyomfertőzést mérsékelni. Az őszi kalászosok közül a búza kifejezetten kedvező képet mutat, az őszi árpa azonban lassan növi ki a tél okozta levélsárgulást. A hűvös idő ellenére az őszi káposztarepce vontatottan ugyan, de megkezdte a szárbaindulást. Sok táblán még nem nőtte ki a tápanyaghiány okozta levéllilulást.

Van, ahol küllőskapával igyekeznek bedolgozni a talajba a fejtrágyát.

A levélörvök védelmében helyenként tömegesen bújnak meg a szárormányosok, táplálkozásukról árulkodik a levélnyél megrágása, de a megtermékenyített nőstények még nem raktak tojásokat az epidermisz alá. A gyakran borús és 10 fok alatti nappali hőmérsékletben alig mozognak egyelőre. A kihelyezett sárgatálakban és a ragacsos fogólapokon kevés a csapdába esett bogár. Változásra csak a hőmérséklet emelkedése után lehet számítani. Az ősszel végzett regulátoros kezelések hatására csak az idős leveleken található minimális fómás fertőzés, de a fiatal lombon még késik a megbetegedés. Az oldalelágazódás elősegítésére a fagyok elmúltával időszerűvé válik a tavaszi regulátoros kezelés, mely egyúttal fékezi a szár-és levélbetegségek korai megjelenését.

Az őszi kalászosokon már tavaly kialakult gabonalisztharmat, árpa törperozsda, levélfoltosság betegségek a kissé túlfejlett állományokban aggodalomra adtak okot. A fertőzés nyomai most is jelen vannak, de a februári-márciusi időjárási körülmények egyelőre nem kedveznek egyik kórokozónak sem. Amennyiben továbbra is száraz, de melegebb időjárás lenne, akkor a lisztharmat fertőzés terjedése erősödhet fel, csapadékos napok pedig a törpe- és sárgarozsda, valamint a levélfoltosságot okozó gombabetegségek tavaszi terjedését okozhatja.

Mezei pocok kolónia

A mezei pocok téli terjedését nem figyelhetjük meg, a januári bőséges csapadék erőteljesen gátolta a kártevő felszaporodását. A nagy létszámban látható ragadozó madár jelenlét ugyanakkor jól jelzi, hogy a mezei pocok aktívan táplálkozik.

A naposabb órákban már szórványosan megfigyelhetők a vetésfehérítő bogarak, de csak néhány példány jelzi, hogy számukra is vége a kényszernyugalmi állapotnak. Melegebb időben megkezdődik betelepedésük az őszi-és tavaszi gabonavetések szegélyébe.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A hazai őszi búza magtételek belső Fusarium-fertőzöttsége 2017-ben

2018. december 27. 10:36

NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságán (NTAI) (és jogelődeinél) az 1970-es évek eleje óta figyelemmel kísérik az őszi búza belső Fusarium szemfertőzöttségét.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sok a napégett gyümölcs, támadnak a zöld vándorpoloskák

2022. július 27. 08:45

A hőségben felgyorsult a gyümölcsfélék érése, ugyanakkor a gyümölcshullás és a napégés is mindennapos jelenség.

Úton a mezőgazdaság megújulása felé

2019. május 23. 06:53

A mezőgazdaság sürgős megújulásának egyik záloga, ahogy látható, a dróntechnológia lehet, amelyben további komoly potenciál rejlik.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: a cserebogarak jelentős rajzása várható

2023. április 26. 09:24

A kissé melegebb időjárás felgyorsította a növények fejlődését, de több kártevő és betegség is megjelent a korábbiak mellett.